Élet kritika: Alien-másolat vagy az utóbbi évek legparább filmje?

Mindenki Ridley Scott mániás! Eljutottunk arra a pontra, hogy ha valaki a komolyabb sci-fik világában szeretne letenni valamit az asztalra, ráadásul ezt egy átgondolt és igazán félelmetes idegeneket felvonultató cselekménnyel, akkor nem tud elvonatkoztatni Scott 1979-es filmjétől, A nyolcadik utas: a Halál-tól! Felmerül azonban egy kérdés: az egy dolog, hogy mindig belekerülünk ebbe az ördögi Scott-körbe, de feltétlenül muszáj is?

Mennyire fontos, hogy a nagy elődöket – akik igazi mérföldköveket tettek le a filmtörténelemben – folyton felemlegessük?

Az Élet (Life) című, Daniel Espinosa rendezésében készült sci-fi alapvetően egy igazi közönség csalogató alkotás, hiszen azon túl, hogy az óriásit robbantó Deadpool írópárosa – Rhett Reese és Paul Wernick – dobta össze, egy igazán nyálcsorgató stáblistát is kapunk! A főbb szerepekben Jake Gyllenhaalt, Rebecca Fergusont – őt a Mission: Impossibble 5-ből ismerhetjük –, és Ryan Reynolds-ot köszönthetjük.

A történetét tekintve egy, a jelenkorban játszódó Alien-másolatot kapunk, ami bizonyos pontjain az Oscar-díjas Gravitációt is megidézi. Egy űrhajós csapat áttörését figyelhetjük, akik az élet jeleire bukkannak a Marson, az idegen életet pedig az űrben vizsgálják, hogy kiderítsék, mivel is van dolgunk egyáltalán.

 

Persze, az Alien-párhuzam nem igaz a film minden egyes részletére, hiszen miközben Ripley hadnagyék teljesen véletlenül hozták magukra a bajt a savas vérű idegennel, addig itt egy eltervezett és szándékos kutatómunkáról van szó, ami ha nagyon szélsőségesek akarunk lenni, akár meg is történhet a jövőben. Itt kevéssé érződik a lény és a kutatómunka utópisztikus lehetetlensége.

Így, ha sikerül elvonatkoztatnunk Scott ikonikus alkotásától, akkor pont ez a különbség – a nagyobb valószínűség – teszi horrorisztikusan félelmetessé az Életet!

Egy karakterközpontú sci-fi ez, amiben az asztronauták lelki állapota, döntései és félelmei mozgatják igazán a cselekményt, amit maga a lény – amit mi csak gyilkos futó nárcisznak neveztünk el – teljesen felborít, és komolyan horrorszerű jelenetekkel gazdagít.

A rendező elmondása szerint az volt a legfőbb szándéka, hogy a szereplőket az alapján mutassa be, hogy mégis hogyan viszonyulnak Calvin-hez, a furcsa „marslakóhoz”, aki a film elején még csak egy óriási kérdőjelként lebeg a kis terráriumában…

 

Attól függetlenül, hogy elsőre nevetségesnek tűnik, hogy egy szélben lebegő virághoz hasonlít a lényünk – kérlek, mi ez egy xenomorphoz képest –, teljesen elborzasztja az embert, és eléri, hogy még a bőrünkből is ki akarjunk bújni félelmünkben! Ámbár, azon is elgondolkodtam, miközben a pulcsim mögött bujkáltam a moziban, hogy csak én vagyok ennyire gyenge idegzetű… de ezt megannyi sci-fi és thriller megnézése után inkább elvetettem.

Úgyhogy maradjunk inkább abban, hogy sok mindent lehet elvitatni az Élettől, de azt, hogy rettentően félelmetes, azt NEM!

Azonban a sokkos állapot és a hidegrázó cselekmény mellett, mégis ott van az emberben a gondolat: ezt a filmet most nem igazán kellene szeretni, nem? Már megannyiszor láttuk, éreztük és átéltük ezeket a lelkiállapotokat. Sajnos, az Élet annak ellenére sem tud igazán kiemelkedő sci-fi lenni, hogy az alapvető koncepciója más, mint az eddigieknek. Túl sok sci-fit toltak már le a torkunkon ahhoz, hogy minden maradandó lehessen.

Mi hiányzott akkor belőle, ami egyedivé tehette volna?

Miután egy véres és brutális közjátékokkal tarkított sztoriról beszélünk, a fő- és mellékszeplőknek kellene azoknak a bástyáknak lenniük, akik igazán méllyé teszik a film mondanivalóját és érzelmi síkjait. És hiába a remek színészi gárda, a karakterek egydimenziósok maradnak.

Egy mélylélektani, idegeket boncolgató sci-finek azonban nemcsak „A Lényre” kell koncentrálnia, az emberi tényezőkre ugyanekkora hangsúlyt kell tennie. Espinosa tudta, hogy ez kell, mégsem találta el az arányokat, és az Élet pont emiatt maradt le a kultikus elődök mögött!

A filmet már nézhetitek is a mozikban!
 

Képek: InterCom