Forró nyomon

Best of: Halálutak, kamu fogyasztószerek, albérlet-maffia

rtl.hurtl.hu

2013. július 10. 14:30

Szakember segítségével megmutatjuk azokat az utakat, amelyeken a legtöbb baleset történik. Aztán: Jólhangzó ígéretek, elszánt fogyókúrások, és a leghatásosabb, orvos által felügyelt fogyimódszer.

1. Halálutak

Évente több mint ötszázan halnak meg a magyar utakon - évről évre ez, vagy ehhez hasonló riasztó számok jelennek meg a közlekedésbiztonsággal foglalkozó hírekben. De a helyzet mégsem javul. Sokan vagánykodnak, brahiznak, vagy csak nagyon sietnek, és közben persze nem gondolnak a szomorú számokra. A számokra, melyek mögött széttört családok, halott gyerekek és szüleik vannak. A négytagú Kovács család a 81-es úton autózott. Teljesen szabályosan. De a velük szemben haladó autós szabálytalansága miatt szörnyű balesetet szenvedtek. Az apa és a kisebbik lány meghalt. Az anya Ildikó, és nagyobbik lányuk túlélte a balesetet. Műsorunkban láthatják a megtört édesanya vallomását és egy szakember segítségével megmutatjuk azokat az utakat is, amelyeken a legtöbb baleset történik.

2. Kamu fogyasztószerek

A Forró nyomon nézői közül többen is jelezték, hogy rendeltek az interneten jutányos áron, akciósan hirdetett fogyasztókapszulákból, de nem fogytak, viszont többen is rosszul lettek. Hiába reklamáltak, hiába kérték vissza a szerek árát, senki sem írt nekik vissza. Ezúttal annak jártunk utána, ki a felelős azért, hogy ezek a gyorsan virágzó, majd ugyanolyan gyorsan eltűnő cégek, miért tudnak Magyarországon is működni. Kinek a dolga ezeket ellenőrizni, és ha kell, felelősségre vonni, megszűntetni? Talpaltunk, kérdezősködtünk és furcsa eredményre jutottunk. Jólhangzó ígéretek, elszánt fogyókúrások, és a leghatásosabb, orvos által felügyelt fogyimódszer.

3. Reszkess postás!


Szigethalmon minden postás nő. Ez lehetne akár véletlen is, de egyáltalán nem az. Ennek egyetlen oka, hogy a férfiak sokkal jobban félnek a kutyáktól. Úgy tűnik, joggal, mert valamilyen okból a kutyák a férfi postásokat egyenesen elüldözik. Vagy megcsonkítják. Mondjuk, kiharapnak belőlük egy darabot. Szigethalmon minden postásnőnek is van már sebe, de úgy tűnik, nekik ez természetes. A Forró nyomon riportere felvette a zöld egyenruhát és egy napra ő lett a környék egyetlen férfi postása. Megpróbálta kézbesíteni a leveleket. Vicsorgó rottweilerek, támadó németjuhászok, harapós tacskók. A kutyák tényleg megharapják a postást. Sajnos megtapasztaltuk! Mindez a rosszul elhelyezett levelesládák miatt van. Megpróbáltuk kideríteni, miért gyűlölik az ebek a szegény kézbesítőket.

4. Albérlet-maffia

Ha az ember albérletet keres, és már jó ideje nem találja az éppen megfelelőt, mert hiába tölt órákat a különféle ezzel foglalkozó hirdetések, internetes oldalak böngészésével, vagy térképpel a kezében már lejártra a lábát, biztos, hogy megörül az ötletnek: van olyan iroda, ahová, ha bemegy, személyre szabottan kigyűjtve, címmel, telefonszámmal a kezébe adnak egy listát, a pont neki való lakásokról. Semmi mást nem kell ezért tennie, csak ott, helyben befizetnie a 6900 forintot. Az egész valahogy túl jól hangzik, de úgy van kitalálva, hogy mire az ember rájön, már fizetett. Egy mutatós fotóval hirdetett lakás iránt érdeklődve ugyanis az ügyfél telefonál, aztán olyanok veszik fel a telefont, akik nem hirdettek lakást, vagy csak évekkel ezelőtt, vagy a szám nem is kapcsolható. Sőt olyan is előfordul, hogy egy másik ingatlanos iroda számát tárcsázzuk. Ha az ember ráharap a csalira, aláír egy szerződést, amelyben az is benne van, hogy az iroda semmiért nem vállal felelősséget, és már kapja is a csoda címlistát a neki való lakásokról. Aztán buzgón elkezd telefonálni, és néhány perc múlva leesik a tantusz. Riporterünknek is leesett.

Részletek a Forró nyomonban, vasárnap 21:00-kor!

Tartsanak velünk!

Nézze meg a teljes adásokat az RTL Moston!

Címlapról ajánljuk