fókusz

Edina maradt a házban a gyerekekkel, Csuti egy hotelbe költözött, és szerinte jobb ez így mindenkinek

Marenec FruzsinaMarenec Fruzsina

2022. február 15. 18:35

Egy 35 négyzetméteres hotelszobában kezdett új életet Szabó András Csuti. Nem panaszkodhat, hiszen privát szauna, hatalmas fürdőkád és még dunai panoráma is tartozik az új agglegény fészekhez. Akár irigyelhetnénk is őt, pedig kényszer szülte helyzet ez. Muszáj volt kiköltöznie a családi házból, ahol a szakítás után még hetekig együtt éltek Edinával. Az egykori szépségkirálynő február elején azt nyilatkozta, örülne, ha férjével már nem kerülgetnék egymást. 

Több mint egy hónapja derült ki, hogy az álompárnak számító Kulcsár Edina és Szabó András Csuti külön utakon folytatják. 

Nem volt kérdés, hogy Edina marad a házban a gyerekekkel, és Csuti keres új otthont magának. Hamarosan elkészül a lakása, amit épen felújít, addig viszont kénytelen szállodában lakni. 

Hiszem azt, hogy a gyereknek az anyukája mellett van a helye. De ha nem hinném, akkor se tudnék mit csinálni. Milyen lehetőségeim voltak? Nyilván volt az a lehetőségem, ami 2-3 hétig zajlott, egy fedél alatt és akkor kerülgetjük egymást. Nem tudtuk kibírni, hogy ne szúrjunk oda valamit. Elég egy mondat, elég egy hangsúly, láthatóan nem működött. 

 

Csuti rengeteg biztató és együtt érző üzenetet kap a követőitől. Az újságírók pedig folyamatosan faggatnák őt a szakítás titokzatos részleteivel kapcsolatban. Mert bizony van még titok, amiről nem tudunk. Ő viszont inkább már tovább lépne, sárdobálásba pedig nem akar belemenni. 

#fókusz#bulvár#csuti#szabó andrás csuti#hotel#új élet#válás#kulcsár edina#rtl

Címlapról ajánljuk