Kétségek, balhék, tűzszünet – ezért vállalta el Boráros Gábor az Exek csatáját
2025. június 18. 7:10
Boráros Gábor őszintén mesélt arról, milyen különbségeket érzett a Nyerő Páros és az Exek csatája című műsorok között. Míg az előbbiben Jákli Mónival alkottak egy párt, utóbbiban inkább úgy érezte, mintha az ellenféllel kellene együttműködnie. Jelenlegi párjával, Dórával támogató kapcsolatot ápolnak, noha a műsorban való részvétel elsőre nem volt könnyen elfogadott.
Gábor elárulta, hogy óriási különbséget érez a két műsor között: a Nyerő Párosban még Mónival alkottak egy párt, és próbáltak minél jobb teljesítményt elérni, az Exek csatájában viszont úgy érezte, mintha az ellenféllel kellene egy párt alkotnia. Ennek ellenére a legnagyobb lelkesedéssel vágott bele minden egyes játékba.
Az örök gyermek mindig is élni fog bennem: szeretek játszani, nyerni meg aztán pláne
– mondta Gábor, akinek egy pillanatig sem volt kérdés, hogy elvállalja a műsort.
Gábor szerint mindenki más elvárásokkal csapott bele az Exek csatájába, de számukra a játék semmilyen hatással sem volt a „már nem létező kapcsolatukra”, és nem is játszottak el a gondolattal, hogy a műsornak köszönhetően újra egy párt fognak alkotni. A múltban voltak napok, amikor tűzszünet volt kettejük közöttük Mónival, de előfordult, hogy a balhék is felütötték a fejüket.
Nézd meg Boráros Gábor és Jákli Mónika bemutatkozó kisfilmjét a Nyerő Párosban!
Gábor a jelenlegi párjával, Dórával egy éve alkot egy párt. Barátnője először nem bólintott rá, hogy Gábor részt vegyen az Exek csatájában, de a ketrecharcos lelkesedése meggyőzte arról, hogy ott a helye a versenyben.
Gábor biztos benne, hogy fordított helyzetben ő is igent mondana szerelmének a műsorban való szereplésre, ennek ellenére lennének benne kétségek.
Sokszor előfordult, hogy az ellentétes vélemények rossz irányba terelték Gábort és Mónit, ennek ellenére folyamatosan tartják a kapcsolatot, hiszen a lányuk érdeke a legfontosabb mindkettőjük számára. Ő az a kapcsolódási pont, miatta képesek együttműködni, még akkor is, ha más területeken már nem sikerül megegyezésre jutniuk.
Gábor azt is elárulta, hogyan fogadta a többi expárt.
Petit és Norbit ismerem már egy ideje, és örültem neki, hogy vannak ismerős arcok. De persze nagyon örültem annak is, hogy új embereket is megismerhetek.
Az Exek csatája június 18-án dupla epizóddal debütál az RTL+ Premium felületén.
Exek csatája június 18-tól minden szerdán dupla részekkel az RTL+ Premiumon!