Fókusz

„Tizenegy éves koromban kezdtem el iszogatni, aztán 15 voltam, amikor elkezdtem drogozni” – gyerekként lettek a kábítószerek rabjai, de már elindultak a gyógyulás útján

Virágh OrsolyaVirágh Orsolya

2022. június 25. 20:00

Már gyerekként a kábítószerek rabságában éltek, teljes elveszettségben és magányban. Volt, aki akkor bulinak fogta fel, de ma már úgy gondolja, jobb lett volna, ha nem így alakul a sorsa. Az Emberbarát Alapítvány rehabilitációs otthonában indultak el a gyógyulás útján, ahol nem páciensként, hanem emberként tekintenek minden szenvedélybetegre.

Június 26-a a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napja. És valóban, küzdelem ez, a szó legszorosabb értelmében. Sokan ugyanis már egészen fiatalon a szerek rabjává válnak, miközben a függőség mögött valódi egészségügyi, pszichés vagy szociális problémák húzódnak, ezeket terápiával kell kezelni.

11 éves koromban kezdtem el iszogatni, aztán 15 voltam, amikor elkezdtem drogozni. A drogot nagyon sokáig nem vették észre, mert akkor még csak partidrogokat használtam, kokaint, ecstasyt, LSD-t meg gombát is. Amikor elkezdtem a kristályt használni, akkor 33 kilóra lefogytam 

– kezdte az otthon egyik lakója, a most húszéves Lili.

„Szívtam tovább, és ordítottam anyával, hogy menjen ki” – fiatal szenvedélybetegek vallanak a legsötétebb időszakukról

A teljes elvesztettség volt, meg a teljes elmagányosodás, csak olyan emberek vettek körbe, akik igazából csak ártottak és lehúztak. Az a helyzet, amibe voltam, leírhatatlan 

– fogalmazott.

Öt hónapja vesz rész a rehabilitációban, harmadjára kezdi el, az előzőeket túl korán abbahagyta és visszacsúszott. Azt mondja, az a legveszélyesebb, ha az ember elbízza magát. 

Első alkalommal két és fél hónap után abbahagyta a terápiát, hiába győzködték, hogy még túl korai, és három nap múlva valóban azonnal visszaesett. 

„A szenvedélybetegség az igazából életünk végéig kísérteni fog, csak kezelni tanuljuk meg” – osztotta meg Lili, aki tudja, ez az utolsó lehetősége.

Középiskolában már rendszeresen drogozott, az iskolát is otthagyta miatta, most az intézetben pótolja a kiesett éveket, a betegekkel külön tanárok foglalkoznak.

Nagyon csúnyán néztem ki, és egy idő után nem is tagadtam anyáék előtt. Ha bejött a szobámba, ugyanúgy szívtam tovább, csak ordítottam vele, hogy menjen ki. Teljesen kifordult állapotomban voltam.

Virág 14 éves, még nem volt felsőtagozatos, amikor már kábítószerezett. A nagyobb testvérei vitték bele.

„Szívtam tovább, és ordítottam anyával, hogy menjen ki” – fiatal szenvedélybetegek vallanak a legsötétebb időszakukról

Tízéves lehettem, amikor beleszívtam, és ez ment minden nap. Egyszer le bírtam tenni egy hétig, utána visszaestem, azon nyomban fulladtam, elvonási tüneteim voltak

– mesélte. Használt kristályt, bélyeget, „amit a nyelved alá kell dugni, és színeket látsz tőle”, majd gyógyszerekkel és alkohollal sanyargatta magát.

Azt is elmesélte, hogyan finanszírozta önpusztító szenvedélyét. Azt mondja, a családban akitől csak lehetett, lopott. Amikor az édesanyja dolgozott, akkor a testvéreivel egy bunkerben drogozott, és sokáig mindent titkolt, 12 évesen vették észre a szülei. „Miután anyám észrevette, hogy be vagyok állva, bement a gyámügyhöz és intézkedett” – osztotta meg.

A hatodik osztályt már el sem végezte, mert annyit hiányzott. Nyolc hónapja él az otthonban, amikor bevitték, egy hétig nem vette le a kapucnit a fejéről. Nem szólt senkihez, nem lehetett kapcsolatot teremteni vele, de azóta rengeteget fejlődött. Virág régi iskolájából küldik neki a tananyagot, az intézetben vizsgázik, most nyolcadikos. A családja látogatja őt, de hosszú még az út a gyógyulásig.

Dominik mindössze 11 éves volt, amikor elkezdett dohányozni, azóta sem tudta letenni. 14 évesen került be a rehabilitációs intézetbe, két évvel ezelőtt.

„Szívtam tovább, és ordítottam anyával, hogy menjen ki” – fiatal szenvedélybetegek vallanak a legsötétebb időszakukról

„12 évesen drogproblémáim voltak, akkor ezt még nem tudtam. Bekerültem egy rossz társaságba, ahová nem kellett volna. Nem voltam saját magam, hanem egy jobb dolgot láttam, jobban éltem át a dolgokat, élményeket. Egy buli volt, akkor én úgy fogtam fel; most lehet, jobb lenne, hogyha nem csináltam volna, mert akkor nem kellene itt lennem, de ennek is van előnye, hogy itt vagyok” – mesélte a fiú, aki mindenét eladta, csak hogy droghoz jusson. Családja nagy részével sokáig nem beszélt, ma már megbocsájtottak neki, de pénzt nem adnak a kezébe. Az autószerelő műhelyben tanul, a lakatos-hegesztő szakma érdekli.

A legnehezebb, hogy tudjanak önmaguknak megbocsájtani

Ági néni és Sándor bácsi 1989 óta működteti az alapítvány rehabilitációs intézetét. A szeretet az, amit minden beteg hangsúlyoz velük kapcsolatban: nem páciensként, hanem emberként tekintenek minden egyes szenvedélybetegre. 

Arra hívták fel a figyelmet, hogy a legnagyobb gond a mai kábítószer-használattal, hogy „a dizájner drogokat nem is lehet megnevezni, mert mindig új változatai vannak”.

„Szívtam tovább, és ordítottam anyával, hogy menjen ki” – fiatal szenvedélybetegek vallanak a legsötétebb időszakukról

„Egy fiú mondta, aki hosszú ideig börtönben is volt, hogy kilenc évig használt kemény drogokat, és amikor rátért a dizájner drogokra, akkor egy év alatt többet romlott az állapota, mint kilenc év alatt a herointól” – mondta Sándor bácsi.

A szenvedélybetegség általában a jéghegy csúcsa, mögötte komoly problémák húzódnak. Ezeket próbálják kezelni kell, illetve a terápia fontos része, hogy a beteg újra felvegye a kapcsolatot a családjával. Ági néni szerint ugyanakkor a legnehezebb, hogy tudjanak önmaguknak megbocsájtani, mert csak úgy lehet tiszta lappal kezdeni, de spirituális megerősítésre is szükségük van.

„Szívtam tovább, és ordítottam anyával, hogy menjen ki” – fiatal szenvedélybetegek vallanak a legsötétebb időszakukról

Az otthonban most 130-an laknak, külön a férfiak és a nők, a fiatalok és a gyerekek. Sportolhatnak, kirándulhatnak, különböző programok vannak a terápia mellett. Egyfajta értékrendet, normát ad a fiataloknak Ági néni és Sándor bácsi, segítenek a belső béke elérésében, hogy le tudják zárni a múltat. Mert amíg attól nem szabadulnak, nem lehet jövőjük sem.  

Átlagosan másfél, két évet töltenek az intézetben a fiatalok. Legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy eljussanak a felismerésig: a szer nem megoldás.

#Fókusz#Életmód#drogfogyasztás#világnap#kábítószer#kiskorú#rehabilitáció#elvonókúra

Címlapról ajánljuk