Éjjel-Nappal Budapest

Gyusziék 3 millióért ejtenék a vádakat

rtl.hurtl.hu

2016. augusztus 19. 20:50

Joe-nak be kelletett látnia, hogy Gyuszi apjának a mocskolódása egzisztenciálisan is veszélyezteti őt, és emiatt az ügyfeleit is elveszítette. Később megérkezett Gyuszi apja, és felajánlotta Joe-nak, hogy 3 millió forintért cserébe visszavonják a vádakat...

Joe úgy döntött ügyvédet fogad, aki azt mondta Laliéknak nagyon bízik abban, hogy megnyerhetik az ügyet. Ennek ellenére Joe nem tudott megnyugodni, hiába volt derűlátóbb Barbi. Amikor Gábor és Joe a műhelyhez ért, észrevették, hogy az ajtajára hatalmas betűkkel a pedofil szót mázolták. A macsó teljesen kiakadt, Gábor próbálta nyugtatgatni és figyelmeztette barátját, ne veszítse el a fejét, mert Gyuszi apjának pontosan ez a célja.

Joe a támogatás ellenére is azt érezte, beleőrül az ügybe. Gábor azt tanácsolta barátjának, értesítsék a rendőrséget, hiszen már másodszorra rongálták meg a műhely bejáratát. A tulaj azonban még bízott az igazság szolgáltatásban és abban, hogy képviselője levele célt ér Gyusziéknál és visszavonják a feljelentést.

 


Nem sokkal ezután egy ügyfél kérte a szakemberek segítségét, de mikor Joe felvilágosította autója állapotáról, a hölgy észrevette a feliratot, amit Gabi próbált éppen lemosni. Joe próbálta kimagyarázni a dolgot, azzal, hogy suhancok műve az egész. Ennek ellenére a nő úgy döntött, más szervizbe viszi a kocsiját. A nap többi részében pangott az üzlet az ürességtől, senki nem vette az irányt Joeék műhelye felé, így Joe-nak be kellett látnia: vádak ártottak az üzletének.

 


Később Gyuszi apja tűnt fel, mire az ideges vádlott neki rontott a férfinak. Gábor intelme ellenére Joe végül kettesben tárgyalt Gyuszi apjával, aki felajánlotta, hogy véget ér Joe számára a tortúra, ha fizet neki 3 millió forintot, ők pedig visszavonják a feljelentést. Mikor a feldúlt fiúk hazatértek az albérletbe, Barbi és Paula nem értették, miért olyan feszült Joe és Gábor. Joe végül elmesélte feleségének és Paulának, hogy Gyuszi apja a műhelyben járt és megzsarolta őt. A lány azt tanácsolta párjának, keressék fel ismét az ügyvédet, így Joe fel is hívta rögtön és neki is elmondta a történteket, aki azt mondta tanú nélkül nem tudnak mit tenni, a feljelentés sem állná meg a helyét a rendőrségen. A többiek remélték, hogy Joe fejében meg sem fordult, hogy kifizesse a kért összeget Gyuszi apjának.

Barbi, hogy elterelje férje gondolatait el akarta vinni Joe-t moziba, azonban mielőtt elhagyhatták volna a lépcsőházat összevesztek, a lány szerint ugyanis Joe kifordult magából.

#Éjjel-Nappal Budapest#barbi#pedofil#vadak#zsarolás

Címlapról ajánljuk