„Jogom van nekem megbocsátani apám nevében?” – Sommer Katalint gyerekként kis híján a Dunába lőtték a nyilasok

Anyukámnak a családját, akik miskolciak voltak, bevagonírozták, és Auschwitzba vitték

– meséli családjuk tragédiáját Sommer Katalin, akivel Budapesten, a Duna-parti holokauszt-emlékműnél beszélgettünk. Miért kellett millióknak meghalniuk származásuk, vallásuk miatt? A nyolc évtizeddel ezelőtti rémtettek máig felfoghatatlanok. Ezért is vallják azt sokan, hogy emlékezni, sőt emlékeztetni kell mindarra, ami történt.

Kovács Tamás történész a Fókusznak elmondta: amikor 1944. március 19-én a németek megszállták az országot, és az új Sztójay-kormány hivatalba lépett, számolni lehetett újabb zsidórendeletekkel. Ilyen volt az úgynevezett gettórendelet is, amely meghatározta, hogy minden nagyobb településen, ahol zsidó közösség él, zárt, őrzött gettót kell létrehozni. A gettókról nagyon kevés fénykép és filmfelvétel maradt fenn. Ezen a fotón például a debreceni nagy gettó kerítése látható.

1944-ben Horthy megpróbált átállni az oroszokhoz, de a kiugrási kísérlet nem sikerült. A kormányzót a németek lemondásra kényszerítették, valamint arra, hogy kinevezze a szélsőségesen antiszemita Szálasi Ferencet miniszterelnökké. 

A nyilas kormányzat úgy gondolta, hogy Budapesten is létre kell hozni egy gettót. Abban reménykedtek, hogy a zsidóktól még több pénzt és vagyontárgyat vehetnek el, 

és úgy tervezték, hogy ebbe a nemzetközi gettóba majd azokat az embereket telepítik, akik valamilyen nemzetközi védlevéllel rendelkeznek. Ilyen védlevelet kapott a Sommer család is. Katalin nagybátyja a Vadász utcai üvegházban dolgozott, a svájci nagykövetség kivándorlási osztályán. Beköltözhettek a nemzetközi gettó egyik védett házába, de az úgynevezett Schutzpass, azaz menlevél ekkor már a nyilasok ellen nem nyújtott védelmet.

Ilyen nyilas keretlegények az egész házat kihajtották, végig le a Duna-partig sorba állították az embereket. Rengeteg gyerek volt.

– idézte fel Katalin a borzalmakat. A sor elején állókat a nyilasok válogatás nélkül lőtték a Dunába. Időbe telt, míg a téren maradók segítséget kaptak. Katalin egy magas férfira emlékezett, aki odament hozzájuk segíteni.

Hogy ez a Wallenberg volt, azt az Anyu mondta már a felszabadulás után.

Akiket aznap nem végeztek ki a Duna-parton, azokat a pesti gettóba hajtották. Budapest belvárosában egy 0,3 négyzetkilométer nagyságú területet jelölték ki 1944. november 29-én 40-50 ezer ember lakhelyéül, de később 70-80 ezerre becsülték az ide zsúfoltak számát.

A teljes riportból, amely a videóra kattintva elérhető, kiderül:

• hogyan élte túl Budapest szőnyegbombázását 1944. december 24-én Sommer Katalin és családja,
• mit mond Katalin azoknak a fiatal németeknek, akik nagyszüleik bűneiért kérnek tőle bocsánatot,
• és hogy a gettó felszabadulásának 79. évfordulójára milyen emléket állított Böröcz András, New Yorkban élő képzőművész.