Fókusz

„Kriminális drágulás”: 3500 forint a hamburger, 1700 a fröccs a Volton

Gosztonyi ZsoltGosztonyi Zsolt

2022. június 22. 19:15

Szemerkélő eső a The Killers koncert előtt, és elképesztő drágulás. Második napja dübörög a VOLT Fesztivál. Az angol énekes, Yungbludot lemondta csütörtöki koncertjét.

Egyre többen vannak a Volton, már második napja dübörög a fesztivál, amelyet a koronavírus-járvány miatt két év után először rendeztek meg újra. A kemping is hamar megtelik. A Lővérekben a helyszín kisebb és kicsit zsúfoltabb a szokásosnál, és az árak is emelkedtek. 

Kriminálisan drágult a korábbiakhoz képest, és olyan kezelési költségbeli díjakat is észreveszünk, ami korábban nem volt számomra feltűnő. Négyen ittunk viceházmestereket és összesen fizettünk volna 6880 forintot érte, illetve most kajáltam egyet, ami pontosan 4570 forint volt.

 

Panaszkodott az egyik fesztiválozó.

Egy hamburger 3500 forintba kerül, míg egy hot-dog már a balatoni lángos árában mozog, 1500 forintot kérnek.

A mai napon a legtöbben a The Killers fellépését várják, a legelszántabb rajongók már kora délután gyülekezni kezdtek a nagyszínpad előtt a csöpögő esőben.

Aki viszont az angol énekest, Yungbludot várja csütörtökre, annak csalódnia kell. A világsztár lemondta fellépését torokgyulladásra hivatkozva. Helyette a Punnany Massif ugrik be a nagyszínpadra. 

#Fókusz#volt fesztivál#yungblud#rtl#the killers

Címlapról ajánljuk