Riportjaink

6:46
Fókusz
2020. augusztus 17. 20:00

Az RTL egykori munkatársa most épp triatlonban nyújtott kiemelkedő teljesítményt

Szilasi Viki az újdonsült magyar triatlon bajnok évekig volt a magyar RTL munkatársa. A korábbi díjugrató Viki a magyar sztárinterjúk egész során készítette. Később Londonba „igazolt” a BBC-hez, majd egy huszárvágással profi pókerjátékossá képezte át magát. Sokmillió forintot nyert, a pénzből pedig ingatlanbizniszbe kezdett Észak-Amerikában. Jelenleg Kanadában él a férjével és három lányával, és egy élelmiszeripari vállalkozást futtat.
3:18
Fókusz
2020. augusztus 17. 19:50

A Ne Dobd Ki Alapítványt évek óta ajándékoz televíziókat rászoruló intézményeknek

Szlávik doktor rendkívül elégedett, hiszen ajándékot kaptak egy alapítványtól, azt mondja, jól jött ez a Dél-Pesti Centrumkórház Infektológiai Osztályának. A Ne Dobd Ki Alapítvány számára az Uzsoki volt az első kórház idén. Ott több mint 1200 méter kábelezéssel 85 vevőhelyet építettek ki ingyen. Minden kórterem, nővérszoba antennakiállást kapott.
4:58
Fókusz
2020. augusztus 17. 19:15

A felsőlajosi állatkert legújabb kedvencei a félvér kisoroszlánok

Egyre bátrabban hagyják el téli szálláshelyüket a felsőlajosi állatkert legújabb kedvencei, a félvér kisoroszlánok. Az 5 hetes csöppségek különleges szerelemből fogantak: fehér a mama, de barna a papa. Zahra-nak ez volt az első vemhessége, ezért kicsit zavarba jött, miután megszülettek a kölykök. Összesen 5 kisoroszlán érkezett, akiket szanaszét hagyott a kifutóban.
16:35
Fókusz
2020. augusztus 15. 19:00

Így néznek ki Kaáli professzor veterán és luxus jármű csodái

Magyarország legtitkosabb autó-motor múzeumában minden kiállított járműcsoda működik. Az egyedülálló gyűjtemény tulajdonosa egy magyar-amerikai professzor, aki a tengerentúlról hozta haza saját járgányait majd igazi ritkaságokkal lett teljes a kollekció. Itt látható az összes Magyarországon gyártott motorkerékpár és találunk elképesztő összegekért megvásárolt egyedi és luxusautókat is. Kaáli professzor rendszeresen meg is járatja a veterán különlegességeket, amelyek tökéletes állapotban pompáznak.
7:27
Fókusz
2020. augusztus 15. 19:00

Fókusz Anno: Magyarként élnek Brazília közepén

Az 1890-es években több mint 1000 magyar bevándorló érkezett Veszprém megyéből az ígéret földjére, Brazíliába, Jaraguá do Sul városába. Földet ígértek nekik és hosszú lejáratú kölcsönöket. Ezek reményében otthagyták a hazájukat. Évekkel ezelőtt ellátogattunk a Magyarországtól 15 ezer km-re lévő Brazília déli csücskébe, hogy megnézzük a magyar leszármazottakat, hogyan próbálják dédszüleik hagyományait életben tartani, portugálul, de a lelkükben magyarként.
8:08
Fókusz
2020. augusztus 14. 19:35

Többek szerint családokat és életeket tesz tönkre egy cég, de mégis hogyan?

Családokat és életeket tesz tönkre egy cég, ráteszik a kezüket az autóra és a házra is, panaszkodnak többen. Évek óta jelennek meg cikkek egy sokak által csalónak nevezett társasággal kapcsolatban, mégis, időről-időre ugyanúgy előbukkannak. De mégis hogyan tehetik ezt meg? A külföldön bejegyzett cég egy magyarországi ingatlanokat hirdető oldalt üzemeltet. Egy hónapig ingyenesek a hirdetések, ezután ezekért fizetni kell.
7:01
Fókusz
2020. augusztus 14. 19:30

Újabb műtét és sugárkezelések után jól van Karda Bea

Karda Beánál tavaly novemberben diagnosztizáltak másodszor melldaganatot. Azon a bizonyos őszi napon kora reggel egy tévéfelvétel előtt kapta meg a szörnyű diagnózist, amiről a stúdióban senkinek sem beszélt. Profiként tette a kötelességét, és mosolyogva vitte végig a forgatást, ám belül ordítani tudott volna. Az énekesnő betegségéről hosszabban is mesélt, mit megnézhetnek IDE kattintva.
4:55
Fókusz
2020. augusztus 14. 19:00

Hova utaztak idén nyaralni a magyarok?

Rodosz, Kréta, Korfu, Zakhyntos és a Balaton. Ezek az idei nyár slágerei utazás szempontjából. Pedig eredetileg nem ezek lettek volna. Bali, Maldív és Seychelle ezek pedig azok az úticélok, ahová a legtöbben el szerettek volna utazni tavaly egy felmérés szerint. Ez azonban álom maradt. Mert a tavaly lefoglalt utak nagy részét visszamondták a világjárvány miatt. Így, akik ezekre a helyekre szeretnének utazni, azoknak még várnia kell.
6:13
Fókusz
2020. augusztus 14. 18:50

Az asztrológia hívei előre látták, hogy változás következik

2020 könyörtelenül robbant az emberiség életébe. Természeti katasztrófákkal, tüntetésekkel és vírushelyzettel kell egyidőben megküzdenünk. De vajon idén miért tesz minket ennyire próbára az élet? Az asztrológia hívei már jó előre látták, hogy változás következik. Németvölgyi-Nagy Renáta szerint fontos, hogy 2020-at a tavalyi évvel párban vizsgáljuk, mert az átalakulás akkor indult és idén csúcsosodott ki igazán.
3:31
Fókusz
2020. augusztus 14. 18:31

KINIZSI OTTÓ: A repülős jelenet hangulata olyan volt, minta igazi lenne, mert igazi volt

A Barátok közt történetében most forgattak először 700 méter magasan, megmutatjuk a rendhagyó munka kulisszatitkait. Kinizsi Ottó a Barátok közt 1000. és az 5000. részben is szerepelt, aki nem csak élete párját találta meg a sorozatban, de a hivatását is. Több évnyi képernyős szereplés után, már a kamera másik oldalán folytatta munkát, így ő rendezte a jubileumi adást is.
2:51
Fókusz
2020. augusztus 14. 14:11

TITKOS MÚZEUM: Itt látható az összes Magyarországon gyártott motorkerékpár

Nem kell ahhoz autó rajongónak lenni, hogy leessen az ember álla, amikor meglátja Kaáli professzor titkos múzeumát. A világ legkomolyabb autó-motor kiállításaival is könnyen felveszi a versenyt az a kollekció, amit a professzor álmodott meg és hozott létre. Tökéletes állapotban lévő veterán és luxus jármű csodák, amik úgy működnek, mintha most gurultak volna le a szalagról.
4:39
Fókusz
2020. augusztus 13. 19:45

Vasárnap óta forrong Minszk, már két tüntető meghalt

A gyanús eredménnyel zárult vasárnapi elnökválasztás óta forrong Minszk. Fehéroroszországban tízezrek vonultak az utcára, hogy Lukasenka elnök újraválasztása miatt tiltakozzanak. A választási eredmények meghamisításával vádolják a huszonhat éve hatalmon lévő vezetőt. A rendőrség keményen vágott vissza, szerda éjjel újabb hétszáz embert vettek őrizetbe, így már hétezer körül jár a letartóztatottak száma, két tüntető pedig meghalt.
7:52
Fókusz
2020. augusztus 13. 19:35

Balesettel végződött repülős kaland a Barátok közt jubileumi részében

Balesettel végződött repülős kaland a Barátok közt jubileumi, 10 ezredik részében. Gergő romantikus lánykérése a levegőben tragikus fordulatot vett a történetben, amikor a fiú váratlanul rosszul lett és elájult. A lánynak volt annyi lélekjelenléte, hogy levette Gergő fejéről azt a fülest, amin keresztül a légiirányítóval tud kommunikálni és az ő segítségével megpróbálja letenni a gépet.
7:07
Fókusz
2020. augusztus 13. 19:30

Csak stábunknak mutatták meg közelről a fehér oroszlánkölyköket

A 3 nőstény fehér oroszlán június végén jött világra. A közönség még csak 2 hete látogathatja őket, mert a születés utáni első időszak kritikus a kicsik számára. A kölyökoroszlánok neveire az interneten tehettek javaslatot az állatkert követői. Közel 500 ötlet érkezett, és az apróságokat éppen a forgatás napján keresztelték el. Afrikai neveket kaptak, egyiküket Dipitának, Enamnak és Abeninek nevezték el.
0:36
Fókusz
2020. augusztus 13. 19:27

Egy medve is csatlakozott az uzsonnázó családhoz

Nem várt vendég is csatlakozott az amerikai Maryland állam egyik erdőjében nyaraló családhoz. A medve egy pillanatra sem zavartatta magát és leült az éppen uzsonnázó emberekhez, akik mogyorókrémes szendviccsel kínálták a barátságos vadállatot. A videót készítő 29 éves nő elmondta, hogy először nagyon megrémültek, pedig tudták, hogy a medve a környéken él, de eddig senkit sem zavart meg.
9:59
Fókusz
2020. augusztus 12. 20:01

Emberek ezreinek adta vissza a látását, most dokumentumfilm készült a magyar szemészről

A Kongói Demokratikus Köztársaság a világ legszegényebb országai közé tartozik. Ebben a világban, a kongói esőerdő szívében gyógyít Dr. Hardi Richárd, egy magyar szemészorvos, immár 25 éve. Az országban nagyon gyakoriak a különböző szembetegségek, amelyek egyes típusai vakságot is okozhatnak, a szürkehályog pedig a gyerekeket is érinti. A doktorról most egy dokumentumfilm készült Szemtestvér címmel. Hardi Richárd a koronavírus járványa miatt március óta itthon van, így személyesen is találkozhattunk vele. Augusztus közepén már indul is vissza. A teljes film visszanézhető a szemtestver.hu oldalon.
11:51
Fókusz
2020. augusztus 12. 20:00

Tízezredik epizódjához érkezik ma este a Barátok közt!

Ünnepel a Barátok közt csapata és erre minden okuk megvan, hiszen szerdán láthatják a nézők a sorozat 10 000. epizódját, a páratlan jubileumra több izgalmas és korábban nem látott fordulatot találtak ki az írók. Megmutatjuk, hogyan készültek az izgalmas repülős jelenetek, és ott voltunk a házi ünnepségükön is, valamint csak itt a Fókuszban láthatják az elmúlt évek legjobb bakijait is.
5:10
Fókusz
2020. augusztus 12. 19:44

Nyakunkon a második hullám: mit tehetünk azért, hogy ne térjen vissza a tavaszi állapot?

Most már biztos, hogy Magyarországra is elérkezett a második hullám. – mondja Dr. Rusvai Miklós virológus. A járványügyi adatok alapján a koronavírus újra terjedésnek indult, és ha ez tovább folytatódik, akkor könnyen kialakulhat az az állapot, ami márciusban volt. Jelenleg az aktív fertőzöttek száma 634 fő, ez a tegnapihoz képest 22 fővel emelkedett.