Exek csatája kiesők: Két pár már búcsúzott, vajon ki lesz a harmadik?
2025. július 10. 9:15
Az Exek csatájában eddig két páros kényszerült búcsúzni: Jákli Mónika és Boráros Gábor saját döntésük alapján, Karnics Kriszti és Farkas Dénes pedig a szimpátiaszavazás után. Mit gondolsz, ki lesz a következő?
Az első kieső: Jákli Mónika és Boráros Gábor
Az első szimpátiaszavazás nem épp úgy alakult, ahogyan azt a játékosok gondolták, ugyanis Boráros Gábor és Jákli Mónika feladta a játékot. A Móniban történő bizonytalanságot az első napokban a többiek is látták, így valójában senki nem csodálkozott a döntésen. Az expáros elárulta, hogy közös kislányuk születésnapja miatt távoznak, hiszen szülőként mindenképpen szeretnék gyermekük mellett tölteni a jeles napot.
Móni később azt is elmondta, azért is hozta meg a döntést, mert ott abban a helyzetben már nem érezte korrektnek jelenlegi párjával szemben a műsorban való részvételt.
Gábor látszólag jól érezte magát a többiekkel, ezért számára egy kicsit nehezebb volt a távozás. A szimpátiaszavazáson azonban hozzátette, itt nem egyedül van jelen, hanem expárjával, ezért tiszteletben tartja a közösen meghozott döntést, és már ő maga is alig várja, hogy láthassa kislányát.
Gábort egy exkluzív interjúban kérdeztük arról, milyen érzés volt számára ott hagyni az Exek csatáját:
Másodikként távozott Karnics Kriszti és Farkas Dénes
Már az első napon látható volt, hogy az Exek csatájába olyan párok érkeztek, akik régebb óta ismerik egymást. Ebbe a kánonba azonban Karnics Kriszti és Farkas Dénes nehezen illeszkedett bele, hiszen ők egyedül Fenyvesi Barnát ismerték személyesen.
A közös játékok és bulik során végül nem sikerült közelebb kerülniük senkihez, amiben talán Kriszti megfelelési vágya és Dénes többiekkel szembeni zárkózottsága is akadályozta őket. Végül őket küldték haza a második szimpátiaszavazáson, bár ebben nagy szerepet játszott, hogy Linda és Viktor éppen védettek voltak.
Mutatjuk a kiesésükről szóló videót:
Kik lesznek a következők?
Közeledik az Exek csatájának 9. része ami egyet jelent azzal, hogy egy expáros ismét távozik majd a realityből. Te mit gondolsz, ki lesz a következő?
Esetleg Fenyvesi Barna és Halastyák Fanni? Vagy drámapáros másik tagja, Zsíros Linda és Noé Viktor? Egy félreérthető szituáció miatt még Király Peti és Kovács Dóri, valamint Balázs Merci és Szlépka Armand neve is szóba kerül.
Kövesd az Exek csatáját, nehogy lemaradj a következő kiesőkről!
Itt megtudhatod, hol nézheted online, kattints a cikkért!
Exek csatája június 18-tól minden szerdán dupla részekkel az RTL+ Premiumon!