Forró nyomon

Best of: A pedofil, a drogfutár, a behajtó és az uzsorás

rtl.hurtl.hu

2013. július 31. 12:00

A Forró nyomonban megmutatjuk, hogy a drogkereső kutyák hogyan találják meg azt a bőröndöt egy perc alatt, amibe kábítószert csempésztek, aztán elkísérjük a kigyúrt, feketeruhás férfiakat, akik adósok ajtaján kopogtatnak, és egy uzsorással is készítünk interjút.

1. Megrontotta a saját lányát

A múlt héten foglalkoztunk Leila történetével, akit az apja évekig zaklatott, megerőszakolt. Most megszólal a férfi, akit 13 év börtönre ítéltek nemi erőszakért. De Leila már nem bírta megvárni az ítéletet. Nem bírta elviselni a szégyent, és a félelmet, hogy egyszer talán apja majd hazajön. Öt évig tartott az eljárás, ennyi idő kellett ahhoz, hogy bebizonyosodjon, a kislány igazat mondott. Nagyon elgondolkodtató, hogy a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmények többsége, nem kiemelt. A szabályok szerint, a bíró belátására van bízva, hogy mennyire veszi előre a sorban az ilyen "ügyek" tárgyalását. Így történhet meg, hogy az akár évekig is eltartó nyomozások után, újabb hosszú esztendők következnek az ítéletig. A gyerek pedig ezalatt rettegve vár.

2. Takarítónőból drogfutár

Tóthné Szilvia január 6-án utazott Spanyolországba, takarítónőnek. Interneten találta az állást, és mivel korábban is dolgozott külföldön, nem gyanakodott. Leendő főnöke telefonon megnyerő volt, ő fizette a repülőjegyet, küldött képeket a szállodáról, ahol takarítani kell, és munkaszerződést is. Amikor odaért, a férfi mindenét elvette, bezárta egy lakásba. Skype-on levelet íratott a férjének, nehogy gyanakodjon, hogy minden rendben, csak sok a munka, ezért nem tud telefonálni. Az asszonynak nyolc napra rá kellett először drogot csempésznie, utána még egyszer. Hasist, Marokkóból Spanyolországba. 37 nap után nyugtatót kevert a férfi italába és megszökött. A rendőrségen mindent elmondott, és két nap alatt, gyorsított eljárásban felmentették. Neki szerencséje volt. De sokan megbuknak, köztük olyanok is, akik nem önszántukból csempésznek drogot. A Forró nyomonban megmutatjuk, hogy a drogkereső kutyák hogyan találják meg azt a bőröndöt egy perc alatt, amibe kábítószert csempésztek, és elmondjuk, mitől válik valaki gyanússá a vámosok előtt.

3. Behajtó kerestetik!


"Amit nyújtunk: fiatalos csapat, izgalmas munka, esti munkavégzési lehetőség. Amit elvárunk: extrém önbizalom. Előnyt jelent: beton idegszálak." Az interneten olvasható ez a hirdetés. Egy felmérés szerint ma Magyarországon a behajtó a legkeresettebb munka. Mi elkísértük a kigyúrt, feketeruhás férfiakat, akik sötét, nagy autóval furikáznak, és adósok ajtaján kopogtatnak, dörömbölnek. Megmutatjuk a telefonos kisasszonyokat is, akik egész nap hívogatják az embereket, hogy felszólítsák őket, fizetniük kell. Sok a tönkrement, elszegényedet adós, és sokan vannak azok is, akik tudnának fizetni, de nem akarnak. Inkább bujkálnak a hitelezőik elől. Az ő megbízásukat teljesítik az új "sztárszakma" képviselői, a behajtók, akikről megtudhatják, hogy mihez van joguk, és mihez nincs.

4. Az uzsorás, a börtönben is uzsorás

Az Ormánság "sztár" uzsorása börtönben van, de amíg ő a rácsok mögött ül, addig is hivatalos végrehajtók neki szedik a kamatos pénzeket. Mindez azért történhet meg, mert bár bebizonyosodott, hogy Gyimesi László bűncselekmények révén, uzsorázással jutott követeléseihez, ezek a szerződések mégsem váltak semmissé. Vagyis behajthatóak. A filléres nyomorúságban élő adósok pedig azóta is fizetnek. A meglehetősen abszurd történetet nem csak a rászedett emberek, hanem maga az uzsorás is megerősítette nekünk. Gyimesi Lászó nem volt rest, megragadta az alkalmat és általunk, a börtönből üzent adósainak.

Részletek a Forró nyomonban, vasárnap 21:00-kor!

Tartsanak velünk!

Nézze meg a teljes adásokat az RTL Moston!

Címlapról ajánljuk