Forró nyomon

Iskolai bunyó, sztárszakma, menza mizéria

rtl.hurtl.hu

2013. február 27. 9:23

Iskolai verekedések, egymást vagy tanáraikat félelemben tartó diákok, bunyózó szülők. Vajon mi folyik az iskolákban? Láthatják a Forró nyomonban, ahol megtudhatják, mihez van joguk, és mihez nincs a behajtóknak. Végül menzák nyomába eredünk.

1. Iskolai bunyó

Bíróság előtt áll az a hajdúhadházi fiú, aki megfenyegette, majd megrugdosta tanárát. József a Forró nyomonnak azt mondta, pontosan tudta, milyen büntetés jár az agresszióért, de ez sem tartotta vissza. Volt osztályfőnöke félve mesélte el nekünk a történteket, mint ahogy az a budapesti tanár is, aki szemtanúja volt annak, hogy egy feldühödött szülő, hogyan fenyegeti késsel kollégáját. Iskolai verekedések, egymást vagy tanáraikat félelemben tartó diákok, bunyózó szülők. Vajon mi folyik az iskolákban? Régebben is ilyen agresszívek voltak a diákok, vagy csak a mobilos felvételek miatt gondoljuk azt, hogy több a verekedés a sulikban? Ma már szerencsére nincs körmös, amit a tanár osztogatott az egyesek mellé, de egyre több a pofon, a fenyegetés, és ezeket manapság egyes iskolákban főleg az oktatók kapják.

2. Behajtó kerestetik!

"Amit nyújtunk: fiatalos csapat, izgalmas munka, gyors idegőrlés, esti munkavégzési lehetőség. Amit elvárunk: extrém önbizalom. Előnyt jelent: beton idegszálak." Az interneten olvasható ez a hirdetés. Egy felmérés szerint ma Magyarországon a behajtó a legkeresettebb munka. Mi elkísértük a kigyúrt, feketeruhás férfiakat, akik sötét, nagy autóval furikáznak, és adósok ajtaján kopogtatnak, dörömbölnek. Megmutatjuk a telefonos kisasszonyokat is, akik egész nap hívogatják az embereket, hogy felszólítsák őket, fizetniük kell. Sok a tönkrement, elszegényedet adós, és sokan vannak azok is, akik tudnának fizetni, de nem akarnak. Inkább bujkálnak a hitelezőik elől. Az ő megbízásukat teljesítik az új "sztárszakma" képviselői, a behajtók, akikről a Forró nyomonban megtudhatják, hogy mihez van joguk, és mihez nincs.

3. Menza mizéria


Sosem gondoltuk volna, hogy pont az iskolai menzák minőségével foglalkozó riportunk fogja a legnagyobb felbolydulást okozni. De így történt. Még adásba sem került az anyag, máris több peres eljárást helyeztek kilátásba műsorunk ellen. Ügyvédi felszólításokat, letiltó leveleket kaptunk. Pedig mi csak annak jártunk utána, hogy a sulikban, óvodákban a hivatalos ajánlás szerint, milyennek kéne lennie az ebédnek. Bemutatjuk a vizsgálatok eredményeit. "A hús többsége zsíros, hártyás, mócsingos" - ez olvasható az egyik cég főztjéről. Mennyiből és milyen alapanyagokból főznek a közétkeztetők? Lehet-e az olcsóbb a jó minőségű, és miért drágább a silányabb étel? A közétkeztetés jól jövedelmező biznisz, de vajon lehetséges-e , hogy a menzán étkező gyerekek és a profittermelő vállalatok egyaránt jól járjanak? A Forró nyomon nézői megtudhatják.

4. Wellcome to Hungary!

Az a külföldi, aki repülőgéppel érkezik Magyarországra, és elég zöldfülű, néhány perc alatt mély benyomást szerezhet az ország morális színvonaláról. Kilép a fotocellás kapun, és máris hiénák karmai közé kerül. De most elsősorban nem azokról a "felségjelzés nélküli" taxisokról beszélünk, akik évek óta a szerződéses engedéllyel rendelkező társaság elől halásszák el az utasokat, hanem azokról, akik saját magánautóikkal cserkészik be az ide érkezőket. Riportunkban láthatják, hogy a hiéna taxis hogyan veszik össze a "lopóssal" egy vendégen. A tolvajnyelv szerint lopós az, akinek még taxis jelzése sincs, csak odaáll az érkezési csarnokba és addig erőszakoskodik, amíg valaki be nem ül a családi autójába. Rejttet kamerával felszerelt álutasunk kétségbeesve vergődött a hiéna és a lopós között. Persze mindegyik a hivatalos tarifa sokszorosát kérte. A feleség Malév dolgozó volt, most egy hamis prospektussal vadássza a külföldieket a férje számára. A hiéna taxis viszont lesben áll, és lecsap a gyanútlan zsákmányra. Hello tourist! Aki kapja, marja! Egy új illegális vállalkozást mutatunk meg Önöknek.

Részletek a Forró nyomonban, szerdán 19:30-kor!

Tartsanak velünk!

Nézze meg a teljes adásokat az RTL Moston!

Címlapról ajánljuk