Őrületes koncert: tízezrek énekeltek az Illéssel

rtl.hu

2014. augusztus 25. 18:00

Exkluzív felvételek Kolozsvárról, ahol a legendás Illés együttes koncertjén egy gombostűt sem lehetett leejteni a Főtéren. Tízezrek énekelték a zuhogó esőben is a legnagyobb slágereket.

50 év után is színpadon az Illés! Az örökzöld dalok nem sárgultak meg, a sárga rózsa is nyílik, és a hangulat most egyáltalán nem furcsa, inkább eufórikus Kolozsvár főterén.

A koncert napjának reggelén közönségtalálkozóra tartanak a legendás zenészek, és a fiatalok, ugyanis különleges előadás a mai, nemcsak az Illés, de fiatal színészek is énekesek is beszállnak a buliba, Feke Pál, Serbán Attila Szabó Ádám és Gubik Petra is a színpadon lesz.

A rajongókkal pedig egy élő rádióműsorban beszélgetnek a Kolozsvár egyik utcájára kitelepült stúdióban. Szörényi Leventét 50 színpadi év után a lámpalázról is kérdezik.

Ahhoz képest, hogy Illés Lajos 1973 őszén egy újságcikkben feloszlatta az együttest az Illés nagyon is élő. Az elmúlt 4 évtizedben többször is eljött a pillanat, amikor a közönség nyomására vagy az idők szavának engedve újra összeálltak.

A magyar Beat űttörője, az Illés 50 éves lesz az idén. A decemberi nagykoncert előtt pedig nyugodtan kijelenthetjük, a kolozsvári koncert is bizonyíték arra, hogy az Illés még mindig élő legenda!

Nézze meg itt a Fókusz riportját!
undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!