Fókusz

Megszenvedték a Billie Eilish-rajongók az első sort – még pisilni sem mentek ki

Hubai AntalHubai Antal

2023. augusztus 16. 21:17

Letarolta a zenei ipart az elmúlt években, szemtelenül fiatalon, mindössze 21 évesen Oscar-díja, 7 Grammy-díja és Golden Globe-ja is van. Billie Eilish miatt még a Sziget Fesztivál programját is átalakították, és a fesztivál újra diákközpontú lett. A fiatalok szüleikkel együtt akár fél napot is vártak az énekesnőre a Nagyszínpad előtt.  

Pirate Baird O’Connell, művésznevén Billie Eilish 14 éves volt, amikor 2015-ben az Ocean Eyes című számával először ismert lett. A dalt – és azóta is az összeset – bátyja, Finneas O’Connell írta. Los Angelesben nőtt fel zenész és színész családban, így magántanulóként otthon már a kezdetektől a zeneszerzés és szövegírás vált meghatározóvá az életében.

2019-ben aztán jött a Bad Guy című szám, amivel világszinten a tinik bálványává vált. Mindig is felvállalta, hogy Tourette-szindrómás, depresszióval kezelték, emellett pedig szinesztéziája van, tehát az egyik érzékszerve automatikus aktivál egy másik érzetet, például a számokhoz színeket lát. 

Néhány szemfüles rajongó már hétfő este találkozhatott az énekesnővel a Liszt Ferenc repülőtéren, aki környezettudatossága miatt menetrend szerinti járattal érkezett az Egyesült Államokból. Maszkkal, napszemüveggel, kapucnis pulcsival és sapkával fedte el a fejét, de a rajongóknak azért megállt fotózkodni.

„Legelőször 2017-ben egyeztettem Billie Eilish ügynökével arról, hogy jó lenne elhozni a Szigetre. De akkor még nem sokan ismerték, és az első ajánlat, amit küldtünk, végül nemtetszést váltott ki. Amikor megemeltük az ajánlatot, (…) akkor már sajnos nem vállalt több fellépést abban az évben. (…) Azóta ez volt az első lehetőség, hogy hallottuk, hogy augusztus végén valószínűleg Európában jár” – mondta a fellépés megszervezéséről Csiszár Virág, a Sziget Fesztivál booking menedzsere.

Csiszár Virágtól azt is megtudtuk, hogy Billie Eilish saját séffel utazik, így egy felszerelt konyhát kellett felszerelve biztosítani neki.

A Nagyszínpad előtt már délben a szokásosnál nagyobb tömeg várakozott. Sokan már ekkor elcsigázottak voltak a fél napja tartó aszalódástól a tűző napon. Voltak, akik kártyázással ütötték el az időt, mások a kordon árnyékában megpihenve várakoztak. 

2023-ban újra diákok lepték el a Nagyszínpad környékét. Rengeteg tizenéves rajongó érkezett a szüleivel, akik mindent megpróbáltak megadni nekik az órákig tartó várakozásnál. Árnyákot adtak, ételt, italt hoztak nekik, és tartották bennük az erőt az este 9-es kezdésig.    

Reggel négykor érkeztünk, úgy terveztük, hogy itt leszünk az első sorban. Reggel rengeteg vizet ittam, délelőtt 11-kor abbahagytam, aztán annyiszor mentem el mosdóba, ahányszor csak tudtam, egészen délig. Azóta nem voltam, és néha csak egy-egy korty vizet iszom. De minden okés, és szuper lesz a ma este.

– mondta a Fókusz riporterének az egyik rajongó.

Az énekesnő csapata kilenc kamionnyi felszerelést hozott a koncertre. 50 fős személyzet érkezett vele, az öltözőjébe semmi különlegeset nem kért a konyhán és a környezettudatosságon kívül. A vérbeli Billie Eilish-rajongók pedig a várakozás ellenére elégedetten térhettek haza. 

 

#Fókusz#Videó#sziget#sziget fesztivál#fesztiválszezon#billie eilish#nagyszínpad#sziget 2023#koncert#rajongók

Címlapról ajánljuk