Életmód

DJ Lotters fél az öregedéstől (X)

Fizetett tartalomFizetett tartalom

2024. szeptember 10. 12:56

Lotters Krisztián, azaz DJ Lotters a ’90-es és 2000-es évek retró DJ/producere, a korszak hiteles képviselője több mint 30 éve van a pályán. A lemezlovas, rádiós és televíziós műsorvezető elismert képviselője szakmájának. A mai napig tömegek buliznak zenéire egy-egy disco show alkalmával. És bár főleg retró zenéket játszik, a bulikban megjelennek a fiatalok is, így Krisztián egyre inkább szembesül az idő múlásával, amit nehezen dolgoz fel. 

Pár éve, a negyvenes évei derekán romlani kezdett Lotters Krisztián szeme, ami egyre jobban zavarta, hiszen nem látta élesen a DJ pultot. Mikor már azt sem látta, hogy melyik szám után melyik következik, elhatározta, hogy ez nem mehet így tovább és megkereste a számára megfelelő megoldást: a lézeres szemműtét mellett döntött. A műtétre nem egyedül vállalkozott, rábeszélte párját is.

Krisztián és párja, Rubint Babett több mint két éve, Krisztián egyik buliján találkoztak. Arra nem emlékeznek kristály tisztán, hogy ki szólított meg kit, mindenesetre az este telefonszámcserével végződött, a kapcsolatuk pedig azóta is kiegyensúlyozott. Babett szerint kívülről úgy tűnhet, hogy Krisztián a pörgős és ő a nyugodtabb, a szabadidejükben ez épp fordítva van. Babett szereti a sportosabb kihívásokat, míg Krisztián a passzív pihenés elkötelezett híve.

DJ Lotters fél az öregedéstől (X)

Ha lemaradtál volna AZ ÉV HOTELE legutóbbi adásáról és szeretnéd újra megnézni, hogy mi történt Lotters Krisztiánnal és párjával Babettel a szállodák tesztelése során, akkor ezt az RTL+-on megteheted!

Krisztián és Babett az Észak-dunántúli régió két szálláshelyét próbálhatta ki.

A háromnapos kalandot Esztergomban, egy 3 csillagos hotelben kezdték meg.

Bellevue Hotel***, Esztergom

A három csillagos hotel Esztergom belvárosától 5 km-re, csendes, nyugodt környezetben a Búbánatvölgyben, a Duna-Ipoly Nemzeti Park határán található, csodálatos kilátást nyújtva a Dunakanyarra. A Budapesttől az Esztergomig vezető út vadregényes. A szálloda a fővárosból egy óra alatt megközelíthető. A hotel elhelyezkedésének köszönhetően a passzív pihenés mellett az aktív kikapcsolódást kedvelők túrázhatnak, kerékpározhatnak, de közel van a Kerek-tó is. Wellness részlegen fitneszteremmel, egy 110 m2 vízfelületű kültéri medencével és 4 különböző típusú beltéri medencével, valamint szaunavilággal várják a lazítani és szépülni vágyó vendégeket. A szálloda konyhájának választékában egyaránt megtalálhatóak a magyar konyha hagyományőrző fogásai és a nemzetközi gasztronómia ínyencségei. Az étterem svédasztalos reggelivel, a’ la carte ebéddel, valamint svédasztalos vacsorával várja kedves vendégeit.

További információ: https://bellevuehotel.hu/hu/

DJ Lotters fél az öregedéstől (X)

A második szálláshely, amit Babett és Krisztián az utazás során kipróbálhatott szintén Esztergomban, a Mária Valéria híd lábánál található.

Mediterraneo Luxury Room, Esztergom

A luxuskategóriás szálláshely, étterem és skybar Esztergom szívében, a Prímás-szigeten, egy perc sétára a Mária Valéria-hídtól található festői környezetben. A Dunakanyar fővárosában, a Duna partján való ejtőzésen túl aktív kikapcsolódásra, gasztronómiai élményre vagy akár esténként pezsgő világpolgári érzésre is invitál a luxuspanzió, melynek teraszáról, étterméből és szobáiból is rálátás nyílik a Bazilikára és a Várhegyre. A panzió tulajdonosai prémium szálláshelyet alkottak, ahol Esztergom és a Dunakanyar múltját gondolták újra egyedi részletek, modern dizájn és különleges megoldások formájában. Az étteremben a hagyományos magyar és európai ízeket a mediterrán konyha különlegességeivel ötvözik.

További információ: https://mediterraneo.hu/

DJ Lotters fél az öregedéstől (X)

Szavazz és nyerj szállodai ajándékutálványt minden héten!

Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek valamelyikére vasárnap délelőtt 11 óráig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy szállodai ajándékutalványt oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben!

Jövő héten vasárnap folytatódik AZ ÉV HOTELE idei évada! A következő adásban egy gyönyörű fiatal olasz-magyar színésznő Sciviero Seany és barátnője, a szintén színésznőként dolgozó Ferenczi Dóra lesznek a szállodatesztelők.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL-en futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor Facebook oldalán lehet leadni.

DJ Lotters fél az öregedéstől (X)

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.

#Életmód#Az Év Hotele#szálloda#hotel#utazás#lotters krisztián#dj lotters