„Se virág, se vacsi, annyi a lényeg, hogy legyen aznap szex”

Egy Amerikában élő barátnőm nemrég együtt ebédelt egy nyolcvan év feletti házaspárral. Elújságolták neki, hogy mindketten éppen február 14-én kapnak Holter szívmonitort, amit egy napig kell majd hordaniuk, az orvos pedig megtiltott nekik aznapra minden olyan tevékenységet, ami megdobogtathatja a szívüket. Nincs kávé, nincs alkohol, és nincs szex. „Az utóbbin voltak a legjobban kiborulva” – mondta a barátnőm, és jót nevettünk ezen, aztán szöget ütött a fejembe, vajon nem nekik van-e igazuk. Nem lennénk-e sokkal boldogabbak, ha mi is így állnánk a párkapcsolatunkhoz? A Valentin-naphoz közeledve úgy döntöttem, körbekérdezem az ismerőseimet, ki hogyan ünnepli, egyáltalán ünnepli-e február 14-ét. Jöttek is egyből a válaszok.  

Hülye amerikai szokás. 

„Felszínes baromság” „Egy nap, amit csak a csokigyárak és a virágboltosok erőltetnek.” „A celebek és az influenszerek azért tartják, mert jól mutat az instán.” „Nemrég volt karácsony, költsem megint felesleges ajándékokra a pénzemet?” „Tudja a csajom, hogy szeretem, minek reklámozzam pont ezen a napon?” – elsőre ilyen és ehhez hasonló reakciókat kaptam, de második nekifutásra elkezdtek kidőlni a Valentin-napi csontvázak a szekrényekből.      

A szinglik buliznak, amíg bénáznak a párok

„Amikor párkapcsolatban vagyok, soha nem ünneplem a Valentin-napot, valahogy eszembe sem jut. De ha éppen szingliként ér február 14-e, akkor nagyon tudom irigyelni azokat, akiknek van valakijük. Amúgy jól elvagyok egyedül, nem tartom magam társfüggőnek, de Valentin-napon végig azon agyalok, vajon mi a baj velem. Ilyenkor 

nekem és a többi egyedülálló barátomnak marad a bulizás, az önsajnálat meg az alkohol

– mondja nevetve Patrícia, aki nincs egyedül az érzéseivel. A megkérdezettek közül szingliként szinte mindenki utálja a Valentin-napot, miközben párkapcsolatban nem ünneplik, vagy csak félresikerült próbálkozásokról tudnak beszámolni. Mint például Dóri.

„Fél éve voltunk együtt Balázzsal, amikor jött a Valentin-nap. A barátnőim mind lázban égtek, másról sem beszéltek, csak arról, ki mivel lepi meg a szerelmét. Korábban nem érdekelt ez az egész, de akkor azt éreztem, nekem is ki kell találnom valamit. Aznap hat órán keresztül járkáltam boltról boltra, de fogalmam sem volt, minek örülne a pasim, ráadásul pénzem se volt nagyon. Már zártak az üzletek, úgyhogy kínomban lekaptam egy sárga plüsskacsát a polcról. Fáradtan és idegesen estem haza, és amikor megláttam Balázst a tévé előtt egy pizzával az ölében, dühösen hozzávágtam a kacsát azzal, hogy »tessék, boldog Valentin-napot!«. Nagyon összevesztünk, majdnem szakítottunk, aztán a végén megkért, hogy inkább ne ünnepeljük többé ezt a napot. Ennek már húsz éve, és azóta is együtt vagyunk.”

„Nem tudok felidézni egyetlen alkalmat sem, amikor ünnepeltem volna a Valentin-napot. Vagyis egyszer majdnem. Az egyik volt barátomtól kaptam egy tábla csokit február 14-én. Annyira életszerűtlen volt tőle ez a gesztus, hogy gyorsan beültünk inni egy krimóba. Megrázó élmény volt” – meséli Enikő, de Évi is az anti-Valentinosok táborát erősíti: „a férjem pár hete megkérdezte, nem gond-e, ha a február 14-i hétvégén menne síelni a srácokkal. Nem is értettem a kérdést, mindenesetre jót röhögtünk rajta” – mondja, majd így folytatja: „a volt barátaimtól néha kaptam virágot, sőt egyszer egy piros fehérneműt is, de így, közel a negyvenhez teljesen hidegen hagy a Valentin-nap, sőt, kifejezetten cikinek érzem. Van olyan barátnőm, aki csak nekem vallja be, hogy évről évre elmennek ilyenkor egy romantikus vacsorára a férjével.”

„Legalább azon a napon minden tökéletes legyen”

„Sok-sok évvel ezelőtt egyszer elhatároztam, hogy megünneplem a Valentin-napot. Azt akartam, hogy legalább azon a napon minden tökéletes legyen. Ebbe kapaszkodtam ahelyett, hogy elfogadtam volna, amit rajtam kívül mindenki látott: hogy alapjaiban van elcseszve a párkapcsolatom” – kezd bele a történetébe Kata. „Vettem magamnak egy vadítóan piros miniruhát és egy tűsarkú csizmát, besütöttem a hajam és menő füstös szemeket csináltam magamnak. Abban az évben éppen szombatra esett február 14-e, az volt a terv, hogy moziba megyünk, aztán eszünk valahol. Csak azt nem vettem számításba, hogy ugyanezt akarja a város nagyjából összes párja tizenöt és ötven között. 

Ennyit arról, hogy ciki a Valentin-nap. 

Két órán keresztül tipegtem a körúton moziról mozira, aztán étteremről étteremre az új csizmámban és a miniruhámban a mínusz öt fokban. Mire hazaértünk, vérzett a lábam, a sarkvidéki szél tönkrevágta a hajamat, felfáztam, a füstös sminkemben pedig úgy néztem ki, mint egy bánatos pandamackó. Otthon összevesztünk azon, hogy melyik filmet nézzük, vacsorára mirelitpizzát ettünk, szexelni pedig már egyáltalán nem volt kedvünk. Annak a kapcsolatnak amúgy is vége lett volna előbb-utóbb, de a Valentin-napot azóta nem ünneplem. Szerencsére a férjem sem bánja” – mondja.  

„Na jó, ezt csak neked mesélem el. A férjem előtt volt egy kattant pasim, akivel nem sokkal Valentin-nap előtt szakítottam. Február 14-én bulizni mentünk a barátnőimmel, amit megtudott valahonnan, és egy nagy csokor rózsával várt a bejárat előtt. Nem akartam vele lenni, de lejött utánam a szórakozóhelyre és elkezdett balhézni. Amikor már kezdett nagyon ciki lenni a helyzet, a biztonsági őrök kidobták. A fiú haverjaim kísértek haza, nehogy bajom legyen, nekem pedig azóta is minden évben görcsbe rándul a gyomrom Valentin-napon” – osztja meg velem a történetét Hanna.      

„Egy jó indok, hogy a nagyszülők vigyázzanak az unokákra”  

„Valentin-nap? Viccelsz? Egyáltalán nem érdekel, de amióta megvannak a gyerekek, minden évben lelépünk a férjemmel valahová. Hülyék lennénk nem kihasználni minden alkalmat, hogy a nagyszülők vigyázzanak az unokákra. Se virág, se vacsi, csak annyi a lényeg, hogy legyen aznap szex, és maradjon idő alvásra is” – árulja el Lili, és sokan számolnak be hasonlókról.  

„Életemben egyszer kísértett meg a Valentin-nap, de el ne mondd valakinek!” – kezdi Zsófi. „Az első gyerekünk születése után még sokat randiztunk a férjemmel, de amikor már ketten voltak, másfél évig képtelenek voltunk eljutni valahová kettesben. Amikor közeledett a szerelmesek napja, az asztalra csaptam, hogy ez így nem mehet tovább. A nagyszülők vállalták a gyerekeket. Hosszú idő után végre elmentem gyantáztatni és fodrászhoz is, sőt, még egy vörös csipkebodyt is rendeltem titokban a neten, pedig nem vagyok az a típus. 

Vettünk színházjegyet, foglaltunk asztalt, a gyerekeket pedig egész héten dupla adag vitaminnal tömtük. 

Aztán február 14-én reggelre mindketten belázasodtak. Lemondtuk a nagyszülőket és az asztalt, a tesómnak pedig pont jól jöttek a színházjegyek a Tinder-randijához. Miután nagy nehezen elaludtak a gyerekek, belebújtam a csipkebodyba, hogy ha már megvettem, meglepjem vele a férjem. Pont akkor sírt fel a kisebbik fiunk, úgyhogy felkaptam egy pólót a body fölé és bementem hozzá, hogy megnyugtassam. Magamhoz öleltem, ő pedig azzal a lendülettel lehányt. Lekaptam a hányásos pólót és kirontottam a piros csipkebodyban a gyerekszobából, hogy vigyek a gyereknek egy lavórt. A férjem éppen akkor jött meg az ügyeletes gyógyszertárból a lázcsillapítókkal, és kikerekedett szemekkel nézett rám. Annyit bírtam kinyögni, hogy boldog Valentin-napot.”  

Szívküldi a Méhecske-csoportban, névtelen üzenetek a menzán

Érdekes tapasztalat volt, hogy a megkérdezettek közül az ötven felettiek egyáltalán nem tartják a Valentin-napot, a negyvenesek sem igazán, vagy csak titokban. A harmincasok is inkább cikinek érzik, mint jó alkalomnak arra, hogy a szerelmet ünnepeljék, viszont bőven vannak saját Valentin-napi történeteik. A húszasok jó apropónak tartják a bulizáshoz, mint minden mást, a 17-18 évesek viszont kifejezetten örülnek annak, hogy van egy nap az évben, amikor mindent szabad, ami máskor túl sok lenne.

„Tavaly a barátommal teljesen véletlenül egyforma tortát sütöttünk egymásnak Valentin-napon. Most egyedül vagyok, de így is várom, az egyetlen 24 óra az évben, amikor megengedett, hogy minden kifejezetten nyálas legyen, és ez nagyon felszabadító érzés. A giminkben titkos szerelmes-levél küldés lesz, ami tök jó dolog, egy kis plusz izgalom az életünkben. 

Mindenkinek felpumpálja az önbizalmát, ha rájön, hogy vannak titkos hódolói, akiket utána ki kell nyomozni.

Idén a Valentin-napi szeretetrohamomat a barátaimon tervezem levezetni, akikkel türelmesen várunk a hódolóinkra” – mondja az idén érettségiző Petra. De megtudtam, hogy nemcsak a kamaszok ünneplik a Valentin-napot, hanem a kisiskolások, sőt az óvodások is.

„A fiam általános iskolájában a tanító néni évek óta piros pólót kér aznapra, a lányom óvodájában pedig szívecskéket rajzolnak egymásnak a gyerekek Valentin-napon” – meséli egy ismerősöm, akinek kifejezetten tetszenek ezek a szokások. Ugyanerről számol be egy másik kisgyerekes ismerősöm is: „náluk ez még nem a szerelemről szól, hanem a szeretetről. Nem az esztelen vásárlásról, hanem arról, hogy tanuld meg bátran kimutatni az érzéseidet már gyerekként, és akkor nem lesz később gondod vele” – mondja, és megint eszembe jut a nyolcvanas amerikai pár a szívmonitorral.        

És mi van a lelki betegekkel meg a nyavalyatörősökkel?

Na de akkor mi ez az ellenállás, és miért van sokakban ambivalens érzés a Valentin-nappal szemben? Miért gondolják annyian, hogy nincs szükségünk erre az ünnepre? Pláne, ha tisztában vagyunk azzal, hogy amikor 1990-ben a Magyar Virágkötők Szakmai Egyesülete amerikai mintára bevezette nálunk a kereskedelmi Valentin-napot a virágkultúra népszerűsítése és a tavaszvárás napjainak megszépítése céljából, valójában egy egykor élő hagyományhoz nyúltak vissza. 

A 3. században élt és mártírhalált halt Szent Bálint a középkorban vált a szerelmesek, a lelki betegek és a nyavalyatörősök, vagyis az epilepsziával élők védőszentjévé, és lett február 14. az ő napja. Magyarországon csak szórványosan alakult ki kultusza, főleg az itt élő németek körében volt népszerű, de Bólyban például kápolnája is van, és egy sor szőlőtermesztéssel, párválasztással, termékenységgel és tavaszvárással kapcsolatos népi hagyomány kötődik hozzá. Például olyanok, hogy ha Bálint-napon hideg és száraz idő van, akkor jó lesz a termés, vagy hogy a verebek ezen a napon választanak párt maguknak. Innen pedig már csak néhány lépés a szerelmes üzenetek 21. századi küldözgetése és a romantikus vacsora.

Nyitókép: MoMo Productions/Getty Images