4 milliárd forintból újítottak fel 34 pszichiátriai gondozótA fejlesztés az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg.
EUEurópa

Az Európai Unió pénzt adott 34 magyar pszichiátriai gondozó felújítására

rtl.hurtl.hu

2023. november 9. 14:00

A fejlesztés az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg.

Harmincnégy pszichiátriai gondozó felújítása, három új gondozó és négy új, a pszichiátriai járóbeteg-ellátáshoz kapcsolt nappali terápiás részleg kialakítása történt meg az országban 4,724 milliárd forintból – közölte a konzorciumvezető Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) csütörtökön az MTI-vel. A fejlesztés a Széchenyi 2020 program keretében,

 az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg. 

A projekt keretében többek között orvostechnikai, informatikai eszközök, bútorok, pszichodiagnosztikai eszközök beszerzése is történt 61 intézménynél.

A közlemény szerint a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemi konzorciumi partnerek részvételével megvalósuló program „a lakosságközeli pszichiátriai gondozás feltételeinek javítását célozta”.  

„A fejlesztés eredményeképpen a pszichiátriai vagy addiktológiai gondozást igénylő betegek hatékony segítséget kaphatnak” – írták, hozzátéve, hogy „a pszichiátriai gondozókban dolgozó szakemberek számára az infrastrukturális fejlesztések kényelmesebbé teszik a munkavégzést, a projekt megvalósítása során biztosított térítésmentes képzések pedig növelték a szakmai kompetencia színvonalát.”

Kitértek arra, hogy Magyarországon a súlyos és/vagy krónikus pszichiátriai megbetegedések (például szkizofrénia, depresszió, demencia) az emberek százezreit érintik, az alkoholizmus magyar népbetegségnek tekinthető.

A magyar statisztikák szerint a lakosság nagyjából egynegyede szenved valamilyen enyhe, középsúlyos vagy súlyos pszichiátriai betegségben. „Ezért fontos hazánkban a gondozói hálózat egyenlőtlenségeinek javítása, amelyben ez a projekt mérföldkőnek tekinthető” - olvasható az OKFŐ közleményében.

Nyitókép: Zászlók az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) egyik telephelyének épületén a főváros VIII. kerületében, a Szentkirályi utcában. Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

 

#Európa#pszichiátria#felújítás#európai unió

Címlapról ajánljuk