Reggeli Hírvadász - 2015/03/12

CinemaKlubCinemaKlub

2015. március 12. 9:54

Majdnem elfeledett sci-fi visszatérések, Suicide Squad pletykák és mega-sebességgel száguldozó autók között akadt egy kis jeges varázslat is a kiéhezett hírvadászoknak. Csapassuk hát ma is a rövid híreket!

Folytatást kap a Tron: Örökség?
 
Tudat alatt már-már kezdtük elengedni az újgenerációs Tron film folytatását, amiről sejtettük, hogy lesz, de évek óta semmit sem hallottunk felőle. Most viszont megtört a jég, ugyanis kiderült, hogy októberben már neki is állnak a folytatás forgatásának Vancouverben. A történet részleteiről még semmit sem tudni, annyi azonban már biztosra vehető, hogy az első rész főszereplője, Garrett Hedlund visszatér. Kíváncsian várjuk, hogy képesek-e végre megugrani az első rész „középszerét”.

Kép: Tron Hivatalos Facebook

Ed Harris a Suicide Squadban rosszalkodik majd?

A színészt ugyan hivatalosan – még – nem kérték fel, hogy szerepeljen a Squadban, mégis sokak szerint bőven lenne helye a történetben, köztük van Joel Kinnaman is, aki Tom Hardy-tól vette át az osztagban Rick Flag Jr. szerepét. A színész szerint Harris simán eltolhatná Rick Flag édesapját. Kinnamanben nemcsak a gondolat született meg, hiszen Harrist is próbálta meggyőzni a dologról, aki a következőt reagálta:

„Joel említette, hogy lenne valami, amit szeretne, ha megnéznék vagy csak gondolkodnék a dolgon. De nem tudom, hogy Flag szerepére gondolt-e vagy sem.”

A Suicide Squad munkálatai a következő hónapban már be is indulnak, úgyhogy már nem kell sokáig találgatnunk Harrisszel kapcsolatban.


Jön A Da Vinci-kód következő része
 
A harmadik etapként érkező Infernóban újra Tom Hanks ered a rejtélyek nyomába Robert Langdon szerepében, mellette a mostanság egyre magasabbra szárnyaló Felicity Jones (Mindenség elmélete) viszi majd a női stafétát. Most pedig bejelentették, hogy Ben Foster is csatlakozik a mítoszok csapatához. A forgatás áprilisban indul Ron Howard rendezői irányítása alatt, a filmet pedig 2016 októberében láthatjuk majd a mozikban.


Miles Teller hiper-gyorsasággal rabol bankokat
 
Úgy tűnik, hogy a Whiplash sikere óta tényleg nincs megállás: legközelebb ugyan A beavatott-sorozat: A lázadóban és a Fantasztikus négyes rebootban találkozhatunk a független filmek királyával, de ezek mellett sem állt meg az élete. A fiatal színész leszerződött ugyanis a The Life and Times of the Stopwatch Gang című adaptáció egyik szerepére. A sztori középpontjában rablók állnak, akik hihetetlen sebességgel pakoltak ki bankokat. Teller nagy elánnal tudja püfölni a dobot, ez már kiderült, de hogy milyen erővel pakolgatja a pénzes zsákokat? Na, azt is meglátjuk nemsoká.

Kép: InterCom

Friss jelenetek a Halálos iramban 7-ből
 
Hozzánk április másodikán érkeznek a srácok, addig is lessünk bele az új tv-szpotba:
 
 

Poszter-parádé!
 
Noha a közeljövőben nem várható egészestés Jégvarázs folytatás, a Disney egy rövidfilmmel dobja meg Anna, Elsa és Olaf rajongóit, melyet a Kenneth Branagh rendezésében érkező, élőszereplős Hamupipőke előtt mutatnak majd be a mozikban. A kisfilm meg is kapta első plakátját:


 
És ugye egy utolsó utáni hírmorzsa mindig kijár a kiéhezett vadászoknak. Jöjjön hát: Woody Allen újabb múzsát talált magának - legalábbis nagyon úgy tűnik. Penelopé Cruz, Scarlett Johansson és Emma Stone után Kristen Stewart lett a következő filmje leading lady-je. Az Alkonyat sztárja Bruce Willis és Jesse Eisenberg oldalán tépi majd az idegeinket. Félünk. Nem kicsit.

Források: Empire, CinemaBlend, ComingSoon, The Hollywood Reporter, Vanity Fair