Életmód

Rózsa György őszintén vallott felesége elvesztéséről, és hogy mivel rontotta el a későbbi kapcsolatát

rtl.hurtl.hu

2022. május 29. 10:41

Rózsa György a Magyar Televízió fénykorában volt képernyős, 40 év alatt közel 2800 adást készített. Ötvenhárom éves koráig a tenyerén hordozta az élet, akkor azonban minden megváltozott. A 74 éves tévéssel Lutter Imre beszélgetett. 

Kevés olyan szerencsés ember van, aki egészen kiskorától kezdve tudja, hogy mi akar lenni, és azt meg is valósítja. Rózsa György közéjük tartozik. Budapesten, az Erzsébetvárosban nőtt fel egy négyemeletes társasházban, ahol először nekik volt televíziójuk. Pedagógus szülei nem voltak gazdagok, de mindent megadtak kisfiuknak, amit csak tudtak.

Úgy volt, ahogy a mesében, hogy jöttek hozzánk a házból, hokedlivel, sámlival, kisszékkel, és mindenki ott nézte a tévét.

– mesélte a Sorok között Lutter Imrével című műsorban, az RTL Klubon.

Ekkoriban, tízéves korában határozta el, hogy majd egyszer ő is a tévében fog szerepelni. Először színész akart lenni, mert azt hitte, hogy a tévében mindenki az, és úgy látta, hogy őket mindenki szereti. Végül nem színész lett, hanem egy sokoldalú televíziós, aki lépésről lépésre végigjárta a ranglétrát.

Leningrádban tanult, mert csak ott volt akkoriban itthonról elérhető tévés képzés. Pályája kezdetén még csak egyetlen csatorna létezett, a Magyar Televízióba pedig nem volt könnyű bekerülni, pláne képernyőre kerülni. Küldöncként kezdte, szendvicseket hordott, fordított, majd felvételvezető, később szerkesztő lett, aztán gyerekműsorokban találta magát.

1980-ban jött a fordulat, legnagyobb példaképétől, Vitray Tamástól átvehette a Kapcsoltam című műsort, aminek köszönhetően az egész ország megtanulta a nevét. Tíz év alatt a több ezer telefonbeszélgetést bonyolított le a képernyőn, majd jött a Leg...leg...leg…, Magyarország első bulvárműsora, amit eleinte nehéz volt elfogadtatnia egy szocialista ország szocialista televíziójában, de később olyan sikerre vitte, hogy számos műsora közül a mai napig ez az egyik kedvence.

Azért vagyok rá különösen büszke, mert hamarabb indult el, mint a BBC-n a Guinness World of Records.

 

A műsorban olyan különleges emberek és rekordok szerepeltek, mint azok a szegedi postások, akik egymás hegyén-hátán 17-en bezsúfolták magukat egy Trabantba, vagy az a férfi, aki egy ültő helyében 50 tojást evett meg héjastul.

Rózsa György nem tagadja, hogy híres televíziósként tapadtak rá a nők, ő pedig a legtöbbször kihasználta az ismertségéből adódó lehetőségeket. 

Tagadhatatlan, hogy ez óriási előny volt, legalábbis nekem. Nagyon sok olyan nő volt, aki nem azért volt velem, mert én olyan csodálatosan jóképű lettem volna. Az csak most van. Hanem azért, mert a Rózsa Gyurival más elmenni egy színházba, vagy elmesélni a barátnőknek. Tehát elég sok olyan alkalom volt, hogy egy picit visszaéltem ezzel, szégyellem, nem büszkén mondom.

A csapongás addig tartott, míg meg nem ismerte a feleségét, a tornász Kanyó Évát.

 Világsztár volt, két évig bent volt a világranglista első tíz tornásza között

 – meséli. Úgy ismerkedtek meg, hogy filmrendező barátjával Gárdos Péterrel tornász alkatú lányokat kerestek egy filmhez. Amikor bementek a tornacsarnokba, elállt a szava, szerelem volt első látásra.  

Egyszer csak megláttam a gerendán egy hattyúkirálynőt, egy csoda volt. És azt mondtam a Gárdosnak, istenem, Péter, ha én csak egyetlenegyszer együtt lehetnék ezzel a nővel, már nem éltem volna hiába!

Összeházasodtak, megszületett Csilla lányuk, boldogan éltek együtt 19 évig, amikor Éva váratlanul meghalt. 

53 éves koromig patakzó életet éltem, majdnem minden sikerült, szárnyalt minden. Csodálatos, tehetséges, szép gyerek, egy gyönyörű, kedves, jó feleség, csodálatos szülők, a testvérem, nagyon jó baráti kör. És egyszer csak ebbe belevágott egy ilyen őrületes villám, ami mindent megszakított, mindent át kellett azonnal értékelnem! Sajnos, az életem ott meg is tört. (…) Egyet tudtam, hogy én nem fogok szórakoztató műsorokat csinálni. Magamat se tudom elszórakoztatni, másokat meg végképp.

Csilla lánya ekkor csupán 16 éves volt. Aztán jöttek az újabb tragédiák.

A családunkban a lányomon kívül mindenki meghalt, sorban. És mégis azt mondtam magamban, hogy nem adhatom föl! Nem csak magam miatt, a gyerek miatt se. Ne lásson egy lepukkant, lefáradt, nyomoronc palit! 

Később volt még egy szerelme, egy évig tartott a kapcsolat. 

Azt én rontottam el. A hirtelen haragom, a dölyföm, a majd én megmutatom neked, ilyesmik élhettek bennem. Meglehet, hogy egy kis félelem is, attól, hogy már 15 éve egyedül élek, milyen lesz megint nem egyedül élni.

A nehézségekben nagy támaszai voltak a versek. Lutter Imre műsorába az egyik kedvencét, József Attila Könnyű emlékek című versét hozta el, számára ez a vers összefoglalja azt a 40 évet, amiben közel 2800 adást készített, azt mondja, ezek az emlékek határozzák meg az életét.

A teljes beszélgetés visszanézhető az RTL Moston, ahol Rózsa György, miért nincs kibékülve a keresztnevével, mivel tölti mostanában szabadidejét, és szeretett unokájáról is mesél.

#Életmód#rózsa györgy#lutter imre#sorok között#magyar televízió#televíziózás#kapcsoltam#Bulvár#ma