Mártírnak lenni trendi, de itt a karácsony, mondj nemet a teljesítménykényszeredre!

A karácsony előtti hetekben nemcsak a vásárlásra, fogyasztásra buzdító cikkek és reklámok ömlenek ránk, hanem az olyan üzenetek is, amik szerint advent alatt „le kell lassulni”, itt az ideje „befelé figyelni”. A mondanivaló látszólag pozitív: ki vitatkozna azzal, hogy az állandó rohanás ártalmas, és jó lenne legalább néha lazítani? Arról viszont már kevesebbet hallani, hogy sem a társadalmi körülmények, sem a belső állapotunk nem könnyíti meg ennek a megvalósítását.

Állandóan rohanunk

Közhely, hogy az emberek többsége általában jóval több teendőt tervez be és vállal el, mint amennyit el tudna végezni úgy, hogy hosszú távon egészséges maradjon fizikailag és mentálisan. Sokan nem veszik komolyan, hogy vannak határaik, és azt gondolják magukról, hogy soha nem lesznek betegek, sőt még elfáradni sem szoktak. Plusz terheket, túlórákat vállalnak akkor is, ha erre nem lenne szükségük. A „modern ember” gyakran halhatatlannak és sérthetetlennek hiszi magát.

Vannak, akik gazdasági, egzisztenciális okok miatt dolgoznak sokat, vagy magukra maradtak a házimunkával, gyerekneveléssel, esetleg emellett még tanulniuk is kell. Sok munkahelyen a vezetők nem figyelnek arra, hogy minden munkavállalónak szüksége lenne a pihenésre, úgy gondolják, hogy úgyis találnak új munkaerőt, ha a régi elfáradt vagy belebetegedett a hajtásba. 

Kultúránk a teljesítményen, önfeláldozáson alapul, sőt mártírnak lenni is trendi. Nem igazán hallunk olyan emberekről, akik azzal tűnnek ki, hogy nem hagyják kizsákmányolni magukat, nem hajtja őket a teljesítménykényszer, és képesek pihenni.

November végétől karácsonyig ráadásul rengeteg munkahelyen a zárásra készülnek, ezért jellemző az év végi hajtás. Már csak emiatt is visszatetsző arról beszélni, hogy ilyenkor kellene lelassulnunk. Az ünnepekre pedig akkor is muszáj valamennyire készülni, ha valaki nem akar tökéletes karácsonyt. A töltődéshez javasolt programok sem feltétlenül a pihenésről szólnak, hiszen ha karácsonyi vásárba megyünk, vagy megnézünk egy előadást, arra is időt kell szakítanunk munka után vagy mellett, és meg kell szerveznünk az odajutást.

Személyiségünk is befolyásolja, hogy pihenünk-e

Amellett, hogy ebben a társadalomban szinte elítélik és lustának tartják azt az embert, aki rendszeresen fordít időt a pihenésre, kikapcsolódásra, és nem akar mindenáron teljesíteni, egyéni lelki okai is vannak annak, hogy állandóan rohanunk.

Ha csak felszínesen nézünk rá a jelenségre, akkor is jól látszik, milyen működésmódok akadályozhatják a pihenést:

• Túl sok tennivalót tervezünk be, betáblázzuk magunkat, nem vesszük figyelembe, hogy feltöltődésre is szükségünk van.
• Gyakori az anyagiak, egészségi állapot miatti aggodalom, ami akár annyire erős is lehet, hogy az alvásunkat (illetve általánosságban a pihenésünket) is befolyásolja. Nem tudunk lenyugodni, és ahelyett, hogy segítséget kérnénk a szorongás kezeléséhez, még többet vállalunk, és még hatékonyabbak szeretnénk lenni.
• Általánosságban elégedetlenek vagyunk az életünkkel, és azt gondoljuk, hogy ez változni fog, ha jobban teljesítünk.
• Nem értjük, mi a pihenés, a Facebook görgetésével próbálunk kikapcsolódni, és folyamatos ingerekkel bombázzunk az agyunkat.
• Összekeverjük a pihenést az alvással, miközben mindkettőre szükségünk lenne.

Annak, hogy így működünk, mély pszichológiai okai vannak. Gyerekkori mintáink, feldolgozatlan traumáink is nagyban befolyásolják, hogy tudunk-e pihenni és magunkra figyelni. 

Bizonyos családokban az a természetes, hogy a szülők reggeltől estig dolgoznak, és miután hazajöttek a munkából, otthon is mindig találnak tennivalót. A gyerekek ilyenkor azt tanulják meg, hogy nem szabad leülni, állandóan valami „hasznosat” kell csinálni, különben tragédia fog történni. 

Vannak szülők, akik a gyereket is nagyon korán bevonják az otthoni teendők elvégzésébe, akár a játék kárára is, figyelmen kívül hagyva mentális és fizikai egészségüket. Szerencsésebb családokban van kultúrája a pihenésnek, és a felnőttek tisztában vannak vele, hogy a testi, szellemi, mentális jólléthez szükség van a kikapcsolódásra.

A teljesítménykényszer és az azzal szorosan összekapcsolódó perfekcionizmus, maximalizmus a kultúra része, nehéz kivonni magunkat alóla, de bizonyos emberekre jellemzőbb, mint másokra. Aki ettől szenved, hajlamos azt gondolni, hogy állandóan jól kell teljesítenie, értékeset kell alkotnia, nem hibázhat, és csak akkor pihenhet, ha mindennel elkészült, és minden tökéletes. Nehezen elérhető célokat tűz ki, és mindent kontrollálni szeretne. Mivel így nem igazán értelmezhető, mikor van minden „kész”, lényegében szinte soha nem tud pihenni, csak ha egy betegség vagy a teljes összeomlás kényszeríti rá erre az érintettet.

Akinek teljesíteniük kellett a szeretetért

Az embereknek gyakran különböző negatív, szorongató gondolataik vannak a pihenéssel kapcsolatban. Lehet ez többé-kevésbé reális: „mi lesz, ha nem dolgozom elég keményen, és nem keresek elég pénzt”, de lehet kevésbé racionális félelem, megfelelési kényszer is: „mit gondolnak majd mások, ha leülök 10 percre, és nem csinálok semmit”.

Brené Brown amerikai kutató is kiemeli, hogy a gazdasági szükségszerűség, illetve a technológia fejlettsége (mindig és mindenhol elérhetőek vagyunk) mellett azért is dolgozunk sokat, mert attól félünk, hogy nem leszünk elég fontosak, és nem lesz ránk szükség. Állandóan elfoglaltak vagyunk, miközben fogalmunk sincs arról, hogy mire lenne igényünk, vagy hogyan érezzük magunkat. Kutatásaiban azt találta, hogy 

nagyon gyakran az határozza meg az emberek önértékelését, mennyire produktívak; a kimerültség pedig egyfajta státuszszimbólummá vált. 

Sokan számoltak be neki arról, hogy ha félreteszik a munkájukat, és a családjukkal töltik az időt, rosszul érzik magukat, és arra gondolnak, mit kellene még megcsinálniuk.

A perfekcionizmus és a teljesítménykényszer mögött mély és nehezen megélhető érzések vannak. A pihenés és a kikapcsolódás valójában sokaknak azért kényelmetlen, mert unatkoznak, szembesülnek a negatív érzelmeikkel (amiktől a rengeteg tevékenységgel próbálták távoltartani magukat): a szomorúsággal, a haraggal vagy a magányosság érzésével. Az állandó rohanás is egyfajta függőség, és abban az esetben is a teljesítménykényszer hajt minket, ha a szabadidőnket szeretnénk „minél hatékonyabban” eltölteni. Sokan valójában kizárólag akkor találkoznak saját magukkal, amikor néhány percre megállnak.

Jellemzően azok az emberek élnek így, akik nem kaptak feltétel nélküli szeretetet a szüleiktől, nem érezték, hogy saját maguk miatt szerethetők, csak a teljesítményük számított. A mérce magas volt, és nem is feltétlenül lehetett megfelelni neki. Aki így nő fel, az elveszíti a kapcsolatot saját igényeivel, szükségleteivel, vágyaival, és nehezen kapcsolódik másokhoz. Valójában nem azért nem képes pihenni és a párjával lenni vagy a gyerekeivel játszani, mert „túl sok a dolga”, hanem azért intézi úgy (nem feltétlenül tudatosan), hogy állandóan elfoglalt legyen, mert nem tud mit kezdeni azokkal a helyzetekkel, amikben saját magával vagy más emberekkel kell időt töltenie, elvárások és teljesítménykényszer nélkül.

Hogyan tudunk mégis pihenni?

Először is nem árt tisztában lenni azzal, hogy mi a pihenés. Fizikai aktivitást követően talán egyszerűbb dolgunk van, hiszen ha az agyunkat használjuk, olvasunk, filmet nézünk vagy akár valamilyen megterhelőbb szellemi munkát végzünk, az is pihentető. A szellemi pihenést már sokkal nehezebb definiálni és megélni, pedig ez a mentális öngondoskodásunk alapvető része.

Az alvás nem egyenlő a pihenéssel, mivel más a funkciója. Az sem pihenés, ha a telefont nyomkodjuk, ha ingerekkel vesszük körül magunkat. 

Könnyű bedőlni ezzel kapcsolatban is a fogyasztói társadalom nyomásának, és elhinni, hogy ha megvesszük a tökéletes terméket vagy szolgáltatást, az majd segít nekünk pihenni, esetleg meg is oldja helyettünk a pihenést. Hiába megyünk el wellnessbe, ha ott is a munkáról gondolkodunk, és hiába gyújtunk meg egy illatgyertyát, ha közben emaileket írunk.

Valójában akkor pihenünk igazán, amikor saját magunkra, a belső világunkra koncentrálunk. Lehet ez olyan egyszerű tevékenység, mint a légzésünkre való figyelés, lehet egy meditáció, relaxálás vagy fókuszolás (aminek keretében intenzívebben figyelünk a testi érzeteinkre és az ehhez kapcsolódó érzelmeinkre). Segít, ha megtanulunk a jelenben maradni, és arra figyelni, amit látunk, hallunk vagy tapintunk; de a rajzolás, a természetben töltött idő és a naplóírás is megfelelő tevékenység lehet.

Fontos, hogy elsősorban nekünk kell időt szakítanunk, adott esetben kikövetelnünk a pihenésre szánható időt, és nekünk kell rájönnünk arra is, hogyan tudunk jól pihenni. Mások nem fogják ezt megtenni helyettünk, gyakran nem is érdekük. 

A munkaadó sokszor annak örül, ha a dolgozó minél jobban terhelhető, az ismerősök és családtagok pedig megszokják, ha folyamatosan kiszolgáljuk őket. A határszabás, a nemet mondás gyakran ütközik ellenállásba, mégis ki kell tartanunk.

Ha pedig úgy érezzük, hogy mélyebb oka van annak, hogy nem tudunk kikapcsolni, és szorongani kezdünk, amikor éppen nem csinálunk semmi hasznosat, érdemes pszichológus segítségét kérni. Nem fogunk tudni lelassulni csak azért, mert azt mondják, hogy ezt kellene tennünk, és nem leszünk képesek változtatni, ha mélyebb oka van a rohanó életmódunknak.

A szerző pszichológus, az rtl.hu-n megjelent korábbi cikkei itt olvashatók.

Nyitókép: Sean Gallup/Getty Images