A diszkosz most csak edzésen repülhet

Hubai Antal

2016. március 3. 19:05

Egyelőre a káosz felé tart a bajnoki címétől korábban megfosztott olimpikonunk karrierje. Fazekas Róberttől az athéni olimpia után vették el az aranyérmet doppingvétség miatt, majd nyolc évvel később ismét eltiltották. A diszkoszvető évek óta harcol az igazáért. Volt, amiben a bíróság neki adott igazat, és még a büntetése is lejárt, egyelőre mégsem versenyezhet. Az idő közben rohan, és ellene dolgozik!



Doppingügyei után ismét reflektorfénybe került Fazekas Róbert. A diszkosz most csak edzésen repülhet, versenyekre be sem nevezhet. Hivatalosan el van tiltva, miközben egy bírósági ítélet miatt már versenyezhetne. Sportkarrierjét mégsem adta fel és polgári peres úton megtámadta ügyvédjével az eltiltást. Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly novemberben hozott ítéletet, amelyben 3 évre csökkentette az eltiltást. Ez így 2015 júniusában lejárt volna. A Magyar Atlétikai Szövetség viszont azt állítja az eltiltás továbbra is érvényben van, 2018-ig mivel őket nem kötelezi az ítélet semmire. Fazekas Róbert eközben idén már úgy készült, hogy versenyezhet és kvalifikálni szeretne az augusztusi riói olimpiára. Versenyengedély nélkül azonban ez nem lehetséges.

undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!