„Várom a gyerekemet, és nem jön… és akkor meg kell neki mondani, hogy nem is fog szegény soha többet” – 50 éve szolgál az ország legidősebb mentőse

Szigorú és fegyelmet követelő főnök, de egyben lágyszívű nagypapa. Ő az, aki már mindent látott mentős karrierje során, ott volt a 2006-os augusztus 20-i tömegkatasztrófánál, vezetett le telefonon keresztül apás szülést, és vonult ki halottnak hitt részeg autószerelőhöz is – akit úgy kellett kihúzni Moszkvicsa alól. 50 éve rendületlenül ment életeket, a legidősebb és legtapasztaltabb mentős Magyarországon.

Szinte vigyázba áll az ember, ha meglátja Golopencza Pált. Erélyes, tekintélyt parancsoló hangját azonban nem keménysége miatt emeli fel. Akár napi több száz emberéletről van szó, akikhez mentőt irányít. 75 évesen is megállás nélkül dolgozik, nemrég kitüntették 50 éves munkájáért.

Életmentés bármi áron

Golopencza Pál arról beszélt a Fókusznak, hogy a munkáját hivatásnak tartja, aminek a lényege, hogy „mentsük meg az embereket, amíg tudjuk, akármilyen eszközzel, de próbáljuk megmenteni”. Amikor a Fókusz először meglátogatta, elmondta, hogy már gyerekkorában erre a feladatra készült.

Volt a szegény anyámnak egy ilyen szőrrel kitömött mackója, azt operáltuk megállás nélkül, varrtuk, időnként pótolni kellett a szőrzetet, mert akkor kihullott

– mesélte, majd hozzátette, hogy példaképe az édesapja volt, aki a második világháborúban úgynevezett légóparancsnokként mentett, akit csak tudott, főleg zsidókat.

Köztük volt egy nagyon híres, most már nagyon híres ember, Vitray Tamásnak hívják, akit az apám de facto megmentett

– mondta a mentős.

Egy életre beleégett a vágy, hogy akinek csak tudja, mentse az életét. Eleinte azonban nem voltak túl modern eszközök a mentőkocsikon, sőt maguk a járművek sem voltak éppen kifogástalanok. Dolgozott például Roburokon, amiket eredetileg kenyérszállító autónak építettek az akkori NDK-ban. Már akkor ült mentőautón, amikor defibrillátort még hírből sem hallottak, legfeljebb vérnyomásmérővel és reflexkalapáccsal tudták a helyszínen felmérni a beteg állapotát, bár volt, akin már a modern életmentő eszközök sem segítettek volna.

Egyszer ugyanis hajmeresztő hívást kapott: egy nő azt állította, hogy valakire ráesett a saját autója. Golopencza Pál erről azt mondta, még a pap is az utcára szaladt, hogy feladja az utolsó kenetet. Végül nem volt rá szükség.

A mai napig emlékszem rá, egy 403-as Moszkvics, nem volt kereke, 4 fatuskón állt, és valóban kilógott két láb a kocsi végéből, és a tűzoltóparancsnokkal ott összenéztünk, »doki, mit csináljuk?«. Hát mondom, »figyelj, óvatosan próbáljuk kihúzni«. Kihúztuk, és akkor azt mondta a pasi, fogott a kezében egy ilyen villáskulcsot, »mi a ...-nak nem hagynak engem kocsit szerelni?«.

– mesélte. A bácsi valószínűleg picikét ittas lehetett, és egyszerűen elaludt a kocsi alatt.

Vicces vagy éppen megható esetekből azonban jóval kevesebb akadt, mint ahány tragédiát látott az 50 év alatt, bár azt mondta, olyan nem volt, ami után még hónapokig járt volna az agya.

Gyerek gázolt volt, akinél hetekig azon tipródtunk, hogy megtettünk-e mindent. Átbeszéltük a kollégákkal, erre nem mindig van már ma sajnos idő, nagyon-nagyon sok a feladat, és hát van egy pszichológus csapatunk, akik segítenek

– mondta.

Golopencza Pál végigdolgozta a 2006-os tragédiába fulladt tűzijátékot, amikor óriási erővel csapott le a vihar. Az ítéletidőben ezrek igyekeztek menekülni a rakpartról, 5-en meghaltak. De ott volt akkor is, amikor a veronai busztragédia után segítettek hazaszállítani a sérülteket. Akkor napokon keresztül haza sem mentek kollégáival.

Meg kellett szervezni, hogy a hozzátartozó mikor és hogyan találkozzon azzal a sérülttel, aki megúszta. Illetve várom a gyerekemet, és nem jön. Már elfogytak az utasok, és nem jön – és akkor meg kell neki mondani, hogy nem is fog szegény soha többet 

– mondta a szívbe markoló részletekről a főorvos.

A család segített feldolgozni a sok tragédiát

Az átéltek feldolgozásában Golopencza Pál szerint rengeteget segített a felesége, akivel 46 évig éltek boldogan, ő volt a háttér, az otthon melege, aki mindig támogatta. Az asszony azonban 2018-ban meghalt.

3 gyermeket neveltek fel együtt, mindnyájan sikeres felnőttek, egyikük az orvosi hivatást választotta.  Pálnak összesen 7 unokája van. Azt mondja, ez az oka annak, hogy a lelke nem öregszik, de a fizikai erőnlétére is figyel.

Van egy bérletem, és szépen elmegyek, és két, két és fél óra alatt leúszom a magam ezer méterét vagy nyolcszázat, mikor mennyit. Elég sokat gyalogolok. Fegyelmezetten kell élni, ez nem azt jelenti, hogy én nem iszom meg két pohár sört este vacsorára, de nem minden este iszom meg. Amit szeretek, azt megeszem, a csokit nagyon szeretem.

És persze ott van imádott hivatása, igaz, 10 éve már csak a központból felügyel, már nem ül autóba. De ez nem azt jelenti, hogy ne pörögne állandóan. Nemcsak irányítja a betegek szállítását, hanem egyfajta pszichológusként is funkcionál a telefon mögött. Elég munka az is, hogy a pánikoló családtagokat vagy épp a sérültet valahogy megnyugtassa, amíg megérkezik a segítség.

„Ahol baj van, ott izgatottak és idegesek, de ahol nagy baj van, ott kevésbé idegesek” – mondta, majd hozzátette, akkor van könnyebb dolguk, ha válaszol a bejelentő, mert akkor már azelőtt tudnak segíteni, hogy egy profi csapat átveszi a munkát a helyszínen.

De vajon meddig lehet ezt csinálni? Ha Pálon múlik, akkor örökké. Arról beszélt a Fókusznak, addig dolgozik, és addig ment, ameddig csak bírja, márpedig ő bírja még szuflával. Szerinte az embernek addig van energiája, amíg van mit csinálnia.