Fókusz

„Hónapokig el tud rejtőzködni anélkül, hogy bármilyen hatóságnál képbe kerüljön” – akár külföldre is szökhetett, de meg is ölhette magát az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja

Maár LauraMaár Laura

2023. július 17. 19:55

Az egész országot sokkolta az angyalföldi gyilkosság, a feltételezett elkövető pedig azóta is szabadlábon van, még nem találta meg a rendőrség. A Fókusznak nyilatkozó volt rendőrségi nyomozó szerint, ha már nincs életben a 26 éves fiatal lány gyilkosa, akkor is meg fogják találni. Persze nem kizárt, hogy külföldre szökött. Az egykori nyomozó szerint akár Portugáliáig is eljuthat, ahol aztán hosszú időre eltűnhet a hatóságok látóteréből. 

Csak a piros rendőrségi matricák tartották a helyén a résnyire nyitott ajtót, amin jól látszik a fekete nyomrögzítő por. Órákig helyszíneltek a 13. kerületben múlt héten a rendőrök, miután egy 36 éves férfi hidegvérrel megölhette a 26 éves szerelmét a lakásban. Az egész országot sokkolta az angyalföldi gyilkosság, a feltételezett elkövető pedig azóta is szabadlábon van.

Ha a férfi életben van, akkor 99.99 százalék, hogy elfogja a rendőrség. Ha pedig önkezűleg vetett véget az életének, és olyan helyet választott, ami nem túl látogatott, akkor is elő fog kerülni

– mondta Kátai Elek, volt nyomozó a Fókusznak.

Hiányzott a családja

Az áldozat, a 26 éves Petra sajtóinformációk szerint néhány hónapja költözött haza Olaszországból. Hiányzott neki a családja és tartós kapcsolatra vágyott. Petra Tiszaújvárosban nőtt fel, a családja most is ott él. 


Az áldozat egy társkereső alkalmazáson keresztül ismerte meg a gyilkossággal gyanúsított férfit. Úgy tudjuk jól indult a kapcsolatuk, de Petrát elkezdte zavarni a féltékenysége és az, hogy birtokolni akarta őt.

Kátai Elek volt rendőrségi nyomozó szerint a férfi azonban nem tervelte ki előre a tettét, hirtelen ölhette meg Petrát.

Egy olyan embernél, akinél más is van a háttérben pszichés dolog miatt, elegendő egy szikra

– fogalmazott.

A volt nyomozó azt mondta, ilyenkor az sem kizárt, hogy az elkövető öngyilkosságot követ el, hiszen felfogja a tettét és tisztában is lehet annak következményeivel.

Tisztában van vele, hogy hajtóvadászat indult ellene. Ha végigmérte a lehetőségeket, és önként nem adta fel magát az elmúlt időszakban, akkor jó esély van arra, hogy öngyilkosságot követett el, vagy valami olyan helyzetbe került, amit még nem látunk

– véli a tapasztalt nyomozó.

Ugyanis az sem kizárt szerinte, hogy a kegyetlen gyilkosság után a férfi külföldre menekült. Korábban több eset is volt már, amikor az elkövető így próbált meg elrejtőzni. A volt nyomozó hangsúlyozta, mivel a schengeni övezeten belül vagyunk, Magyarországról egészen Portugáliáig el lehet jutni anélkül, hogy benéznek a személyi igazolványunkba, vagy az útlevelünkbe.

Ha ott sikerül találnia munkát egy halászhajón, álnéven – mert ott örülnek, hogy találtak egy munkást –, hónapokig el tud rejtőzködni anélkül, hogy bármilyen hatóságnál képbe kerüljön


– vázolt fel egy lehetőséget Kátai. Sőt, az sem kizárt, hogy a hajón is élhet, így a lakásbérléssel sem kell bajlódnia. 

Nem ez az első

2019 nyarán Kőbányán a 23 éves szerelmét ölte meg egy fiatal férfi. A pár szintén társkereső alkalmazás segítségével ismerkedett meg. Az áldozat anyja a gyilkosság után azt mondta, a lánya korábban szakított a későbbi gyilkosával, de a férfi nem hagyta békén. Fölment a lány lakására, állítólag azért, hogy elvigye a holmiját. Ekkor ölhette meg: több vágással és késszúrással végzett a lánnyal.

A tragédia után a férfinak nyoma veszett, másnap délután Frankfurtban fogták el.

De hogy néz ki egy ilyen rendőrségi hajtóvadászat? Mit figyelnek ilyenkor pontosan? Kátai Elek szerint több részből áll, az egyik a technikai.

Kielemzik a térfigyelő kamerákat, figyelik, hogy vesz-e le készpénzt, használja-e a bankkártyáját, az autóját, vagy éppen bekapcsolja-e a telefonját.

A hajtóvadászat másik része pedig a személyi rész. Ilyenkor a kapcsolatok, ismerősök, barátok és rokonok telefonjait figyelik.

A férfit egyébként a Blikk információi szerint az ismerősei nyugodtnak és csendesnek ismerték meg, a barátai pedig csak irodakukacnak becézték. Viszont köztudott volt róla, hogy birtokolni akarta a barátnőit.

Mitől lesz bántalmazó egy kapcsolat?

Magyarországon a statisztikák szerint havonta legalább 3-4 nőt gyilkol meg a férje vagy volt férje, élettársa vagy volt élettársa, barátja, volt barátja, vagy alkalmi partnere.

Szinte mindig ugyanúgy kezdődik. Egy álomszerű férfi, aki a lángoló kapcsolat előrehaladtával agresszívvá válik. Rettegés, halálfélelem és kilátástalanság. Ebben él egy bántalmazó kapcsolat áldozata, aki nem mer lépni. A környezetének sokszor panaszkodik, ezért nem értik: miért nem szakít, költözik el, kezd új életet? Mert ellehetetlenítve, megbénítva, sarokba szorítva érezheti magát, és sokszor a szakítás után még rosszabb a helyzet.

Volt olyan, hogy kitörölte az összes ismerősöm telefonszámát, hogy nehogy bárkit fel tudjak hívni. Ha elmentem a boltba vásárolni, akkor sietnem kellett visszafelé. Megnézte a számlát, hogy mire mennyit költöttem

– mesélte egy bántalmazott, aki annak idején azt hitte, álmai férfiával hozta össze a sors. 

Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Mi váltja ki? Knapek Éva klinikai szakpszichológus szerint a bántalmazók esetében megnőhetett azoknak az eseteknek a száma, amiket sérelmesnek vélt a saját életében. A bántalmazottaknak pedig folyamatosan készenlétben kell lenniük. 

A bántalmazottaknak meg az volt a legnehezebb, hogy folyamatosan készenlétben kell lenni, hogy mi az, amit mondhatok, megszólalhatok-e, most vajon ilyen állapotban van vagy olyan állapotban, és a bántalmazottak megpróbálnak kialakítani egy stratégiát, hogy ezt túléljék, megússzák, kiszámíthatóvá tegyék maguk számára. Ez néha sikerül, de egy sor esetben meg mégsem

– mondta a szakember. 

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

#Fókusz#Videó#Belföld#13. kerület#gyilkosság#xiii. kerület#13. kerületi gyilkosság#ma

Címlapról ajánljuk