„Brutálisan nagy színjátékot űzött” – Joe elárulta, kiben csalódott a legnagyobbat az Exek csatájában

rtl.hu

2026. szeptember 5. 11:00

Az Exek csatája Kibeszélőjének vendége ezúttal a műsor ezüstérmes párosa, Varga Miklós Joe és Hrovatin Csenge voltak, akik nemrég bejelentették, újra együtt vannak. A páros nemcsak a döntőt és a birtokon átélt konfliktusokat idézte fel, hanem őszintén beszéltek arról is, hogyan változott a kapcsolatuk, miért nem érzik még stabilnak a családalapítást, kiben csalódtak a legnagyobbat, és hogyan látják most közös jövőjüket.

Csenge szerint Joe rengeteget változott, de még mindig nem egyszerű vele

A beszélgetés elején hamar szóba került Joe és Csenge kapcsolata. Csenge szerint párja sokat változott azóta, hogy megismerkedtek, ugyanakkor azt is elismerte, hogy egyikük sem könnyű eset.

Változik, és amúgy rengeteget változott, amióta összejöttünk 

– mondta Csenge Joe-ról, majd hozzátette: „Amúgy nem egyszerű vele. Velem sem.”

Joe szerint sok konfliktusuk abból fakad, hogy ugyanazt a helyzetet teljesen másképp látják.

Mindig ezt a hatos-kilencest szoktam mondani. Te így látod, én így látom, nem kell ebbe belemenni

– mondta az Éjjel-Nappal Budapestből ismert Joe.

Nézd meg a párossal készült Exek csatája Kibeszélőt:

A műsor visszanézése Joe-nak is tükröt tartott

A Best of Birtok bejátszóban újra láthatták a nézők Joe és Csenge legfeszültebb pillanatait is. Bár a páros a műsor alatt többször komoly vitába keveredett, Joe elárulta, a felvételek visszanézése számára is tanulságos volt.

Nálam jött egy ilyen felismerés, mert én se hallom meg néha, hogy hogy tudok szólni

– mondta.

Azt is hozzátette, korábban sokszor nem érzékelte, hogy a stílusa bántóbb vagy indulatosabb lehetett annál, mint amilyennek ő megélte.

Néha mikor mondta, hogy már hogy szóltál, én nem érzékeltem, hogy bunkó lettem volna, vagy indulatosabb.

Csenge pedig megerősítette, hogy Joe a műsoron kívül is elismerte ezt.

Joe egyik durva kitörésekor Csenge elsírta magát:

Egyelőre nem érzik elég stabilnak a kapcsolatukat a gyerekvállaláshoz

A családalapítás kérdése már az Exek csatájában is előkerült, a Kibeszélőben pedig újra rákérdeztünk, hogyan gondolkodnak erről most.

Csenge elmondta, vannak időszakok, amikor nagyon szeretne gyereket, máskor viszont egyáltalán nem érzi magát késznek rá.

Nem érzem még most magamban azt, hogy nekem erre most lenne jelenleg energiám és affinitásom 

– fogalmazott.

A döntésében nagy szerepet játszik az is, hogy kapcsolatukat egyelőre nem érzi elég kiszámíthatónak.

Egy képlékeny kapcsolatra, házasságra úgy nem akarok vállalni gyereket, és nem is fogok tudni soha, hogy így hullámzunk. Együtt vagyunk, nem vagyunk. Hazamegyek, visszajövök.

Arra a kérdésre, hogy stabil alapnak érzi-e jelenleg a kapcsolatukat a családalapításhoz, egyértelműen azt válaszolta: „Nem.”

Joe szerint az irány ugyanakkor jó, csak egyikük sem könnyen enged.

Én úgy gondolom, amit mondtál te is, Norbi, hogy az ego. Ebből nem tudunk lejjebb adni

– mondta Csenge.

Amikor a műsorban szóba került köztük a gyerekvállalás, Joe elérzékenyült:

Nem bánják, hogy csak a második helyen végeztek

Joe és Csenge egészen a döntőig menetelt, ahol végül Pap Dorci és Esztergályos Patrik mögött a második helyen végeztek.

Joe elárulta, a finálé közben sokkal nagyobbnak érezte a különbséget közöttük, mint amekkora valójában volt.

Én úgy éreztem, hogy nagyon-nagyon le vagyunk maradva

– mondta.

Utólag azonban büszke arra, hogy sportos ellenfeleikkel szemben is szoros versenyt tudtak futni.

Én nagyon büszke voltam, mert azért mégiscsak sportemberek ellen kellett küzdeni.

Csenge pedig már közvetlenül a finálé után úgy fogalmazott, az ezüstérem is „csodálatos helyezés”.

Mutatjuk a szoros játékot, ahol csak pár centin múlt a győzelem:

Néha Joe és Csenge is válaszol a nézői kommentekre

A Kibeszélőben ezúttal is előkerültek a Redditen, Facebookon és Instagramon írt nézői kommentek. Kiderült, hogy Joe időnként maga is válaszol ezekre.

Néha, hogyha elborul az agyam, és úgy gondolom, hogy tiszteletlenül írkálnak 

– mondta.

A párost ráadásul gyakran egymással ellentétes kritikák érik: van, aki Joe-t, más Csengét tartja nárcisztikusnak.

Hányszor megkaptuk azt, hogy Úristen, szegény Csenge, milyen egy nárcisztikus személyiség a Joe, hogy bír vele élni. Következő komment: szegény Joe, milyen nárcisztikus Csenge 

– idézte fel Joe.

Szerinte nincs értelme mindenkit meggyőzni arról, milyenek valójában.

A házaspár pár éve a Nyerő Párosban is szerepelt, akkor így meséltek a kapcsolatukról:

Azt is megkapták, hogy miért erőltetik a kapcsolatukat

Az egyik nézői komment egyenesen azt kérdezte: „De miért kell erőltetni egy kapcsolatot? Nem működik, el kell sétálni.”

Joe elismerte, hogy bennük is sokszor felmerült már, valóban összeillenek-e.

Nagyon sokszor, hogyha el is ment, vagy hogyha különmentünk, ez azért történt, mert azt gondoljuk, hogy nem.

Ugyanakkor szerinte kívülről nehéz megítélni a kapcsolatukat, mert ők szinte folyamatosan együtt vannak.

Mi tényleg 0–24-ben együtt vagyunk 

– hangsúlyozta.

Joe szerint sok olyan pár van, akik jóval kevesebb időt töltenek együtt, így a saját kapcsolatukat sem lehet egyszerűen másokéhoz hasonlítani.

Egyik játék utáni vitájuk is elfajult az Exek csatájában:

Joe reagált arra is, hogy „alfának” nevezték

A Hidegzuhany bejátszóban kiderült, hogy Nagy Sanyi alfának tartotta Joe-t, és emiatt potenciális veszélyt is látott benne a játékban.

Joe ezt alapvetően nem vette sértésnek.

Joe egy alfa. Ez sok esetben egy pozitív jelző 

– hangzott el a bejátszóban, Joe pedig később úgy reagált, nincs problémája azzal, ha valaki így gondol rá.

Azt viszont elismerték, hogy egy ilyen versenyben ez könnyen hátrányt jelenthetett.

Ez nem gond, csak nyilván ott bent ez nekünk hátrány, hogy ő ezt így gondolja” 

– mondta Csenge.

A műsorból az is kiderült, hogy Joe-nak közel 2700 egyéjszakás kalandja volt:

Joe: „A legnagyobb csalódás nekünk Ági volt”

A birtokon kialakult szövetségek és taktikázások is szóba kerültek. Joe elmondta, nem azért ment be a műsorba, hogy klikkesedjen vagy új barátságokat kössön.

Én nem barátságot mentem oda kötni, hanem én azért, hogy a házasságomat rendbe tegyem

– fogalmazott.

A műsor során ugyanakkor volt valaki, akiben kifejezetten nagyot csalódtak.

Én úgy gondolom, hogy a legnagyobb csalódás a játékokon és a kilenc nap alatt nekünk Ági volt 

– mondta Joe.

Szerinte Ági több konfliktusban is tudatosan próbált feszültséget kelteni a szereplők között.

Brutálisan nagy színjátékot űzött 

– fogalmazott.

Csenge is azt mondta, csalódásként élte meg, hogy csak hónapokkal később, az adásból tudta meg, milyen dolgokat mondott róluk Ági.

Ági kemény kérdését itt tudod visszanézni:

Az Exek csatája végül jót tett a kapcsolatuknak

Az adás végén Joe és Csenge egyetértettek abban, hogy jó döntés volt elvállalniuk a műsort.

Nekem szerintem eddig életem legjobb műsora volt 

– mondta Joe.

A páros szerint a közös élmény a kapcsolatukat is megerősítette.

Nekünk is szerintem nagyon jót tett a kapcsolatunknak 

– fogalmazott.

Amikor pedig arra kérdeztek rá, hogy jobban vannak-e most, mint az Exek csatája előtt, mindketten egyértelmű választ adtak:

Abszolút.

Borítókép forrása: RTL

Exek csatája 2. évad július 8-tól az RTL+ Premiumon! Premier dupla epizóddal, új rész szerdánként!

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!