Ott voltál, amikor Prala lecsapott az Erzsébet téren?

Pongrácz SamuPongrácz Samu

2025. március 22. 18:00

Van, aki plakátol, van, aki interjúkat ad, és van Lmen Prala, aki simán kivonul egy hangszóróval az Erzsébet térre, és elindít egy új zenei korszakot. A Sztárboxból is ismert rapper most nem a ringet, hanem a város szívét perzselte fel – egy villámkoncerttel, amit egyszerre nevezhetnénk gerilla marketingnek és közösségi élménynek.

„Ceglédiek vagyunk, konkrétan ezért jöttünk fel”

Nem csak a véletlenül arra kószálók álltak meg bólogatni. Tokajból, Ceglédről, sőt még családi Prala-rajongóklán is érkezett. „Apa-fia trip” – ahogy egy 51 éves apuka fogalmazott, aki már az ország több pontján is követte a rapper minikoncertjeit. „Teljesen imádom, nagyon vágom!” – tette hozzá, miközben a háttérben az öccse és fia bólogattak a beatre.

Egy új éra nyitánya

„Ez az első zenekaros koncertem, forradalmi az én szemszögemből” – mondta Prala. A rapper nemcsak a flow-jában újít, hanem a formában is: klubbulik helyett most már zenekarral nyomná a fesztiválokon. Egyértelmű üzenet: nagyobb színpadokra készül.

És hogy miért volt ez mégis ilyen „underground”? Mert ez csak az ízelítő volt. A hivatalos nagy fellépés még hátravan, de Prala nem bízta a véletlenre a beharangozást: 

volt már mini fellépés villamosmegállóban, Nyugati aluljáróban szórólapozás, és persze a flashmob a belváros közepén.

„Mama büszke lennél rám”

Az egyik friss klipjében nemcsak a zeneipart „szemlézi”, de megható sorokat is hallhatunk: „Mama büszke lennél rám…” – utalva a nagymamájára, akivel nagyon közeli kapcsolatban volt. „Második anyukám volt” – mesélte a rapper, akinek a személyes története sok rajongót megérintett.

Sztárbox után kesztyűt húz – nemcsak képletesen

Lmen Pralát tavaly a Sztárbox ringjében is megismerhettük. És bár a döntőig nem jutott, a box azóta is az élete része: heti kétszer edz, néha orrvérzésig.

 És a meglepetések sora itt sem áll meg: 

Képzeld, jött hozzánk a gázszerelő, és a végén mondja, hogy ‘Ugye nem te vagy az a Lmen Prala, aki boxol?’ – hát mondom, de az vagyok.

Merre tűnik fel legközelebb?

Lmen Prala stílusa kiszámíthatatlan, akárcsak a helyszínek, ahol felbukkan. Egy dolog biztos: nem kell koncertjegy ahhoz, hogy részese legyél egy Prala-féle élménynek – csak jókor kell lenni jó helyen. Legközelebb lehet, hogy épp a te utcádon gyullad be a hangszóró.

Figyelj a város zajára. Lehet, hogy nem csak villamos jön – hanem Prala.