USA

5:18
Fókusz
2020. október 7. 19:00

Egyre közeledik az amerikai elnökválasztás napja, de ki alkalmas az ország vezetésére?

Az amerikai elnökválasztást hagyományosan Halloween után néhány nappal tartják, de úgy néz ki, az USA már hónapokkal korábban egy horrorfilm díszlete lett. A koronavírus-járvány őket érinti a legsúlyosabban az egész világon, a George Floyd ügy újra felszította az etnikai ellentéteket, és eközben egy bizonyos Donald J. Trump személyében minden idők egyik legellentmondásosabb megítélésű elnöke vezeti az országot.
0:32
Híradó
2020. október 6. 17:23

Leszakadt alattuk az állvány egy manhattani felhőkarcoló takarítása közben

Hátborzongató kalandban volt része két ipari ablakmosónak, akik alatt leszakadt az állvány egy manhattani felhőkarcoló takarítása közben. Az állványt felülről tartó kábelek egyike elpattant, ők pedig több mint hatvan méteres magasságban lógva maradtak ég és föld között. Szerencséjükre az épen maradt másik tartókábel kitartott addig, amíg a tűzoltók ki tudták őket menteni. Végül a 26. emelet egyik ablakán keresztül rántották be őket az épületbe.  
0:33
Híradó
2020. október 6. 16:48

Választásra buzdít Jane Fonda, nem is akárhogyan

A nyolcvanas évekbeli videóihoz hasonló filmet készített az egykori aerobik-királynő. A most 82 éves Jane Fonda újra felvette a testhez simuló ruhát, a hajpántot, meggyőzött néhány világsztárt, hogy együtt buzdítsák az amerikaiakat, hogy ezúttal ne csak a testüket gyakorlatoztassák, hanem novemberben gyakorolják választási jogaikat is: regisztráljanak és menjenek szavazni. Az egy perces klipben többek között feltűnik, az énekesnő Katy Perry, az egykori kosárlabdázó, Shaquille O'Neill, és több híres színész is.
0:15
Híradó
2020. október 1. 16:55

Meteor húzott át az égen az Egyesült Államokban

Meteor húzott át az égen az Egyesült Államokban. Egy autó fedélzeti kamerája is felvette a jelenséget. Pennsylvaniából és Ohióból is több száz bejelentés érkezett a hajnali négy körül megjelent villanásról, amely néhány pillanatig nappali fényességet okozott. Arról nem tudni, hogy a kósza meteor valamely darabja bárhol földet ért, valószínűbb, hogy az egész elégett a légkörben.
1:56
Híradó
2020. szeptember 17. 18:37

Donald Trump leszidta a járványügyi hivatal vezetőjét, aki szerint a maszk a leghatékonyabb védelmi eszköz

Hibázott és össze lehetett zavarodva - így reagált Donald Trump az amerikai járványügyi hivatal vezetőjének szavaira. Robert Redfield egy szenátusi meghallgatáson azt mondta, a maszk a leghatékonyabb védelmi eszköz a koronavírussal szemben, a tömegesen elérhető védőoltásra pedig jövő év közepéig várni kell. Az elnök szerint viszont már októberre meglesz a mindenki számára elérhető vakcina.
0:33
Híradó
2020. szeptember 17. 15:50

Összeütközött két daru egy építkezésen

Összeütközött két daru egy építkezésen az Egyesült Államokban. A karambol miatt az egyik szerkezet egy része leszakadt. A balesetben 22 munkás megsérült, többségük azért, mert tülekedve, fejvesztve menekültek a leomló acéldarabok elől. 16-an kórházban vannak, de senki nincs életveszélyben. A szakemberek szerint a két daru alapja nem károsodott, így nem tartanak attól, hogy eldőlnek. A hatóságok még vizsgálják, hogyan történt a baleset. 
6:06
Fókusz
2020. augusztus 3. 19:40

Milyen veszélyt jelenthet a TikTok egymilliárd használójának?

Bolondos, néhány másodperces videók, mégis nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek. Legalábbis Donald Trump szerint, aki azt ígérte, betiltja a kínai TikTok alkalmazást, mivel több millió amerikai felhasználó adataival élhetnek vissza. A tinédzserek legnépszerűbb platformja körül hónapok óta folyik a vita és sok szakértő azt tanácsolja, azonnal töröljük a telefonunkról.
2:07
Híradó
2020. július 11. 18:11

Bostonból Budapestre költöznek, mert úgy érzik az USA-ban nem kezelik jól a járvány helyzetet

Már lassan elviselhetetlen a bezártság, a bizonytalanság, és az egymásnak ellentmondó intézkedések, miközben a vírus még mindig folyamatosan terjed Amerikában - ezt mondta Híradónknak az a bostoni magyar házaspár, akik most úgy döntöttek, hogy 2 kisgyerekükkel együtt Budapestre költöznek. Azt mondják, több hónapos karantén után végre normális életet szeretnének élni, és erre most Magyarországon szerintük sokkal nagyobb esélyük van. Eddig az államokban már több mint 134 ezren haltak meg a koronavírus miatt. A házaspár ide kattintva még részletesebben beszél az amerikában uralkodó állapotról.
4:31
Fókusz
2020. július 9. 17:02

Eltűnt Naya Rivera, a Glee sztárja

Naya Rivera-t egy dél-kaliforniai tónál látták utoljára. Négyéves, Josey Dorsey nevű kisfiával együtt bérelt egy csónakot, majd úszni mentek a Piru tóra. A kisfiú annyit elmondott a hatóságoknak, hogy anyjával együtt mentek úszni, ő visszamászott a csónakban, anyja viszont nem. A kisfiún volt mentőmellény, egy másikat pedig találtak mellette a csónakban. A rendőrök azt gyanítják, a Glee sztárja belefulladt a vízbe. Autóját megtalálták a parkolóban, táskáját, benne irataival pedig a csónakban.  Naya Rivera 113 epizódban játszotta Santana-t a pompomlányt a 2009-től 2015-ig tartó Glee - Sztárok leszünk! című sorozatban.
0:28
Híradó
2020. június 5. 18:31

Hatalmas villám csapott a Washington-emlékműbe

Hatalmas villám csapott a Washington-emlékműbe csütörtök este, amikor heves vihar csapott le az amerikai fővárosra. A találat pillanatát egy helyi televízió webkamerája rögzítette. A felvételen látszik, ahogy a becsapódás ereje egy pillanatra nappali fénybe borítja az éjszakai égboltot. A város fölé magasodó, obeliszk alakú Washington-Emlékmű az Egyesült Államok egyik nemzeti szimbóluma, amely az ország első elnökének állít mementót.
2:19
Híradó
2020. június 2. 18:46

Rendőrök és katonák könnygázzal lőtték a békésen tüntető tömeget

Már legalább öten haltak meg az egy hete tartó zavargásokban az Egyesült Államokban. Azután szabadultak el az indulatok, hogy múlt héten egy brutális rendőri intézkedés közben meghalt egy fekete férfi. Trump-elnök kemény fellépést sürgetett a randalírozókkal szemben, a békés tüntetéseket viszont támogatja. Miközben hétfőn erről beszélt, rendőrök és katonák könnygázzal lőtték a rezidenciája előtt békésen tüntető tömeget.
0:35
isten veled magyarország
2020. május 19. 21:55

A következő adásban: Zsuzsát egy szerelem vitte Norvégiába, egy másik pedig ott tartotta

Az apa megtalálta a többiek eldöntötték, ez a ház lesz új otthonuk! Folytatjuk a 6 gyerekes család történetét és megmutatjuk, hogyan kezdik új életüket. Zsuzsát egy szerelem vitte Norvégiába, egy másik pedig ott tartotta. Ma már olasz-magyar négynyelvű vegyes házasságban él. Gyereket nevel és tanít. Egy éve élnek Atlantában, van, amit unnak és van, ami nélkül már el sem tuják képzelni az életet. Hogy illeszkedett be Dóra és Gábor és hogy fogadták az iskolában speciális nevelési igényű kiskamasz fiukat?
14:33
isten veled magyarország
2020. május 5. 22:00

Az álmuk, hogy Atlantában éljenek, most végre valóra vált

Nem adtak fel mindent Magyarországon, hiszen ha nem jön be az amerikai álom, akkor könnyedén haza tudnak jönni. Bár még soha nem jártak a tengeren túl, Sótiéknak nincs vesztenivalójuk, maximum az a néhány millió forint, amit mar eddig is az amerikai kalandra költöttek. Egy évbe telt, mire a lottón nyert zöldkártyáját a Sóti család a kezébe foghatta. Kulcs községből indultak az Egyesült Államokba, hogy ezentúl Atlantában éljenek.
0:23
Híradó
2020. április 21. 16:56

Egyetlen futó jelent meg az elhalasztott bostoni maratonon

Mindössze egyetlen futó jelent meg az elhalasztott bostoni maratonon. Egy amerikai férfi úgy döntött, közönség nélkül is elindul. A futóversenyt már 124 éve minden évben megrendezik. Az idei hétfő startolt volna el, de a vírushelyzet miatt szeptember 14-ére tolták át a szervezők. Az egyedüli futó végül a táv felét teljesítette. Azt mondta, arra számított, hogy másoknak is eszébe jut majd az indulás, de tudomása szerint egyedül futott Bostonban.
6:48
Fókusz
2020. március 31. 19:20

Magyarok az Egyesült Államokban: hogyan küzdenek a járvány ellen?

Az Amerikai Egyesült Államokban mostanra háromezer fölé nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma. Péter New Yorkban él, átélt már hurrikánt, járványt és a terrortámadást is, mégis próbál pozitívan állni a dolgokhoz. Az USA-ban jelenleg – a becslések szerint – hárommillió ember maradt munka nélkül. Köztük Luca is, aki a vendéglátásban dolgozott. Elmondták, hogyan próbálnak túlélni.
8:56
Fókusz
2020. március 12. 19:30

Külföldön tartózkodó magyarokat kérdeztünk a koronavírus-járványról

Olaszországban tegnap óta 2249 új fertőzöttet találtak és 189-cel nőtt a halálos áldozatok száma. Az eddig bevezetett korlátozások mellett elrendelték a szállodák, éttermek, és kávézók bezárását. Az osztrák határon megtagadják a beutazást azoktól, akik Olaszország felől érkeznek. Olaszországban és Ausztriában élő magyarok mellett Tokár Tomi kollégánk Los Angelesből jelentkezik.
2:57
Híradó
2020. március 12. 18:26

Nem lehet az Egyesült Államokba utazni

Egyoldalú akciók helyett együttműködésre lenne szükség a koronavírus okozta globális válság leküzdésére. Így reagáltak Brüsszelben arra, hogy az amerikai elnök szerdán bejelentette: péntek éjféltől az Európai Unió 26 országa, köztük Magyarország állampolgárai nem utazhatnak az Egyesült Államokba. Donald Trump azt mondta, hogy a koronavírust a külföldiek terjesztették el országában, ahol már csaknem 1400 fertőzöttet tartanak nyilván. Közben Olaszországban újabb korlátozásokat vezettek be: csak az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak maradhatnak nyitva.