Forró nyomon

Bándy-per, takarítónőból drogfutár és 15 éves zsaroló

rtl.hurtl.hu

2013. március 20. 9:05

Folytatódott a héten Bándy Kata gyilkosának pere. A tárgyalás szünetében Péntek édesanyja és volt élettársa azt nyilatkozta nekünk, hogy Péntek sokat hazudik. Aztán egy asszony története, aki külföldön vállalt mukát, drogcsempészésre kéyszerítették. Végül: bűntény vagy diákcsíny? Keressük a válaszokat!

A per

Folytatódott a héten Bándy Kata gyilkosának pere. Antal Gábor, az ügyet tárgyaló bíró szembesítette Péntek Lászlót két tanúval, akik vádalku reményében a börtönből jöttek Péntek ellen vallani, és szembesítette őt annak az interjúnak a részleteivel is, amelyet az első tárgyalási napok után láthattak a Forró nyomonban. Nincs tanú, aki igazolná, hogy valóban ismerte korábban Bándy Katát, és bizonyíték sincs
erre, sőt. Meglepő, de a tárgyalás szünetében Péntek László édesanyja, és volt élettársa, akinek gyermeke is született a vádlottól, úgy nyilatkozott nekünk, hogy Péntek László sokat hazudik. Elemesélik, hogy már gyerekkorában is milyen szörnyűségeket követett el, és kiderül az is, miért a nagymama neveli a Péntek kisfiát, aki a hatóság döntése szerint nem maradhatott az édesanyjával sem.

Takarítónőből drogfutár

Tóthné Szilvia január 6-án utazott Spanyolországba, takarítónőnek. Interneten találta az állást, és mivel korábban is dolgozott külföldön, nem gyanakodott. Leendő főnöke telefonon megnyerő volt, ő fizette a repülőjegyet, küldött képeket a szállodáról, ahol takarítani kell és munkaszerződést is. Amikor odaért, a férfi mindenét elvette, bezárta egy lakásba. Skype-on levelet íratott a férjének, nehogy gyanakodjon, hogy minden rendben, csak sok a munka, ezért nem tud telefonálni. Az asszonynak nyolc napra rá kellett először drogot csempésznie, utána még egyszer. Hasist, Marokkóból Spanyolországba. 37 nap után nyugtatót kevert a férfi italába és megszökött. A rendőrségen mindent elmondott, és két nap alatt, gyorsított eljárásban felmentették. Neki szerencséje volt. De sokan megbuknak, köztük olyanok is, akik nem önszántukból csempésznek drogot. A Forró nyomonban megmutatjuk hogy a drogkereső kutyák, hogyan találják meg azt a bőröndöt egy perc alatt, amibe kábítószert csempésztek, és elmondjuk mitől válik valaki gyanússá a vámosok előtt.

15 éves zsaroló

Vádat emelnek Zalaegerszegen egy 15 éves fiú ellen, aki pénzt és cigarettát követelt egyik iskolatársától, a sapkájáért cserébe. Az általános iskolás, nyolcadikos fiút tavaly júniusban jelentették fel egy hatodikos gyerek szülei, azzal, hogy az ő fiukat többször megfenyegette, ha nem visz neki pénzt cigarettára, vagy cigarettát, akkor megvereti a barátaival. Még a sapkáját is elvette a hatodikosnak, és csak akkor adta vissza, amikor megkapta a cigarettát. A nyomozók szerint a nyolcadikos fiú másokat is megzsarolt, megfélemlített ugyanígy, ezért kell a bíróság elé állnia. Pedig ha belegondolnak, hányan vannak, akik egy csínyt biztosan elkövettek gyerekkorukban, amire ma is emlékeznek. A szégyenre, a lelkiismeret furdalásra, a büntetésre, amelyből egy életre megtanulták, bíróság nélkül is.

Albérlet átverés


Ha az ember albérletet keres, és már jó ideje nem találja az éppen megfelelőt, mert hiába tölt órákat a különféle ezzel foglalkozó hirdetések, internetes oldalak böngészésével, vagy térképpel a kezében már lejárta a lábát, biztos, hogy megörül az ötletnek: van olyan iroda, ahová, ha bemegy, személyre szabottan kigyűjtve, címmel, telefonszámmal a kezébe adnak egy listát, a pont neki való lakásokról. Semmi mást nem kell ezért tennie, csak ott, helyben befizetnie a 6900 forintot. Az egész valahogy túl jól hangzik, de úgy van kitalálva, hogy mire az ember rájön, már fizetett. Egy mutatós fotóval hirdetett lakás iránt érdeklődve ugyanis az ügyfél telefonál, aztán olyanok veszik fel a telefont, akik nem hírdettek lakást, vagy csak évekkel ezelőtt, vagy a szám nem is kapcsolható. Sőt, olyan is előfordul, hogy egy másik ingatlanos iroda számát tárcsázzuk. Ha az ember ráharap a csalira, aláír egy szerződést, amelyben az is benne van, hogy az iroda semmiért nem vállal felelősséget, és már kapja is a csoda címlistát a neki való lakásokról. Aztán buzgón elkezd telefonálni, és néhány perc múlva leesik a tantusz. Riporterünknek is leesett.

Részletek a Forró nyomonban, szerdán 20:30-kor!

Tartsanak velünk!

Nézze meg a teljes adásokat az RTL Moston!

Címlapról ajánljuk