Fókusz

„Azért vettem, mert menő” – státuszszimbólum lett az Elf Bar a fiatalok körében

Hubai AntalHubai Antal

2022. június 15. 22:01

Akár ötszázmillió forinttal is büntethető, aki árusítja a Magyarországon tiltott eldobható elektromos cigarettát. Senki nem tudja, mi van benne, milyen függőséget okoz, de arc- és agybénulással már került kórházba fogyasztója. A Fókusznak egy 14 éves lány mesélt arról, ő miért próbálta ki az Elf Bart, egy iskolavezető pedig elmondta, hogy a tanulók miért fordulhatnak ilyen szerhez.

Az Elf Bar – vagy ahogy a fiatalok hívják, manórúd – körülbelül fél éve kezdett elterjedni Magyarországon. Itthon tilos forgalmazni, mégis rohamosan terjed a használata a tinédzserek között.

Mondjuk én is azért vettem, mert menő. Csak azért, hogy legyen, nem azért, hogy szívjam. Jónak jó, csak ha nagyon sokat szívunk belőle egy nap, akkor szédülni kezdünk. Volt, amikor én majdnem összeestem 

– mesélte a Fókusznak egy 14 éves vidéki lány.

A helyi iskolában a hatodik, hetedikes és nyolcadikos diákok nagy része már kipróbálta a terméket. A tanárok folyamatosan a káros hatásokra figyelmeztetnek az osztályfőnöki órán.  

Volt az osztályban pár spicli, akik beköpték a szüleiknek, engem meg a tesóm köpött be. Szünetekben nem nagyon használjuk, inkább iskolán kívül. Régen volt, hogy az osztályban is, de aztán nem próbálta meg senki, mert voltak az osztályfőnöki figyelmeztetések

– mondta a kamasz lány.

Zacher Gábor toxikológus nemrég arról beszélt, hogy az Elf Bar egy új járvány. Van nikotinmentes készítmény, de van két és öt százalékos nikotin tartalmú. Magyarországon a forgalmazása be van tiltva, de Szlovákiában például bárki vásárolhat belőle a dohányboltokban.

Zacher Gábor szerint ráadásul megdőlt a régi elmélet, hogy a cigaretta büdös, mert ezek a termékek már nem azok, így a szülőknek sokkal nehezebb feladatuk van, ha rá akarnak jönni, hogy a gyermekük cigarettát szív.

Az a baj, hogy a gyerekek, a gimnáziumi korosztály is rendkívül befolyásolható, éppen ezért az addikció nagyon könnyen megjelenhet. A gyerekek követnek TikTokkereket, követnek influenszereket, látják, hogy milyen menő illatos felhőt fújni, és igazából rendkívül könnyen hozzájutnak valamihez, ami addikciót okozhat 

– ezt már a Miskolci Magister Gimnázium igazgatója mondta.

A termékeket a fiatalok elsősorban az interneten rendelik meg, ahol már vannak magyar nyelvű honlapok is. Itt egy kattintással bejelölhető, hogy a személy elmúlt már 18 éves, és ezt később senki nem ellenőrzi. Futárszolgálattal egy-két nap alatt Szlovákiából megérkezik a termék, amelyet egy csomagponton a fiataloknak is kiadnak. Nemrég egy Nagykovácsiban található könyvesbolt hívta fel a helyi szülők figyelmét, mert naponta 30-40 kiskorú ment be hozzájuk hasonló csomagokért.  

Az ügy komolyságát jól mutatja, hogy szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága közös sajtótájékoztatót tartott az Elf Bar-ral kapcsolatban. Sőt, látványos videót hozott ma nyilvánosságra a NAV, ahogy egy 17 ezer darabos Kínából érkező eldobható elektromos cigaretta szállítmányt lefoglalnak, a tulajdonosát pedig letartóztatják.

Jövő héttől egy ingyenes telefonszámot is létrehoznak. A 1828-as számon bárki bejelentheti, ha Elf Bar árusítást észlel. Átfogó, összehangolt akcióban keresik majd országszerte az árusokat és felhívják a figyelmet a káros hatásaira.

A Fókusz kereste az Országos Gyógyszerészeti Intézetet is, hogy megtörtént-e a termékek bevizsgálása a nagy érdeklődésre való tekintettel. A szervezet későbbre ígért tájékoztatást, mivel a vizsgálata akár hetekig is tarthat. A közösségi médiában találkoztunk már olyan történettel, amelyben valakit azért szállítottak kritikus állapotban kórházba, mert súlyos arcgyulladás kapott az Elf Bar miatt.

#Fókusz#Belföld#adásrészletek#elf bar#tinédzserek#fiatalok#veszély