Éjjel-Nappal Budapest

Barbinak sikerült hatnia Gyuszira?

rtl.hurtl.hu

2016. augusztus 23. 20:50

Barbi nagyon aggódott Joe miatt, akit láthatóan megviseltek a szexuális zaklatás miatti vádak. Amikor azonban felbukkant Gyuszi a szépségszalon előtt, Barbiban remény ébredt és sikerült rábeszélnie, hogy vonja vissza a vallomását a rendőrségen. Mindazonáltal amikor a rendőrség felé tartottak, az útjukba állt József.

Reggel az albi lakói úgy döntöttek, hirdetést kéne feladni, hogy kiadhassák a két megüresedett szobát, Joe azonban nem tudott ezzel foglalkozni, mikor ilyen vádak szólnak ellene, emiatt Barbinak sem sikerült megnyugtatnia, pedig ő csak egy terhet szeretett volna levenni a válláról. A lány próbált bocsánatot kérni a többiektől is, hogy ne vegyék magukra, amit Joe mondott.

 


Később Gyuszi a fodrász szalon nyugalmát is megzavarta, mikor a lányok kiszúrták, hogy az ajtón át leskelődött. Barbi a fiú után eredt, hogy megtudja, mit akar, ekkor a lány elhatározta, hogy meggyőzi az összezavarodott fiút, hiszen ő is látta, hogy Gyuszi tudja, mi az igazság. Ezért elmondta a fiúnak, hogy az apja megzsarolta Joet és pénzt követelt tőle, valamint azt is, hogy mindketten tisztában vannak vele, hogy Gyuszi apjának mire kell a pénz. A fiatal bajkeverő végül elmenekült Barbitól, de a lány elhatározta, hogy nem hagyja ennyiben a dolgot, mindenáron megvédi a férjét.

 


Barbi elment Gyusziékhoz, ahol a ház előtt találta a fiút és a barátait. Gyuszi bevallotta a lánynak, hogy kíváncsiságból ment el a szalonhoz, hogy megtudja, mi történt miután a rendőrök elvitték Joet. Barbi a fiú lelkére beszélt, szerette volna, ha Gyuszi a szemébe mondja, hogy Joe bántalmazta és zaklatta őt, azonban a fiú képtelen volt ennek eleget tenni. A beszélgetés végén a suhanc sírva vallotta be Barbinak, hogy ő csak azt akarta, hogy minden olyan legyen, mint régen és hogy az édesapja ismét szeresse a családját. Hallva a fiú őszinteségét, Barbi sírva kérte Gyuszit, hogy mondja el az igazat a rendőrségen is, amibe a fiú is beleegyezett.

Azonban Joe és Barbi hiába várta az esőben Gyuszit, a fiú sokáig nem jelent meg a rendőrségen, a pár pedig eközben összeveszett. A vitának Gyuszi feltűnése vetett véget, aki elnézést kért Joetól és elmondta, nem gondolta, hogy ekkora baj lesz a dologból. Mielőtt még beérhettek volna az őrsre, a fiú szülei érték utol őket, mert Gyuszi elárulta édesanyjának, hogy hova megy, aki elmondta Józsefnek, a fiú apjának is, hogy mire készül Gyuszi. A vita hevétől a fiú meggondolta magát és megszegve ígéretét, úgy döntött, inkább hazamegy.

Este a házaspár még mindig a történteken töprengett. Barbi kiállt Gyuszi mellett, szerinte egy befolyásolható gyerekről van szó, a felháborodott Joe azonban már minden reményét elvesztette a fiúval kapcsolatban, a véleményében pedig Gábor és a többi lakó is támogatta, egyedül a lány vélte úgy, hogy még megoldódhatnak a dolgok.

#Éjjel-Nappal Budapest#barbi#gyuszi#zsarolás#vadak#vita#zaklatás#pedofília#gábor#hajni

Címlapról ajánljuk