Fókusz

Bőröndhegyek, veszekedés az utolsó pillanatban és hihetetlen izgalom – így érzik magukat a Nyerő páros párjai a beköltözés előtt

Hubai-Szegő ÉviHubai-Szegő Évi

2022. szeptember 19. 20:14

Hat évvel ezelőtt majdnem ugyanezen a napon indult el a Nyerő Páros első évada. Ma este már a hatodik széria kezdődik, mi pedig igyekszünk minden kulisszatitokról beszámolni. A Fókusz ott volt már az első forgatási napon, mielőtt a párok betehették a lábukat a villába. Megkérdeztük őket, mivel töltötték az utolsó kameramentes óráikat, és mit hoztak magukkal kabalaként.

A párok többsége annyira izgult a beköltözés előtti napon, hogy alig aludtak pár órát.

Másfél órát aludtam, rettenetesen izgulok. Gyomorgörcs, hányinger, minden volt, most már jobb, de reggel nagyon kemény volt

– mesélte Bádoki Betti.

Mindannyian rengeteg bőrönddel készülnek beköltözni a villába. Kabala majdnem minden párosnál van, nem bízzák a véletlenre. Lotfi Begi felesége, Réka például a gyerekeiktől hozott két rajzot és egy karkötőt, amit a kislányuk csinált neki. Pameláék Evolet párnáját hozták magukkal, Zdroba Patrikék magukról egy közös képet, de az énekes még a mikrofonját is eltette. Törőcsik Dani szerelme, Bíró Bea egy zenedobozt pakolt be, Muri Enikő és Tóth Szabi viszont egymást hozták el a kabalának, valamint a kispárnájukat.

Ma estétől minden lépésüket, mozdulatukat kamerák fogják követni, elég rendesen fel kell adniuk a privát szférájukat. De vajon mit csináltak otthon az utolsó órákban a négy fal között még kettesben?

Megyeri Csilláék veszekedtek, Begiék a három gyerkőctől búcsúzkodtak, Madár Veronikáék pedig őrjöngtek. 

Ma már kőkeményen teljesíteni kell a pároknak. Az első játék tétje az, hogy ki melyik szobába költözhet be, ami nem csak a kényelem, de a taktika és a további játékok szempontjából is nagyon fontos mérföldköve lesz a versenynek.

 

#Fókusz#Videó#Nyerő Páros#sztárpár#rtl#beköltözés#hódi pamela#megyeri csilla#zdroba patrik#Bádoki Bettina#lotfi begi#madár veronika#détár enikő

Címlapról ajánljuk