Éjjel-Nappal Budapest

Tamás mindent megtett, hogy visszaszerezze Paulát

rtl.hurtl.hu

2016. november 21. 19:50

A fiú ismét padlóra került, Roland pedig már nagyon unta Tamás szenvedését, ezért egy gyalázkodó SMS-t ír Paulának a nevében, aki ettől kiborult. Tamás hiába próbálta tisztázni a helyzetet…

A lány reggel felkereste Tamást, hogy megkérje, tűntesse el a tetoválását, valamint hogy tisztázza vele köztük mindennek vége, ezért felesleges a fiúnak hülyeségeket csinálnia, azért hogy visszaszerezze őt, majd felpaprikázva hagyta ott az elkeseredett Tamást.

Később Paula a fodrászatban sem tudott igazán megnyugodni, amit a barátnői Alexa és Barbi is észrevettek és próbáltak segíteni a megbántott lányon.

A két lány Paula nagy meglepetésére, azt tanácsolta neki, hogy adjon még egy esélyt Tamásnak, amin természetesen a fodrászlány teljesen kiakadt.

 


Eközben Tomi annyira magába zuhant, hogy egésznap nem ment be a klubba, ahol komoly problémák akadtak Katalin miatt. Gréti kérlelte Rolandot, hogy segítsen nekik és, hogy a munka majd jó figyelem elterelés lesz.

Roland pedig azt mondta engedje el Paulát. Éppen ezért a macsó úgy döntöt,t megoldja a barátja szerelmi bánatát és Tamás telefonjáról írt üzenetet Paulának, amiben a lányt önzőnek nevezte, amiatt amit tomival művelt.

Persze Tomi nagyon felhúzta magát Roland heccén.

Paula pedig összetört, mikor megkapta az sms-t, ahogyan Barbi és Alexa is kiakadt az olvasottakon és biztosították barátnőjüket, hogy mellette állnak.

 


Később, amíg a lányok próbáltak lelket önteni Paulába, Tamás jelent meg a szalonnál, hogy megmagyarázza a helyzetet, de Alexa anélkül, hogy meghallgatta volna kidobta a srácot, a fodrászatból.

Tamás azonban nem adta fel, megvárta, hogy Paula munkaideje lejárjon és az utcán várta meg, hogy beszélhessenek.

Az extravagáns lány végül meghallgatta Tomi vallomását arról, hogy nem ő írta az üzenetet, és őszintén elmondta, hogy még mindig mennyire szereti Paulát.

A fiú szavai végül célt értek Paulánál, így mikor Tamás már éppen menni készült, utána futott és megcsókolta.

Tomi alig akarta elhinni, de a lány biztosította róla, hogy ő is nagyon szereti őt, de azt is elárulta nem tudja, hogy sikerül-e még megbíznia benne.

#Éjjel-Nappal Budapest#barbi#alexa#roland#sms#bocsánatkérés#tetoválás#vallomás#veszekedés#félreértés#megbocsájtás#békülés

Címlapról ajánljuk