Forró nyomon

Szita-per, mérgező növények, bűzös panel

rtl.hurtl.hu

2013. május 14. 15:33

Stábunk ott volt a tárgyalásokon. Hallhatják, hogyan védekeznek a vádlottak. Aztán egy szakértő segítségével végigjárjuk a piacokat, kerteket, és megmutatjuk, melyek a veszélyes növények. Végül utána járunk annak, mit tehetünk, ha a mellettünk lakó számunkra elviselhetetlen körülményeket teremt.

Élt 11 évet

Óriási médiaérdeklődés mellett álltak a kaposvári törvényszék elé Szita Bence feltételezett gyilkosai. A vádlottak mind tagadnak és egymásra mutogatnak. Stábunk is ott volt a tárgyalásokon. Hallhatják, láthatják, hogy erős, magabiztos hangon hogyan védekezik az elsőrendű vádlott, Bognár József, aki állítja, csak szexelni ment P. Erikával az erdőbe, hogyan zokog teátrálisan a másodrendű vádlott, aki szótagolva felolvasott vallomásában hosszan sorolta a szörnyűségeket, és hogyan védekezik P. Erika, aki motyogva lehajtott fejjel adta elő saját verzióját.

Mérgező növények

Szolnok István 53 éves, egészséges székesfehérvári utánpótlás boksz-edző volt. Múlt vasárnap reggel váratlanul meghalt, a fia találta meg. A mentősök azonnal azt mondták, hogy mérgezés, így derült ki, hogy előző nap, szombaton medvehagymát ment szedni. Belesütötte a rántottába, de pár óra múlva rosszul lett, nem sokkal ezután meghalt. Valószínűleg a gyöngyvirággal keverte össze a medvehagymát. Márpedig a gyöngyvirág egyetlen levelének harmada is megölhet egy embert, sőt a vázába tett csokor alatti víz is mérgező, ha mondjuk, a gyerek véletlenül megissza. Nagyon kell tehát figyelni. Stábunk metró kijáratoknál, tereken, utcai árusoknál kíváncsiskodott, vajon ők tudják-e, mi a különbség a medvehagyma és a gyöngyvirág között. Találtunk olyan eladót, aki a jobb kezében az egyik növényt, a balban a másikat fogta. A gyanútlan háziasszony pedig mindkettőt ugyanabba a szatyorba teheti. Egy szakértő segítségével végigjártuk a piacokat, kerteket, és megmutatjuk, melyek a veszélyes növények. Szép virágok, bogyós cserjék, melyeket kertekbe, iskolák, óvodák udvaraiba ültetni nem szabad.

Valami bűzlik!


5 éve elviselhetetlen a bűz egy egri panelházban. 2008-ban kezdődött, senki nem tudta mire vélni a folyosón, a liftben és a tiszta lakásokban is. Aztán a szagok egy idő után az egyik 5. emeleti lakásba vezettek. Egy magányos, özvegy nyugdíjas asszonyhoz, akinek egyetlen szenvedélye a vásárlás. Igen ám, de a bevásárlás után nem teszi hűtőbe sem a húsokat, sem a többi romlandó ételt. És nem is dobja ki. Ezért bűzlik a panel. Volt olyan szomszéd, aki elköltözött, mert nem bírta tovább, mert még a konnektorokból is rothadó fehérje szaga ömlik. De a többiek nem tudnak hova menni. Próbálták szép szóval, kevésbé szép szóval, hivatalokkal, de nem jutottak semmire. Amíg nincs fertőző betegség, lehet akármilyen nagy a bűz, azt mondják, nem tehetnek semmit. Megkerestünk hát egy bűzvizsgáló labort, és beszereztük a hivatalos bűzmérés eredményét. Jószomszédi iszony, mit tehetünk, ha a mellettünk lakó számunkra elviselhetetlen körülményeket teremet? Erre kerestük a választ.

Részletek a Forró nyomonban, szerdán 20:30-kor!

Tartsanak velünk!

Nézze meg a teljes adásokat az RTL Moston!

Címlapról ajánljuk