Így működik a vecsési szükségiskola, ahol a Kárpátaljáról menekült gyerekekkel foglalkoznak

Játékos iskolát szerveztek Vecsésen a Kárpátaljáról menekült gyerekeknek. A Sátor Egyesület közösségi fórumokon szervezte az önkénteseket, akik között vecsési tanárok és egyetemisták is vannak. Az Ungvárról, Munkácsról és Nagydobronyról érkezett gyerekekkel szinte egész nap foglalkoznak, hiszen a Vecsésre menekült szülők, felnőttek már szinte mindannyian kaptak munkát, és sokan 12 órában dolgoznak. 

A háború kitörése óta majdnem ötmillió gyereknek kellett elhagynia otthonát Ukrajnában. A halálos áldozatok között mindeddig 142 gyereket tartanak számon –  a valós szám ennél jóval magasabb lehet.

Kicsi vagyok én, majd megnövök én, esztendőre vagy kettőre nagyobb leszek én.

Büszkén mutatják a kárpátaljai kislányok, milyen mondókákat tanultak az elmúlt időszakban. Johanna, Klaudia és Csilla talán a legcserfesebbek azok közül az itteni gyerekek közül, akik az elmúlt hetekben menekültek el Ukrajnából. A Vecsési Evangélikus Egyházközség karolta fel őket, ahol iskolává alakították a templom helyiségeit.

A gyülekezeti tagok először adományokat gyűjtöttek, később lettek figyelmesek arra, hogy a munkásszálláson élő családok között milyen sok a gyerek, akiknek mindennapi elfoglaltságra van szükségük. 

A gyerekek főként Nagydobronyról, Ungvárról és Munkácsról érkeztek, és nem kor szerint, hanem a tudásuk alapján csoportosították őket. 

Néhányan ugyanis jócskán le vannak maradva a tananyaggal. Van olyan 10 éves, aki most tanul olvasni, és olyan 12 éves is, akivel most kell begyakoroltatni a szorzótáblát.

A Sátor Egyesület titkára, Bartha Viktória szerint vannak olyan gyerekek, akik az itthoni állami iskolákhoz képest két évvel hátrébb tartanak. 

Biztos, hogy két évet nem tudunk behozni, de szeretnénk, ha csak egy évet veszítenének. Jó lenne, ha szeptembertől elkezdnének állami iskolába járni, és utána nem elengedve a kezüket, segítjük őket abban, hogy jól tudják venni az akadályokat

–  mondta a szakember.

A gyülekezet civil szervezete, a Sátor Egyesület közösségi fórumokon szervezte az önkénteseket, hozzájuk csatlakoztak a vecsési pedagógusok és egyetemisták is, akik hetente többször írás-olvasást gyakorolnak a gyerekekkel.

Látszik, hogy mennyire igénylik a szeretetet ezek a gyerekek, akik bár a háborúból keveset érzékeltek, pontosan tudják, hogy megváltoztak életkörülményeik. Az önkéntesek egyike, Baráth Viktória a Fókusznak azt mondta, ő egyfajta pótanyuka szerepet tölt be a kicsik életében. Ha kell, beköti a cipőjüket, vagy épp sebtapaszt rak a horzsolásaikra. Ráadásul minden nap ő hozza el őket a családoktól, amíg a szülők dolgoznak. A Vecsésre érkezett felnőtt menekültek 90 százaléka ugyanis már munkát tudott vállalni.

Az egyesület a tanév végéig mindenképp szeretne foglalkozni a gyerekekkel, tevékenységük viszont azokon a jó szándékú adományozókon és önkénteseken is múlik, akik eddig is segítették munkájukat. A kérdést, hogy miért vannak itt ezek a családok, ha Kárpátalján nincs háború, többször megkapták már.

Ha háború lenne az országunkban, én azonnal megfognám a gyerekemet, és elindulnék vele, A másik ok a körülményeik, ahogy élnek. Tőlük az utolsó szelet kenyeret vették el, amit még le tudtak tenni az asztalra ezek a családok. Lehet, hogy ott nincs tank meg fegyverek, de a szociális háló alján megérzik az emberek, hogy háború van az országban, és összeomlott.

A menekültek közül szinte mindenki azt várja, mikor térhet haza. Hosszú távra egyelőre nehéz tervezni, hiszen az itteni létük körül is rengeteg a bizonytalanság. Hiába dolgozik a szülők többsége, Viktória szerint a keresetük nem elég arra, hogy hosszú távon kialakítsák itt az életüket. Az állami segély pedig legfeljebb 45 napig jár.

Baráth Viktória szerint hiába dolgoznak a szülők, a keresetük ahhoz kevés lesz, hogy saját otthonuk legyen Magyarországon. 

Ha nem lesz vége a háborúnak hamarosan, itt lesz több ezer ember, akinek vagy otthona nem lesz, vagy munkája.