3:02ValóVilág2019. március 5. 23:30Így fogadták társai a 10. villalakót, RitátEgyre több játékosnak kell osztozni a helyen és a játékon, ezúttal Rita csatlakozott a már bent lakókhoz ördögszarvakkal felvértezve.
3:44ValóVilág2019. március 4. 23:30Kismocsok mondta el szerelme édesanyjának, hogy a lánya nőt választottA ValóVilág 2 lakója többször beszélt már őszintén a másságáról, ezúttal sem köntörfalazott. De nem maga miatt vállalja a történetüket, hanem hogy az olyan lányokat, mint ő, elfogadja a társadalom.
3:38ValóVilág2019. március 1. 23:30Mókás kihívást teljesítettek a villalakók!A játékosoknak bekötött szemmel kell végigmenniük a Villa udvarában felállított akadálypályán. Vajon melyikük bizonyult a legügyesebbnek?
1:27ValóVilág2019. február 28. 23:30Elvis egyből ráhajtott az egyik villalányra?A villalakóknak elő kellett adniuk a legpajzánabb és a legerotikusabb történeteket a luxusbörtönben. Bár csak színjáték volt az egész, vajon alakul valami Csöpke és Elvis között?
2:04ValóVilág2019. február 27. 23:30Csodáld meg újra Molnár Anikó bemutatkozó kisfilmjét!Az akkor 27 éves Anikó azzal a céllal jelentkezett a műsorba, hogy bebizonyítsa: a szőke nők nem mindig olyanok, mint amilyennek az emberek gondolják...
4:16ValóVilág2019. február 26. 23:30Senki nem várta a lakók közül Lacit a ValóVilág 2 VillájábaElérkezett egy újabb beszavazó show, ahol Laci Peruval és Szabinával mérkőzött meg. Bár a villalakók Perut várták, a nézők inkább Lacit akarták látni a játékban.
4:45ValóVilág2019. február 25. 23:30Béka és Kismocsok őszintén vallottak szerelmi életükrőlMiközben a bikinis Sziszi fürdette az anyaszült meztelen Pétert, Béka és Kismocsok komoly lelkizésbe kezdtek a nappaliban. Kiderült, hogy Kismocsok korábban egy férfivel képzelte el az életét, Béka pedig rájött, hol rontotta el gyermeke anyjával.
3:47ValóVilág2019. február 22. 23:30Erotikus táncot lejtett Csöpke és SzisziZenés produkciókat kellett előadni a 6 villalakónak, végül Béka döntötte el, hogy ki volt a legjobb. Ebben a részletben a két bombázó rázza csupasz hassal és Péter is megtette, amit lehetett - hiányos öltözetben.
Celebklub2019. február 22. 15:52Gólyahír: érkezik az első VV-baba!A ValóVilág 9 powered by Big Brother két játékosa babát vár!
3:08ValóVilág2019. február 21. 23:30VV Gáborékat nem hagyja nyugodni, Kismocsok miért a nők mellett döntött?A második ValóVilág egyik legrejtélyesebb figurájának tarthatták a többiek Kismocskot, aki próbálta elmagyarázni Villatársainak, hogyan is működnek az érzelmei, de nem mindenkinek ment át a lényeg.
3:12ValóVilág2019. február 20. 23:30Kismocsok: „Beszélgessünk a nőkről?”Miután Gábor, Csöpke, Sziszi és Kismocsok elfoglalta a ValóVilág 2 Villáját, egy pohár pezsgő mellett a két lány ismerkedni kezdett. A többiek már aludtak. A teljes adást visszanézheted az RTL Moston!
3:11ValóVilág2019. február 19. 23:30Így költöztek be az első játékosok a VillábaGábor, Sziszi és Csöpke léphették át először a luxusbörtön küszöbét, majd a negyedik villalakót, Kismocskot is kellőképpen fogadták...
2:21ValóVilág2019. február 18. 23:30Gábor lett a ValóVilág2 első lakója!A 26 éves fiú őszinte és vagány srácnak tartja magát, és bár az elején nem ő vezette a szavazást, végül mégis elnyerte a nézők szívét.
ValóVilág2019. február 16. 12:49Részvételi szabályzatAz M-RTL Zrt. (1222 Budapest Nagytétényi út 29.) (továbbiakban: RTL), valamint a Telekom New Média Zrt. (1222 Budapest Nagytétényi út 29.) (a továbbiakban: TNM) által szervezett és a “Való Világ powered by Big Brother 9” című televíziós műsorhoz (a továbbiakban: Műsor) kapcsolódó, az “RTL 24” megnevezésű applikáción/alkalmazáson (a továbbiakban: Applikáció) keresztüli szavazás szolgáltatásának leírása és szabályai.
ValóVilág2019. február 16. 10:00#hetiklasszikusok: A Fináléig vezető út kavarással van kikövezveA Roli-Adri Párbaj előtt alaposan megkavarodtak a szálak, amiből Adri jött ki rosszul, ki is esett Roli ellen. A következő párbajozók újra Zsuzsu és Roli lettek. Roli ezúttal nem tudta visszataktikázni magát a Villába.
3:56ValóVilág2019. február 15. 19:52Itt az utolsó közös vvlog: Roli vs. Zsuzsu!A Párbaj előtt Roli és Zsuzsu elárulták, hogyan érzik magukat, és mit gondolnak, mennyi esélyük van a győzelemre.
ValóVilág2019. február 14. 13:00Kukkants be a Villa falai közé és nézd te is a kamerák mögül a villalakókat!A ValóVilág stábja beengedett minket olyan helyekre, ahol a műsor készítőin kívül mások nem járhatnak. Ha megnézed a valóságshow-ról készített werkfilmünket, garantáltan úgy érzed majd, mintha te is ott lennél!
ValóVilág2019. február 13. 11:06Töltsd ki te is a VillaKVÍZt!A tegnap esti adásban a TOP4 játékos tesztelte a memóriáját a Villa életéről szóló kérdésekkel, most lássuk, te mennyit tudsz az elmúlt 102 nap eseményeiről?
Celebklub2019. február 12. 18:00Ennél édesebb képet még nem láttál Nádai Anikóról!A gyönyörű műsorvezető nem akármilyen környezetben csodálható meg!
1:59ValóVilág2019. február 11. 19:45Roli videóüzenetben mondott köszönetet!A Párbaj után Roli összegezte az érzéseit, a gondolatait, és azt is, hogy szerinte, miért így alakult a szavazás kimenetele.
ValóVilág2019. február 11. 13:43Konfliktustérkép: mi várhat még a villalakókra az utolsó héten?Már csak négyen laknak a Villában, egyetlen Párbaj választja el őket a Finálétól, ahol mindössze hárman versenyezhetnek a fődíjért. Vajon kinek van még lerendezetlen ügye, kik között feszül a legnagyobb ellentét?
ValóVilág2019. február 11. 12:58Eleget tudsz a villalakók szappanoperájáról? KVÍZAdásba került a ValóVilág 9 TOP5 játékosának szappanoperája, a Küzdelem az álmokért összes epizódját visszanézheted a valovilag.hu oldalon, ha lemaradtál volna róla.
3:56ValóVilág2019. február 10. 20:56Roli & Hunor: „Egy szavahihetetlen emberrel nem szeretnénk együtt élni!”Roli Hunorral mesélt róla, miért is érezte úgy, hogy Adrit kell kihívnia Párbajozni. A fiúk végig vették, miért és mennyiszer csalódtak már a lányban.
3:39ValóVilág2019. február 10. 20:51Adri: „Bízok benne, hogy harmadjára is visszaszavaztok!”Miért olyan a kapcsolatuk Rolival amilyen? Adri a Párbajuk előtt mesélt róla, hogy hogyan is érez Roli iránt. Sőt, az eddigi taktikázásairól és a hibáiról is vallott a kamerának.
3:57ValóVilág2019. február 9. 19:09VV Zsuzsu: "Nincs lehetetlen, csak tehetetlen!"A lány a nagy takarítás közepette mondott köszönetet rajongóinak, majd nagy tanulságra hívta fel a figyelmet...
ValóVilág2019. február 9. 10:00#hetiklasszikusok: Boksz és Párbaj utáni felépülésAz előző hétvégi bokszgála nyomot hagyott a villalakókon, ahogy az is, hogy Reni helyett Zsuzsu tért vissza, pedig nem erre számítottak. Jön a Roli-Adri Párbaj!
ValóVilág2019. február 7. 19:00Kinek a visszatérése forgatná fel jobban a Villa életét?Újabb izgalmas Párbaj közeleg, Adri és Roli viszonya szövevényes, olyan, mint a hullámvasút, de hogy melyikükkel szimpatizálnak jobban a nézők, az hamarosan kiderül.
2:18ValóVilág2019. február 7. 18:16Greg elárulta, kit költöztetne vissza a Villába!Igen meglepő csapatot állított össze a fiú…
Celebklub2019. február 7. 12:56Nem mindennapi eset történt Puskás Petivel!A ValóVilág 9 műsorvezetőjével olyasmi történt a napokban, ami csak keveseknek adatik meg!
3:48ValóVilág2019. február 6. 20:36Adri magát tartja a legintelligensebbnek a Villában!A fiatal lány számot vetett magával és a villatársaival, azaz felmérte, ki a legokosabb a Villában.
Celebklub2019. február 4. 14:20Nézd vissza az Éjjel-Nappal Budapest sztárjainak és a VV9 villalakóinak boxmérkőzéseit!Hétvégén a boxringben csaptak össze a villalakók és az ÉNB szereplői.
Galéria ValóVilág2019. február 4. 12:40Galéria: Tomboltak az érzelmek Zsuzsu és Reni PárbajánA bolondság földi helytartója fölényes győzelmet aratott kihívottja fölött.