2:52The Voice2023. október 21. 22:12Beck András kiütötte Palócz Gergőt a székébőlBeck András felszántotta a The Voice stúdióját egy rockklasszikussal, amivel Curtis nagyon elégedett volt, hiszen végre valaki bejárta a teljes színpadot.
5:29The Voice2023. október 21. 21:50Curtis saját székét is odaadta volna Haga Jázminnak, Manuel első élő show-s versenyzőjénekCurtis úgy érzi, Manuel nagyon elrontotta eddigi döntéseit, mert Haga Jázmint tízszer jobb rappernek tartaja, mint a 2. széken ülő Jaber Gábort. Manuel számára is nem volt kérdés, hogy leülteti Jázmin, aki így kiütötte Lakner Robertát.
2:24The Voice2023. október 21. 21:48Klajbán Arlett megkapta Miklósa Erika első székétA coachokat lenyűgözte Klajbán Arlett technikás és bravúros éneklése. Miklósa Erika Manueltől rabolta el az ígéretes versenyzőt a Párbaj után, és most büszkén ültette le a továbbjutást jelentő első helyre.
4:40The Voice2023. október 21. 21:32Berki Artúr megmutatta a lelkét, ezzel kiütötte Valensky MiriamotAz egész stúdió állva tapsolt Berki Artúr produkciója után, akinek sikerült teljesítenie Manuel kérését. Curtis biztos benne, hogy Artúr zenész édesapja büszke a fiára, és kétsége sincs afelől, hogy neki a The Voice-ban a helye. Manuel pedig meghozta a végső döntést, így Artúrral együtt állt össze az élő show-s csapata.
1:19The Voice2023. október 21. 20:00Istenes Bence elmagyarázta a Kiütés szabályait: 3 szék vezet az élő show-baA The Voice Párbaja után elérkezett az élő show-k előtti utolsó megmérettetés, a Kiütés. Kilenc versenyzőből minden coachnak csak három énekese juthat tovább, de ahhoz meg kell szerezniük a színpad szélén lévő rangsorolt székek egyikét.
0:30Survivor2023. október 19. 0:00Wendynek és Zsombinak párbajoznia kell a továbbjutásértA Survivor idei évadában először kerül sor párbajra két túlélő között, a tét pedig óriási: Wendy Perez és Szarka Zsombi közül csak egyikük maradhat a Buhawi tagja. A Survivor a Nyerő Páros után folytatódik az RTL-en.
2:07The Voice2023. október 18. 13:51Homoki Gábor a Párbajtól félt a legjobban, Duró Nilla viszont kiesése ellenére is sokat tanult a tévés szakmárólHomoki Gábor számára idegen volt, hogy párbajoznia kellett egy versenyzőtársával, és annak ellenére, hogy ő került ki győztesként, volt olyan pillanata a produkciónak, amikor úgy érezte, Dúró Nilla átvette az irányítást. Vele ellentétben Nilla játéknak fogta fel a Párbajt és sok tapasztalatot gyűjtött, mint jövőbeli televíziós műsorkészítő.
2:36The Voice2023. október 16. 14:30„Olyan szépeket mondtak, annyira jó volt” – így reagáltak a továbbjutásukra a The Voice utolsó Párbajának énekeseiMeglepő döntések, utolsó pillanatban megmentett vagy elrabolt és a kulisszák mögött örömükben ugráló versenyzők. A nagy pillanatok után a továbbjutók elárulták, milyen érzések kavarognak bennük és arról is meséltek, mit tanultak ebből a fordulóból.
The Voice2023. október 15. 21:30Az utolsó Párbaj vitákat szült a coachok között, akik sokszor gyötrődve hozták meg végső döntéseiketAz utolsó Párbajban több versenyző is leénekelte a coachok haját, ezzel pedig kicsit sem könnyítették meg a döntésüket. Curtis és Miklósa Erika egymásnak feszült egy kiejtett énekes miatt, miközben Trokán Nóri és Manuel többször is önmagukkal küzdöttek, mivel fogalmuk sem volt, kit vigyenek tovább.
2:58The Voice2023. október 15. 21:29„Neked egy ritka tehetséget adott az élet” – Manuel nehezen, de meghozta döntésétSztojcsev Noémi és Berki Artúr lenyűgözték a coachokat. „Letéptétek a frizurámat” – mondta Miklósa Erika, akivel Curtis és Trokán Nóri is egyetértettek. Amikor Manuelre került a sor, hogy kiválassza, kit visz tovább magával, az énekes percekig nem tudott dönteni.
3:25The Voice2023. október 15. 21:18„Gyötrődöm” – Trokán Nórinak fogalma sem volt, hogy kit válasszon az énekesnői közülUlyanna Donetskaya Blanár és Salva Megan Priscilla produkciója megosztotta a coachokat: miközben Curtis és Miklósa Erika szerint eggyé váltak a színpadon, Manuel feszültséget érzett rajtuk. Trokán Nórinak azonban így sem volt könnyű a döntése. Görgess lejjebb, és nézd meg a produkciót!
3:33The Voice2023. október 15. 20:56„Mind a kettőtökért fáj a szívem” – Curtisnek döntenie kellett, hogy Váradi Olaszt vagy Fehér Richárdot viszi továbbVáradi Olasz és Fehér Richárd produkciója után a coachok nem győzték dicsérni őket, pláne, hogy az egész stúdió állva tapsolt a The Voice párbajozóinak. „Eszméletlen, hogy hogy énekeltek” – erősített rá a rengeteg pozitív kritikára Curtis, akire ezután nehéz döntés várt.
3:25The Voice2023. október 15. 20:45„Az első pillanattól kezdve levitted a hajamat” – Miklósa Erika továbbjutó versenyzője lenyűgözte a coachokatTrokán Nóri, Curtis és Manuel is egyetértettek abban, hogy Lakatos Anita Patrícia és Szakács Erika közül egyikük kifejezetten magas színvonalon énekelt a The Voice párbajukon. A kérdés már csak az volt, Miklósa Erika is így gondolja-e.
3:03The Voice2023. október 15. 20:25„Kicsit nem értelek… itt akarsz lenni egyáltalán?” – Manuel nem tudta, hogy Sándor Aurél mit szeretne a The Voice-tólSándor Aurél és Klajbán Arlett produkciója után minden coach elvarázsolva beszélt róluk, azonban egy valaki mégis kételkedni kezdett. Manuel nem tudta eldönteni, hogy Aurél mennyire szeretne a The Voice részese lenni.
4:16The Voice2023. október 15. 19:53Manuel elvárja a fejlődést továbbjutó versenyzőjétől: „Ha ez nem történik meg, akkor nem tud a csapatom tagja maradni”„Tényleg nehéz döntés, nem tudom, mi alapján hozzam meg” – Manuel sokat gondolkodott azon, hogy Nagy Gréta és Toldi Sándor közül, kit visz tovább a The Voice következő fordulójába. Végül döntött, azonban szigorú feltételeket állított fel versenyzőjével szemben.
3:52The Voice2023. október 15. 19:42„Az egész úgy volt jó, ahogy volt” – minden coach önfeledten szórakozott Kovács Aliz és Teran Villarel Máté Antónió duettje alattKovács Aliz és Teran Villarel Máté Antónió az LGT slágerével szinte mindenkit jó kedvre derítettek a stúdióban. A coachok nem győzték dicsérni őket, ennek ellenére Miklósa Erikának döntenie kellett, hogy melyik énekest viszi tovább a verseny következő fordulójába.
1:31The Voice2023. október 15. 19:21Galambos Péter saját kezével nyomta meg a továbbjutását jelentő gombotMiután Trokán Nóri Kalocsa Lillát választotta, Galambos Péternek búcsúznia kellett a versenytől. Amikor az énekes maga mögött hagyta volna a színpadot, az egyik coach meglepő dolgot kért tőle. Együtt nyomták meg a gombot, ami megmentette a kieséstől.
3:19The Voice2023. október 15. 19:20„Neki kell az a visszaigazolás, hogy továbbvigyem” – Trokán Nóri versenyzője az önbizalmát szerette volna megerősíteniTrokán Nórinak döntenie kellett, hogy Kalocsa Lillát vagy Galambos Pétert viszi tovább a The Voice következő fordulójába. Végül arra esett a választása, akinek az önbizalmát meg tudja erősíteni ezzel a győzelemmel.
3:33The Voice2023. október 15. 19:08„Tökéleteset énekelt” – Miklósa Erika újabb versenyzővel gazdagította a csapatátMiklósa Erikának választania kellett, hogy Duró Nillát vagy Homoki Gábort viszi tovább magával. Miután meghozta döntését, nem tudta abbahagyni a mosolygást: „Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen csapatom van”.
3:43The Voice2023. október 14. 22:04Curtis: Elképesztő, amennyi muzikalitás beleszorult ebbe a kisemberbeDani János és Horváth Balázs produkciója után nehéz helyzetben volt Curtis, de választania kellett. A coach a döntése ellenére is biztos abban, hogy a párbaj „nem nyerteséről" is hallani fogunk még a jövőben.
3:48The Voice2023. október 14. 21:42Váratlan döntést hozott Trokán Nóri: azt az énekesét viszi tovább, aki a Párbajon gyengébben teljesítettCurtis meglepődott Rónaszéki Sebestyén előadásán, ugyanis nem hitte volna, hogy a profi breaktáncos megugorja ezt a feladatot. Manuel viszont kevésbé volt elégedett Eszes Nináék párbajával, ezért a hangok helyett inkább az előadásmódokat értékelte. De Trokán Nóri döntését nem tudták befolyásolni coachtársai.
5:41The Voice2023. október 14. 21:33„Ezt a dalt nem így kell énekelni” – Curtis lesokkolódott Manuel kritikájátólMiklósa Erika nem tudott belekötni Nagy Nócy és Cinzia Conso produkciójába, Manuel azonban úgy érezte, ezt a dalt nem így kellett volna előadni. Curtisnek nem tetszett, hogy coachtársa ilyen kritikát fogalmazott meg a két versenyzőjéről.
4:43The Voice2023. október 14. 20:51„Azt hittem, hogy segíteni fog számomra” – a Párbaj vesztese csalódott Curtis döntésébenA coachok egyáltalán nem irigyelték Curtist, akinek Horváth Imre és Szabó Roland között kellett választania a párbaj után. Nehéz volt a döntés, de a rapper végül azt az énekest viszi tovább, akin látta, hogy bízik benne, és szüksége van a támogatásra. Görgess lejjebb, és nézd meg a produkciót!
1:45The Voice2023. október 14. 20:28Curtis elrabolta Trokán Nóri versenyzőjét, miután az énekes csalódottan lesétált a színpadrólTrokán Nóri kiesett versenyzője csalódott volt, hogy a coach nem őt választotta. De nem volt ideje sokáig szomorkodni, mert Curtis megnyomta a rablás gombot, ugyanis pont egy ilyen előadóra és egy ilyen pillanatra tartogatta ezt a lehetőségét.
1:59The Voice2023. október 14. 20:18Szappanos Kata alulmaradt a Párbajban, mégsem esett ki a The Voice-bólManuel tudta, hogy a legkeményebb döntés akkor várja majd, ha Kovács Harmat és Szappanos Kata lép színpadra a The Voice párbaján.
Nyerő Páros2023. október 13. 21:25Curtiséket szavazták ki a párok Vastag Csabáékkal szemben, de aztán meglepő fordulat történtA Nyerő Páros tizedik játéka nemcsak az ellenfelek között, hanem a szerelmesek kapcsolatában is feszültséget szült. Voksán Virág például annyira megbántódott, hogy alig várta Laci bocsánatkérését. Vastagné Domján Evelin pedig biztatta férjét, hogy vállalja fel legérzékenyebb gyenge pontját a nyilvánosság előtt. Este eljött a harmadik szimpátiaszavazás ideje is, ahol az ész győzött a szív felett, de az elzárt levél közbeszólt.
1:38The Voice2023. október 10. 10:00„Az egésznek a súlya hirtelen megcsapott” – Deffent Györgyit saját izgalma hátráltatta a PárbajonDeffent Györgyi és Beck Andris is továbbjutottak a duettjük után: miközben Miklósa Erika Andrist választotta, végül Györgyit is megmentette a kiesés széléről. Az énekesek a drámai pillanatok után meséltek róla, hogyan élték meg coachuk döntését. Emellett pedig azt is elárulták, hogyan készülnek majd a következő fordulóra.
1:49The Voice2023. október 10. 10:00Deák Rebeka és Lakner Roberta máris közös daluk kiadásán dolgoznakManuel Lakner Robertát juttatta tovább a lányok közül, és miután Deák Rebekát egyik coach sem rabolta el, számára véget ért a The Voice. A Párbaj után az énekesnők elmesélték, milyen érzések kavarogtak bennük, amikor értékelték őket. Rebeka pedig elárulta, hogy a közös projektjükön kívül mivel szeretne még foglalkozni a verseny után.
2:54The Voice2023. október 10. 10:00„Bevonzottam a saját sorsomat” – Szekér Gergőt meglepte, hogy kapott egy második esélyt CurtistőlSzekér Gergő őszinte örömmel fogadta, amikor duett partnere, Virág Timóteus jutott tovább a Párbajukról, azon viszont teljesen ledöbbent, amikor Curtis megmegtette. Az rtl.hu-nak adott interjújukból nemcsak az derül ki, Gergő miért nem számított erre a fordulatra, de az is, hogy Timóteus miért nem izgult egyáltalán a produkciójuk közben.
4:21The Voice2023. október 8. 21:05Trokán Nóri felszaladt a színpadra Tamási Laura és Budai Krisztofer produkciója utánTrokán Nóri büszkén futott fel a színpadra versenyzőihez, hiszen a próbához képest Tamási Laura és Budai Krisztofer óriásit ugrottak előre. Ennek ellenére coachtársaival együtt a kritikáikat is megfogalmazták a dal kapcsán. Nóri végül magabiztosan mondta ki, hogy kit szeretne továbbvinni a versenyben.
4:16The Voice2023. október 8. 20:42Jaber Gábor alig hallotta a zenekart, Bakti Ádámmal mégis elérték, hogy az egész stúdió tomboljonA coachok már a produkció közben meglepődtek, amikor meglátták, hogy kiesett Jaber Gábor fülese, aminek a segítéségével hallhatta volna a zenekart. Az elhagyott technikai eszköz ellenére Bakti Ádámmal elérték, hogy mindenki tomboljon a stúdióban, még Miklósa Erika is, akit Curtis szerint a csillárról kellett leszedniük, annyira magával ragadta a rapdal.
3:34The Voice2023. október 8. 20:32„Mindjárt el is hiszem, hogy együtt vannak” – Bagi Zoltán és Orgován Dorina kémiája meglepte a coachokatBagi Zoltán és Orgován Dorina nemcsak a közöttük lévő összhanggal, de a hangjukkal is lenyűgözték a coachokat. „Le se tagadhatnátok, hogy kinek a csapatában vagytok” – tette hozzá Curtis, aki imádta, hogy nem féltek tőle, hogy változtassanak a dalon. A sok pozitív benyomás ellenére Miklósa Erikának választania kellett kettejük közül.
5:06The Voice2023. október 8. 20:12Hiába hallott hamis hangokat is, Manuel nehezen tudott választani Lakner Roberta és Deák Rebeka közülLakner Roberta és Deák Rebeka saját dalát hallgatva a coachok szerint csak az egyik lány tudta érzelmileg is átadni, amint énekelt, sőt Curtis szerint Rebeka kicsit hamisan lépett be a produkció elején. A kritikák ellenére Manuelnek nem volt olyan egyszerű a döntés.
3:45The Voice2023. október 8. 20:02„Most jön a mondat, ugye?” – Trokán Nóri félve hozta meg döntését, miután versenyzői leénekelték egymást a színpadon„Úgy éreztem, mintha versengés lett volna… hangversengés” – mondta Miklósa Erika miután végighallgatta Fóris Szonja és Doan Viktória duettjét. Trokán Nóri pedig hozzátette, hogy nagyon büszke a lányokra, mert óriásit fejlődtek a próba óta. Ezek után Nóri kicsit félve, de elárulta, kivel szeretne továbbra is együtt dolgozni.
1:22The Voice2023. október 8. 19:53Az egyik coach megmentette Szekér Gergőt a kieséstőlMiután Curtis úgy döntött, hogy Virág Timóteust szeretné továbbvinni a versenyben, Szekér Gergő egyedül maradt a színpadon Istenes Bencével. Amikor a műsorvezető felhívta a figyelmet arra, hogy eljött a rablás és a mentés ideje, az egyik coach gondolkodás nélkül a gombjára csapott.
3:49The Voice2023. október 8. 19:51„Nagyon közel érzem a lelkét magamhoz” – Curtis görcsösen éneklő versenyzője helyett a földöntúli hangra szavazottCurtis nagyon örült neki, hogy a félresikerült próba után Szekér Gergő és Virág Timóteus is megfogadták a tanácsait. Egyiküket azonban még így is néha bizonytalannak és görcsösnek érezte, éppen ezért a másik énekesre esett a választása.
4:41The Voice2023. október 8. 19:30Manuelt lenyűgözte versenyzője tehetsége: „Bármilyen számot adnék neki, egy az egyben lehozná”Balogh Benjámin és Haga Jázmin produkciója után Curtis gyorsan megragadta az alkalmat, hogy odacsípjen Manuelnek, aki szerinte végre olyan dalt adott a versenyzőinek, amit még ő is ismer. Az adok-kapok azonban hamar véget ért, ugyanis Manuelnek fontos döntést kellett hoznia: ki kellett választania, hogy Jázmint vagy Benjámint viszi tovább.
1:23The Voice2023. szeptember 30. 22:14Szappanos Kata annyira ledöbbent a továbbjutásától, hogy szíve szerint hazaszaladt volnaSzappanos Kata alig hitt a szemének, amikor Manuel és Curtis is megfordultak a produkciója közben. A 20 éves versenyző végül Manuelt választotta, és miután lejött a színpadról bevallotta, hogy nem is lehetne boldogabb, hiszen úgy érzi, a coach stílusban és zeneileg is közel áll hozzá, ráadásul a munkásságát is követi.
0:53The Voice2023. szeptember 30. 22:14Fülöp Denisa türelmetlen volt: már azt hitte, egyik coach sem fordul meg miattaFülöp Denisának óriási kihívás volt a The Voice Válogatója, hiszen életében először rappelt közönség előtt. Éppen ezért nagyon megkönnyebbült, amikor Curtis megfordult a produkciója közben. „Igyekszem mindent kiadni a lelkemből, szívemből” – ígérte Denisa, és hozzátette, hogy mindent megtesz majd, hogy a lehető legjobb formáját hozza a következő fordulóban.
1:31Survivor2023. szeptember 26. 16:30Pusztai Zsombor nem barátkozni jött a Survivorbe, de a győzelemért még erre is hajlandóA 25 éves Pusztai Zsombor gyerekkora óta tudja, hogy többre hivatott, mint egy unalmas élet. Éppen ezért is jelentkezett a Survivorbe, hogy a benne lévő tűz végre kitörhessen és megszerezze a győzelmet. Extra interjúnkban azt is bevallotta, hogy számára az egyéni játéka a legfontosabb, de az előrejutás érdekében mindent belead majd, hogy a társai megkedveljék.
1:13A Konyhafőnök2023. szeptember 22. 22:15Kurta Zsuzsa megijedt: Fördős Zé visszahívta a galériáról?Miután Kurta Zsuzsa teljesített a legjobban eddig A Konyhafőnökben a Középdöntő utolsó napján már nem kellett főznie, azonnal a Döntőbe jutott… legalábbis ezt hitte, amikor felszaladt a galériára.
1:00The Voice2023. szeptember 16. 22:15Deffent Györgyi: Nekem Erika a klasszikus királynő„Majdnem elsírtam magam, pedig nem vagyok annyira érzelgős” – mesélte Deffent Györgyi a produkciója után, majd azt is elárulta, miért pont Miklósa Erikára esett a választása.
0:59The Voice2023. szeptember 16. 22:15Lakatos Anita Miklósa Erikáról: Lesz egy pótanyukámLakatos Anita nem volt elégedett a produkciójával, ezért alig hitt a szemének, amikor Miklósa Erika megnyomta a gombot. „Sokat segített, hogy feljött és megölelt” – lelkendezett a versenyző, aki azt is elárulta, miben kell még fejlődnie a továbbiakban.
0:54The Voice2023. szeptember 16. 22:15Szakács Erika az egyetem mellett készül a The Voice megmérettetéséreAmikor a coachok megfordultak Szakács Erika produkciója közben, a versenyző sokkal motiváltabb lett, és hatalmas löketet adott neki, hogy jobban beleélje magát a dalba. Erika most készül a felvételire, úgyhogy a továbbjutás mellett a tanulásra is összpontosítania kell.
1:00The Voice2023. szeptember 5. 13:00Deák Rebeka: A beszélgetés felénél rájöttem, hogy ja, itt mindenki megfordult!Miklósa Erika, Manuel, Trokán Nóri és Curtis is megnyomták a gombot, így Deák Rebeka szabadon választhatott közülük a produkciója után. Ezt azonban nem vette észre azonnal, kellett pár perc, mire rádöbbent, hogy mind a négyen akarják őt.
1:20The Voice2023. szeptember 5. 12:00Trokán Nóri elbizonytalanította Beck Andrást a döntésébenBeck András úgy érzi, jobban is el tudta volna énekelni Tom Jones dalát, viszont így is meggyőzte a két női coachot, Miklósa Erikát és Trokán Nórit. Az énekes még jobban fel fogja magát szívni a Párbajra, mert szeretné a maximumot kihozni a következő produkciójából.
1:02The Voice2023. szeptember 5. 11:00Dani János új zenei stílusokat szeretne tanulni Curtis oldalánA 14 éves énekes, Dani János nem számított rá, hogy ilyen hamar megfordulnak a coachok. Janó azt is elárulta, miért éppen Curtist választotta, és arról is mesélt, hol találkozott már korábban a rapperrel.
1:34The Voice2023. szeptember 5. 10:00Homoki Gábor: Soha nem vagyok 100 százalékosan elégedettHomoki Gábor lenyűgözte a közönséget és a coachokat is Manuel és Azariah Toxic című dalának átdolgozásával. Az utolsó pillanatig nem tudta, melyik coachot válassza, miután mind a négyen megnyomták a gombot.
4:16The Voice2023. szeptember 2. 21:50Miklósa Erika már a produkció közben felszaladt Szabó BencéhezMind a négy coach megfordult a 18 éves Szabó Bencének, aki Korda György Reptér című számát egészen szokatlan módon adta elő. A dal közben Bence meg is táncoltatta Miklósa Erikát a The Voice színpadán.
3:25The Voice2023. szeptember 2. 21:13Trokán Nóri odáig volt Kovács Harmatért: „Imádom, mikor a tehetség lehengerel”Kovács Harmat hallatán mind a négy coach megfordult. Trokán Nóri szerint senki nem kapott még ekkora tapsot. Harmat a produkciója után elmondta, hogy énekesnő és színésznő is szeretne lenni.