Londonban próbáltuk felkutatni Freddie Mercury sírhelyét
2016. december 7. 19:00
Az egyik legnagyobb sztár volt. Hangja, stílusa, átütő személyisége a mai napig mindenkit lenyűgöz. Sikerének titkát sokan próbálták megfejteni, de titokzatossága nem szűnt meg a halála után sem. Pontosan most 25 éve, hogy meghalt, de azóta sem nyilvánvaló, hogy Freddie Mercury-t hol temették el, hol vannak most a hamvai.
Többek között ennek is megpróbáltunk utánajárni. Meglepő információk birtokába jutottunk.
Riporterünk London egyik legelőkelőbb negyedében, Kensingtonban járt, ott volt annál a háznál, ahol a leegndás énekes 1991 november 24-én meghalt.
A többméteres téglakerítés mögött alig látszik az épület, csak a felette elhúzó repülők, illetve azok kondenzcsíkjai. A palánkkal magasított kerítésre szögesdrót került, látszik, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy senki se lásson be. A csendes utcán csak néha húz el egy-egy autó. A túloldalon munkás pakol a furgonjában, tudja, hogy ki lakott itt, de semmi többet.
A házat 25 évvel ezelőtt Freddie Mercury egykori barátnője Mary Austin örökölte. Nemsokára megmutatjuk belülről is, előtte azonban ugorjunk vissza a múltba.
Freddie Mercury Farrokh Bulsara néven 1946 szeptember 5-én született Zanzibárban fárszi indiai szülők gyermekeként. Indiában tanult, majd szüleivel együtt a zanzibári forradalom elöl Angliába menekült. Itt ismerkedett meg Roger Taylorral és Brian May-jel, és együtt alakították meg a Queen-t. John Deacon basszusgitárost egy évvel később vették be a csapatba.
A csapat frenetikus évtizedeket átölelő sikere sokak szerint a sokszínűségben rejlett. A 4 fiú fantasztikus összhangot alkotott, mindenki beleadott valami pluszt a dalokba. Freddie extravagáns személyisége, vagy például az, hogy Jimmy Hendrixtől Liza Minelliig mindenféle zenéért rajongott, még egyedibbé tette a Queent.