Ki lesz csütörtökön az ügyesebb a Farmon?
2016. május 19. 17:30
Indulhat-e egyenlő eséllyel egy párbajon a három gyerekes, negyvenöt éves anyuka, Dóri és kihívója, a legnagyobb konfliktusok gerjesztője, az egyébként ezermester Attila? A Farm játékosai húsz millió forintért küzdenek és lassan már tényleg a célegyesbe érnek. Ezért is különösen fontos, hogy ki lesz csütörtökön az ügyesebb, gyorsabb, ki nyeri a párbajt?
Kőkemény összecsapásnak lehetünk szemtanúi csütörtök este – a Farm kapui hamarosan végleg bezáródnak, így nem csoda, hogy Dóri és Attila mindent megtesz majd azért, hogy ő küzdhessen tovább a 20 millió forint értékű fődíjért. A párbaj előkészületeit pedig elsőként a Fókuszban láthatják! Hétről hétre több tucat ember dolgozik azon, hogy a farmerek bizonyíthassák rátermettségüket egy-egy összecsapás során. A feladatokat teljesíteni nem könnyű, de kitalálni, sőt a terveket megvalósítani is embert próbáló feladat.
Attila és Dóri teljes erőbedobással készülnek a megmérettetésre. Hogy Attilának sikerül-e harmadjára is győzedelmeskednie, vagy épp Dóri üti ki a nyeregből a konfliktusairól elhíresült farmert, az kiderül csütörtök este 18:55-től, az RTL Klubon!