Riportjaink

3:19
Fókusz
2021. szeptember 21. 18:36

NEM ADTA FEL: Megtiltották számára a szülést, mégis egészséges gyermeket hozott a világra

Adriennek azt mondták az orvosai, hogy bármelyik mozdulata végzetes lehet, a szülésbe pedig akár bele is halhat. A nő különleges betegsége 16 éves kora után kezdődött, miután megcsípte egy kullancs. Adrienn ízületei és szalagjai bármelyik pillanatban felmondhatják a szolgálatot. Ő mégsem adja fel: mára fitness versenyző és boldog édesanya.
6:19
Fókusz
2021. szeptember 20. 19:50

Meglett a nyomozók első adásvégi találata az Álarcos énekesben

Meglett a nyomozók első adásvégi találata az Álarcos énekes tegnap esti show-jában. Fluor Tomi majd kiugrott a bőréből örömében, amikor meglátta, hogy Halastyák Fanni, azaz művésznevén Nemazalány van a Zsiráf jelmezében. A nyomozók nemcsak a Zsiráfot, hanem a Kacsát is le akarták leplezni mégpedig a szuperkártyával az adás közben. Szandi dobta be az övét, mert meg volt győződve nyomozótársaival együtt, hogy abban a jelmezben az operettlegenda, Oszvald Marika van. Viszont ez a tippje nem jött be, emiatt az volt a büntetése, hogy egy Wellhello-dalt kellett jódlizva elénekelnie.
4:01
Fókusz
2021. szeptember 20. 19:35

Zsolt összeomlott, miután el kellett hagynia a Survivort

Már a legelső papírnál, amikor meglátta a nevét, érezte, hogy elárulták. És ahányszor elhangzott a neve, annyiszor egy újabb hátba szúrás érte. A csapattársai hazaküldték Zsoltot, aki könnyek közt mesélt arról, hogy mennyire igazságtalan, ahogyan bántak vele. Hiába bízott meg bennük, most úgy látja, hogy ők inkább a nyeremény felé kacsintgatnak, mintsem, hogy tükörbe tudjanak nézni.
4:40
Fókusz
2021. szeptember 20. 19:16

Ez volt minden idők egyik legsúlyosabb madármérgezése, a természetvédelmi kár meghaladja a 8,5 millió forintot

Csak egy hajszálon múlt az ökológiai katasztrófa a pest megyei Tura környékén, ahol Magyarország eddigi legsúlyosabb illegális mérgezése történt augusztusban. Eddig 115 elhullott állatot - köztük védett és fokozottan védett ragadozó madarakat, rókákat, kutyákat és macskákat találtak a környéken - de a következő hetekben még több tetem kerülhet elő. Az okozott kár értéke meghaladja a 8,5 millió forintot.
5:28
Fókusz
2021. szeptember 20. 19:05

Nekünk a Balaton - ezért imádjuk annyira a magyar tengert

Az ezerarcú magyar tengert mindenki másért szereti. Sokaknak a megnyugvást és a kreativitást jelenti, de van, aki a szórakozásért és a jó ételekért látogatja meg. A Balaton szót, ami az elmúlt években több becenevet is kapott, már 1055-ben, a magyar nyelv legrégebbi összefüggő emlékiratában is megemlítették. Idén először, szeptember 17-én szervezték meg a Best of Balatont, vagyis a Balaton ünnepét, ahol a közönség megszavazhatta 2020 legjobb balatoni éttermét és a Balaton dalát is. 
5:19
Fókusz
2021. szeptember 20. 19:00

Mi történt Rolanddal és Armandóval A Konyhafőnök óta?

A Konyhafőnök 2014 óta nyolc győztest avatott, már ami a civil szériát illeti. Roli és Armando az utolsó két verseny győztesei és karrierjük a műsor óta töretlenül ível felfelé. Roli az épp regnáló Konyhafőnök. Már amikor elindult a versenyen az volt a célja, hogy saját vállalkozást indítson, ahol valami különlegeset hozhat létre. Mára pedig ez az álom valósággá vált. Armando 2020-ban lett konyhafőnök. Ez pedig az ő életét is fenekestől felforgatta. Ő is megnyitotta saját foodtruckját a Balaton partján, ahol igazi „Armandos ételekkel” találkozhatunk. És persze magával Armandoval is.
5:12
Fókusz
2021. szeptember 20. 18:25

Megtaláltuk a legszebb, a legtrükkösebb és a legöregebb bulldogot

Akár 100.000 bulldog is lehet Magyarországon, ennek a fajtának a kedvelői annyira rajonganak a francia, angol vagy éppen az amerikai bulldogért, hogy más kutyát nem is akarnak tartani. Velencén megkeresték a legtrükkösebb bulldogot, a legtöbb kutyával érkező gazdit és a legmesszebbről érkezett bulldogtartót. A fajta szerelmesei egyenesen azt állítják, hogy boldogabb az élet bulldoggal.
7:23
Fókusz
2021. szeptember 18. 19:55

A Lélekmadár Táborban gyászterápiával segítenek a gyermeküket elvesztő családoknak

A Bátor Tábor nem csak élményterápiával, és nem csak a kicsiknek segít. Gyászterápiát is nyújtanak azoknak a családoknak, akik súlyos, krónikus betegség következtében elvesztették gyermeküket. Zsuzsáék itt jöttek rá arra, hogy a mosoly igenis megfér a gyász mellett, a nevetés új értelmet nyert. Ha úgy érzik és lehetőségük van támogatni a Bátor Tábor működését, akkor sms-ben küldjék el a 02-es kódot a 13600-ra, vagy hívják a 13600-as számot és üssék be a 02-es kódot. Ez bruttó 500 forint támogatást jelent.
7:35
Fókusz
2021. szeptember 18. 19:45

Betegként jártak először a Bátor Táborban, ma már önkéntesként térnek vissza

Zsófi és Áron 9 éve ismerik egymást. 2012-ben találkoztak először a hatvani Bátor Táborban. De egyikük sem önkéntesként járt először ott. Mindketten betegek voltak, bár sajnos ez nem annyira múlt idő. Ha úgy érzik és lehetőségük van támogatni a Bátor Tábor működését, akkor sms-ben küldjék el a 02-es kódot a 13600-ra, vagy hívják a 13600-as számot és üssék be a 02-es kódot. Ez bruttó 500 forint támogatást jelent.
7:40
Fókusz
2021. szeptember 18. 19:35

A Bátor Tábor GO! programja házhoz viszi az élményeket a kórházban lévő gyerekeknek

A Bátor Tábor GO! programja 2015 óta működik. Célja, hogy azok a kicsik is megtapasztalhassák a „Bátor Táboros” életérzést, akik a kórházat egyelőre nem hagyhatják el. Ha úgy érzik és lehetőségük van támogatni a Bátor Tábor működését, akkor sms-ben küldjék el a 02-es kódot a 13600-ra, vagy hívják a 13600-as számot és üssék be a 02-es kódot. Ez bruttó 500 forint támogatást jelent.
4:31
Fókusz
2021. szeptember 18. 19:25

Niki 16 éve önkénteskedik, a Bátor Tábor teljesen megváltoztatta az életét

A Bátor Táborban nem csak a daganatos és más krónikus betegséggel küzdő gyerekek bátrak, hanem a szülők, sőt, az önkéntesek is. Vass Niki 16 évet önkénteskedett eddig a Bátor Táborban. Nem foglalkozott előtte beteg gyerekekkel, egy ismerőse mondta neki, hogy menjen el ebbe a táborba. A felkészítés után az első egy hét, az első turnus megváltoztatta az életét. Ha úgy érzik és lehetőségük van támogatni a Bátor Tábor működését, akkor sms-ben küldjék el a 02-es kódot a 13600-ra, vagy hívják a 13600-as számot és üssék be a 02-es kódot. Ez bruttó 500 forint támogatást jelent.
5:27
Fókusz
2021. szeptember 18. 19:15

Egy nehéz időszak után a Bátor Táborban végre fellélegezhetett a Trencsényi család

A Trencsényi család is részt vett a Bátor Tábor egynapos Családi Fellélegző programján, melynek különlegessége, hogy az egész család együtt, egy csapatként vesz részt a foglalkozásokon. Így, amellett, hogy ez járványügyi szempontból biztonságos, mert nagyon kevés a kontakt, a család egységét is erősíti. Ha úgy érzik és lehetőségük van támogatni a Bátor Tábor működését, akkor sms-ben küldjék el a 02-es kódot a 13600-ra, vagy hívják a 13600-as számot és üssék be a 02-es kódot. Ez bruttó 500 forint támogatást jelent.
4:29
Fókusz
2021. szeptember 18. 19:05

Nyári Dia és Nagy Ervin is ellátogatott a Bátor Táborba

Nagy Ervin tavaly részt vett a Bátor Tábor egyik kampányában. A színésznek egy kislánya, Nyári Diának pedig egy kisfia van. Mindketten úgy gondolják, hogy szülőként megtanulták, mi az a bátorság, de úgy érzik, a táborozó gyerekektől valami egészen mást kapnának, ha találkoznának. Ha úgy érzik és lehetőségük van támogatni a Bátor Tábor működését, akkor sms-ben küldjék el a 02-es kódot a 13600-ra, vagy hívják a 13600-as számot és üssék be a 02-es kódot. Ez bruttó 500 forint támogatást jelent.
3:09
Fókusz
2021. szeptember 18. 18:55

A Bátor Tábor 20 éve varázsolja szebbé a beteg gyerekek hétköznapjait

2001-ben alig több mint 50 gyermek vet részt a Bátor Táborban Budapesten, a következő években pedig folyamatosan nőtt azok száma, akik – immár Hatvanban – részesei lehettek az élményterápiának. A Bátor Táborban többféleképpen támogatják a beteg gyerekeket és családjukat. Kórházakba járnak azokhoz, akik nem tudnak táborba menni. Az iskolai program pedig a visszailleszkedésben segít. Ha úgy érzik és lehetőségük van támogatni a Bátor Tábor működését, akkor sms-ben küldjék el a 02-es kódot a 13600-ra, vagy hívják a 13600-as számot és üssék be a 02-es kódot. Ez bruttó 500 forint támogatást jelent.
2:44
Fókusz
2021. szeptember 17. 19:40

A hétfői TEDxDanubia Countdown eseményen egész nap a klímaváltozásé a főszerep!

Öt lány nyerte az idei TEDXDanubia Countdown jövőtervező pályázatát. Pongrácz Villő, Somos Paula, Kovács Kata, Lipka Emese és Barassevich Laura a klímaváltozás egyik problémájára, a hulladékkezelésre dolgozott ki egy megoldást. Pauláék teljesen személyre szabott és pazarlás nélkül gyártott ruhákat álmodtak meg, amelyek teljesen lebomló, komposztálható anyagokból, ananászból és bambuszból készülnek – ezen az ötleten hónapokig dolgozott a csapat. Hétfőn a Vígszínházban, a TEDxDanubia Countdown eseményen egész nap a klímaváltozásé, és az arra adott válaszoké lesz a főszerep. A meghívott előadók mellett a győztes csapat is részletesen bemutatja majd győztes ötletét.
10:47
Fókusz
2021. szeptember 17. 19:30

Vicces videók, több tízezer insta-követő: mitől olyan népszerű a Síkidegvagyok?

Turai Barna videóiban mindenki magára, vagy valamelyik ismerősére ismerhet. És Barna szerint mindenki szeret magán nevetni. A 27 éves srác kezdetben a baráti társaságát szórakoztatta kisfilmjeivel, majd csatlakozott a Síkideg vagyok Instagram oldalhoz, és a videók felkerültek a netre. A Síkidegvagyok amolyan örkényi humorral elegyíti az írásos posztokat és a videókat arról, hogy milyen nyelvi sablonokkal kommunikálunk. Barna több karakter bőrébe is belebújik, kedvenceink a menedzser, az influenszer és természetesen a TV-riporter.
2:01
Fókusz
2021. szeptember 17. 19:27

Lenyűgöző felfedezések: magyar kutatónőket díjaztak Budapesten!

A nőknek még a mai napig is sokkal nehezebb vezető tudományos pozícióba jutniuk, mint a férfiaknak, bár a helyzet már jobb, mint 10 évvel ezelőtt. Kitartó munka, tudás, elkötelezettség és önbizalom is kell ahhoz, hogy egy kutatónő kiemelkedő eredményeket érjen el. Lenyűgöző felfedezéseket tettek magyar kutatónők a saját szakterületükön, őket díjazták tegnap Budapesten.
3:45
Fókusz
2021. szeptember 16. 19:40

Egy belvárosi bisztróban jártunk, ahol minden a környezettudatosság jegyében zajlik

A visszaszámlálás elkezdődött. A Föld nevű bolygóért mindenkinek meg kell tennie azt, amit a maga környezetében tud, ha azt szeretné, hogy az unokáinknak is legyen még itt otthona. Valami hasonlót vall az a két házaspár, akik egy belvárosi bisztrót alakított ki saját kézzel, ötlettel, újragondolt régi tárgyakból és szemét nélkül működtetik is.
7:29
Fókusz
2021. szeptember 16. 19:18

Családon belüli erőszak elszenvedői meséltek lehetetlen helyzetükről: ki segít nekik?

A dunakeszi hármasgyilkosság ismét rávilágított arra, hogy a családon belüli erőszak elszenvedői Magyarországon egyedül vannak. Ki milyen törvényi erővel, milyen intézményi háttérrel előzhette volna meg a tragédiát? A nekünk nyilatkozó nők is úgy kutyaszorítóban érzik magukat, azt tapasztalják, hogy egyedül vannak a bajban. Aki fenyegetve érzi magát, hívja a rendőrséget vagy az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat telefonszámát, a 0680205520-at.
0:31
Fókusz
2021. szeptember 16. 8:10

Előzetes: Adománygyűjtő különkiadással készülünk a Bátor Tábor javára

A szombati Fókusz Pluszban adománygyűjtő különkiadással készülünk a Bátor Tábor javára. A nézőinknek hála az elmúlt 7 évben több, mint 73 millió forint jött össze, amit aztán a szükséges gyógyszerekre és táboros programokra fordítottak. A Bátor Tábor a súlyos beteg gyermekek gyógyulását segíti élményterápiával. Támaszt nyújt szülőknek és testvéreknek is a legfélelmetesebb krízishelyzetben. Segítsünk együtt a legbátrabbaknak szombaton este A mi kis falunk előtt a Fókusz Pluszban!
5:17
Fókusz
2021. szeptember 15. 19:30

Így reagált a Fókusznak Lagzi Lajcsi a letöltendő börtönbüntetés lehetőségére

Két év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte az elsőfokú bíróság Galambos Lajost. A zenész a Fókuszban reagál a döntésre. Lagzi Lajcsi nem ment el szerdán a bíróságra, nagymamája sírjánál várt az igazságszolgáltatásra. Szerinte elhibázott döntés született, felmentésért, hatályon kívül helyezéséért fellebbeznek ügyvédjével.