Mit szólna hozzá, ha a szülei keresnének párt önnek? Van olyan modern ország, ahol ez még ma is elterjedt

Mit mondana el az édesanyja az ön életéről és sikereiről másoknak? 

Mit emelne ki, mire lenne büszke? 

És mit mondana el az édesapja az ön jó tulajdonságairól, ha egyedülálló lenne, a szülei pedig azon lennének, hogy mindenképpen kiházasítsák?

Izgalmas kérdések, amiken talán a legtöbben nem teszünk fel magunknak – a japán fiatalok és középkorúak viszont igen, ott ugyanis nem számít rendkívülinek, hogy valaki számára anyja vagy apja keressen társat. Egy ilyen „omiai” vagyis párkereső összejövetelen készített riportot a CNN egy nyári délutánon Oszaka városában.

Az eseményen a lap szerint mintegy hatvan férfi és nő gyűlt össze, de nem azért, hogy ők maguk leljenek szerelemre, hanem azért, hogy a gyerekeik: úgy vélik ugyanis, hogy döcögősen megy a dolog, ha a fiatalokra bízzák a dolgot. Egy ilyen eseményre fejenként 14 ezer jen (96 dollár) a beugró, gyertyafény és halk zene helyett pedig egy konferenciaterem egyik végéből a másikba szaladgálnak a japán szülők, hogy felmérjék a lehetséges partnereket és versenytársakat.

A házassági ajánlatot kérő szülők szövetsége (Association of Parents of Marriage Proposal Information) már 2005 óta szervez ilyen esteket, az ezzel foglalkozó cég igazgatója, Mijagosi Noriko szerint pedig egyre elterjedtebb, hogy a szülők így szeretnék elősegíteni gyerekeik házasságkötését. A cég az indulása óta több mint 50 ezer résztvevőt látott vendégül a rendezvényein. 

Állításuk szerint a „hirdetett” gyerekek átlagéletkora a nők esetében 22, a férfiaknál pedig 38 év. 

Mijagosi hozzátette, az emberek korábban szégyelltek eljárni az ilyen eseményekre, manapság azonban – mivel a növekvő megélhetési költségek, a rossz gazdasági kilátások és a hírhedt japán munkakultúra összeesküdött ellenük – már jóval kevesebb japán akar házasodni és gyereket nevelni. 

Nincs nagy házasodási kedv. Illetve, kedv az lenne

Japánban egyre kevesebb az ember, a házasságkötés és a születés is. 2022-ben a népesség a kormány adatai szerint rekordot jelentő 800 523 fővel 125,4 millióra csökkent. A házasságkötések számának csökkenésével párhuzamosan a teljes termékenységi arányszám (TFR) is visszaesett: a TFR – amely az egy szülőképes korú nőre számított hipotetikus gyerekszámot mutatja meg – tavaly rekordalacsony értéket ért el, 1,3-at. A stabil népesség fenntartásához szükséges szám 2,1.

Tavaly ősszel a Guardian mutatott be egy kutatást, amelyben a japán férfiak és nők rekordarányban állították, hogy nem akarnak megházasodni: 

a felmérés szerint a 18 és 34 év közötti férfiak 17,3 százaléka és a nők 14,6 százaléka mondta azt, hogy nem áll szándékában valaha is házasságot kötni – ez volt a legmagasabb arány a kérdőív első, 1982-es elkészítése óta.

Riadót is fújt a japán kormány, hogy valahogy finanszírozni tudja a gyorsan öregedő népesség nyugdíját és egészségügyi ellátását. Az év elején Kisida Fumio miniszterelnök egy több milliárd jenes családösztönző tervet mutatott be, nem kevésbé drámai felütéssel, mint hogy

most vagy soha.

A szülőknek felajánlott ösztönzők között szerepelt, hogy kétéves korig minden gyermekük után havi 15 ezer jen (100 dollár), hároméves kor felett pedig tízezer jen támogatást kapnak. James Raymo, a Princeton Egyetem Kelet-Ázsia-szakértője azonban arra figyelmeztetett, hogy ha nem növelik a házasságkötési arányt, a születési rátán sem tudnak javítani.

Ahogy a fenti kutatás is mutatja, az elutasítók sokasága mellett még mindig tömegek vágynak a házasságra. Csakhogy úgy látják, odáig eljutni túlságosan is nehéz. Ennek okai a rossz foglalkoztatási kilátások és a stagnáló bérek mellett a nehezen megteremthető szociális biztonság, az általános kétkedés az ország gazdasági erejével kapcsolatban, és ahogy a szakértő, James Raymo emlékeztet, a hírhedten hosszú munkaidő sem kedvez a romantikának. 

„Ha heti 70 órát dolgozol, akkor természetesen nem lesz megfelelő partnered, mert nincs időd találkozni vele” – magyarázta. Arról nem is beszélve, hogy Japán továbbra is erősen patriarchális társadalom, ahol a nőnek a társadalom jelentős része szerint otthon a helye. 

A kormány ugyan erőlködik, hogy a férjeket is jobban bevonja a családi életbe, de időnként így is fel-felvillan néhány súlyos üzenet a nőkkel szembeni elvárásokról, például néhány héttel ezelőtt Onomicsi városból. Ott szórólapokon terjesztettek jótanácsokat a terhes japán nőknek, olyasmiket, hogy

masszírozzák meg a férjüket, főzzenek és takarítsanak, és külön köszönjék meg, ha a férfiak beszálltak a gyerekek körüli teendőkbe. A férjeiket mindig örömmel üdvözöljék otthon, és mosolyogjanak rájuk. A szórólap továbbá azt tanácsolta a nőknek, hogy „ne legyenek ok nélkül frusztráltak”, és hogy járjanak sűrűn a férjeik kedvében.

A szórólapot később visszavonták, a helyi tanács pedig bocsánatot kért, de ott, ahol egyáltalán elkészülhet egy ilyen szórólap, talán érthető, miért is irtóznak a házasság gondolatától rekordszámban a fiatalok. 

Sok mindenre képesek az idősödő szülők, hogy unokáik legyenek

A CNN mellett a Mainicsi nevű országos napilap egyik munkatársát is beengedték a társkereső rendezvényre – így mindkét újságíró beszélhetett a szülőkkel arról, hogy miért látogattak el az eseményre.

• Egy 62 éves férfi például a 33 éves köztisztviselőként dolgozó fiának keresett társat, mert szerinte a netes randiappoknál „nem látják a valós információkat”, és aggódik, hogy a fia így nem fog társat találni.
• Egy Nagaizumi városából származó 73 éves nő a 45 éves fiának keresett házastársat, különös csavarral. „Nehéz olyat találni, aki teljesíti azt a feltételünket, hogy együtt éljen a fiammal az én otthonomban” – magyarázta. A nő három éve jár rendezvényekre, hogy társat találjon a fiának, de hiába. Ennek ellenére „nem akarja feladni ezt a feltételt”.

• Az egyik nyolcvanas éveikben járó házaspár szerint 49 éves fiuk túlságosan is sok időt töltött a munkával ahhoz, hogy a szerelmi életére figyeljen, csakhogy ők mindig is akartak unokát, ezért akcióba léptek.
• Egy másik, hetvenes éveiben járó pár azt mondta, hogy 42 éves lányuk nem randizik, mert szabad akar lenni, hogy akkor lógjon az egyetemi barátaival, amikor csak akar. Állítólag a lányuk örül, hogy ők végzik el helyette a keresést. 
• Egy hatvanas éveiben járó nő a 37 éves lányának keresett randipartnert, aki szorongani kezdett, miután látta, hogy a vele egykorú barátai megházasodnak és gyereket vállalnak. 

Hogyan zajlik egy ilyen esemény?

A szülőknél van egy kitöltött kérdőív arról, hogy mire lenne és nem lenne hajlandó a gyerekük egy kapcsolatban, és persze visznek fotókat és leírásokat is, amikben bemutatják a gyerekeik személyiségét és erősségeit. A résztvevők neveket nem, csak számokat használnak, az alapinformációk között pedig szerepel a kor, a magasság, a szakképzettség és a hobbi, van egy oszlop a házassági előzményeknek és annak, hogy a felek mit keresnek egy partnerben. 

Ha a szülők elbeszélgetnek egymással, és szimpatikus nekik a másik, leírást és elérhetőséget cserélnek. A gyerekek ezután eldönthetik, hogy találkoznak-e a potenciális párjukkal. Könnyen lehet, hogy valakire nemet mondanak, vagy az első randin kiderül, hogy egyáltalán nincs keresnivalójuk egymás mellett: az egyesület nem követi, hogy mi történik a gyerekekkel, bár úgy becsülik, hogy az általuk „közvetített” felek 10 százaléka házasságot köt (vagy még több, hiszen a szülők nem tájékoztatják őket a randik alakulásáról).

A cégvezető Mijagosi szerint bármekkora is az unokák utáni vágyakozás, ő mindig hangsúlyozza a szülőknek, hogy a gyermekeknek kell az első helyen állniuk.

Nem számít, mennyire szimpatizálnak a szülők egymással, a gyerekeiknek is így kell érezniük. Nem számít, mennyire vágynak a szülők unokákra, a gyerekeknek is hajlandónak kell lenniük a gyerekvállalásra

– magyarázta Mijagosi, aki – hivatásos házasságközvetítő munkája ellenére – hisz a go-en nevű japán fogalomban, amely a megfelelő emberrel a megfelelő időben való találkozásra utal.

Nyitókép: Getty Images