14 év után kapták el a gyilkost
2017. január 12. 18:55
Tizennégy éven át, minden egyes nap attól rettegett, mikor jönnek érte a rendőrök. A most harminchat éves családapa bevallotta, hogy ő fojtotta meg 2003-ban Tompa Esztert. Kiderült: véletlenül elütötte a lányt, azt hitte meghalt. A lány azonban magához tért, a férfi pedig félt, hogy börtönbe kell vonulnia, ezért úgy döntött elhallgattatja a sérültet, az egyetlen szemtanút. Pedig pénzbírsággal megúszhatta volna, most azonban akár életfogytiglant is kaphat.
Tizennégy év után tért vissza a tett helyszínére a 2003. szeptember 23-án történt brutális gyilkosság elkövetésével vádolt S.A. A most 36 éves gönyűi férfit rendőrök kísérték ide a Győr városától nem messze található Mosoni-Duna töltésre ahol 14 évvel ezelőtt megtalálták áldozata, az akkor még csak 22 éves fiatal lány, Tompa Eszter holtestét.
S.A. akkoriban, ahogy most is, gépkocsivezetőként dolgozott. Akkori munkahelyén rendszeresen lopta a gázolajat, amit kannákban rejtett el Sas hegy puszta térségében. Aznap is a lopott olajért ment, amikor állítása szerint- véletlenül elsodorta az épp biciklivel édesanyjához tartó lányt, akiről azt hitte meghalt, így a csomagtartóba tette, majd amikor a lány magához tért, a felelősségre vonástól félve a fiatal nőt egy bálázó madzaggal megfojtotta.
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!