Életmód

Nagy erőkkel vonultak ki a hatóságok egy szexbábuhoz

Dévai LászlóDévai László

2022. április 11. 8:00

Azt hitték, holttest. 

Az Egyesült Államokban az Indiana állambeli Gary-ben a rendőröket azért riasztották, mert egy holttestet véltek felfedezni a város határában – írja egy helyi újság a hatóságokra hivatkozva. Dawn Westerfield hadnagy tájékoztatása 2022. április 10-én, vasárnap körülbelül 16 óra 40 perckor küldték ki a 15. sugárút és a Lake utca sarkára a járőröket, hogy vizsgálják át a füves területet, mert egy bejelentés szerint egy holttest fekszik az út szélén.

A rendőrök meg is találták a zöld lepedőbe csavart testet, amire azt hitték, hogy az egy eltűnt helyi nőé, Ariana Tayloré.

A megtalált holttest hírére sokan oda is siettek a helyszínre, mintegy száz ember jelent meg, mert azt hitték, hogy Taylort találták meg.

A helyszínt a Gary rendőrség biztosította, az ügy kényessége miatt úgy döntöttek, hogy nem a helyszínen próbálják meg azonosítani a holttestet, hanem elszállították. A hatóságok a halottkém vizsgálata után kijelentették, hogy 

az emberi holttest valójában egy szilikon szexbábu volt.

„A testet teljesen egy lepedőbe tekerték, és az út szélén hagyták” – mondta az Oscar Martinez Jr. Lake megyei seriff. A hatóságok elmondása szerint azért nem tűnt fel nekik a helyszínen, hogy egy szexbáburól van szó, mert az közelben eltűnt Taylor miatt rendkívül óvatosan próbáltak eljárni. Nem is nagyon merték megérinteni a testet, mert nem akarták tönkretenni az esetleges bizonyítékokat.

Nem ez az első szexbábu, amit az elmúlt hónapokban Garyban találtak. Körülbelül két hónappal ezelőtt mentőket hívtak egy nő miatt, aki mozdulatlanul feküdt gumiabroncsokon. Ebben az esetben már a helyszínen kiderült, hogy csak egy báburól van szó.

Nyitókép: Lake megyei seriff hivatala

#Életmód#szexbábu#szex#holttest#virál

Címlapról ajánljuk