TÉRFIGYELŐ KAMERA

1:27
HíradóBiztonsági kamera rögzítette a biciklilopást
2021. május 20. 18:09

Biztonsági kamera rögzítette a biciklilopást

Nyilvános tárolóból, az éjszaka leple alatt lopott kétszázezer forintos biciklit egy ózdi férfi még 2019-ben Győrben, most emeltek vádat ellene. A tolvaj saját kerékpárjával érkezett, miután azonban feltűnt neki a jóval értékesebb, azzal távozott. A lopást biztonsági kamera rögzítette. A jelenleg is börtönben ülő, többszörösen visszaeső férfi akár újabb 7 és fél évre rács mögött maradhat.
1:51
HíradóHatalmas balesetet rögzített egy térfigyelő kamera az Árpád hídon
2021. április 14. 18:05

Hatalmas balesetet rögzített egy térfigyelő kamera az Árpád hídon

Hatalmas balesetet rögzített egy térfigyelő kamera Budapesten, az Árpád hídon. Egy szabályosan közlekedő autós, hogy elkerülje az elé szabálytalanul kikanyarodó autóval az ütközést, elrántotta a kormányt, a kocsi azonban megcsúszott és két sávon és a villamossínen át egy oszlopnak csapódott. A csodával határos módon a sofőr csak könnyebben sérült meg. A kikanyarodó autós eltűnt. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt nyomoz.
0:35
HíradóKét térfigyelő kamera is rögzítette az elszabadult taxit
2021. január 16. 16:46

Két térfigyelő kamera is rögzítette az elszabadult taxit

Elszabadult egy taxi a dél-amerikai Paraguay fővárosában. A balesetet két térfigyelő kamera is rögzítette. A jármű hátramenetben indult el. Két embert elgázolt, majd végül egy fába csapódott. Az elütött motorost és a 70 éves gyalogost kórházba vitték, de egyikük sincs életveszélyben. A rendőrség még vizsgálja, hogy mi történhetett. A sofőr szerint a gázpedál beakadt, a fék pedig nem működött és ezért lett irányíthatatlan a kocsi.
1:41
HíradóKukákat rugdosott Kecskemét belvárosában négy fiatal
2020. december 12. 18:03

Kukákat rugdosott Kecskemét belvárosában négy fiatal

Kukákat rugdostak, most a térfigyelő kamerák képei alapján keresi őket a rendőrség. November 7-én hajnalban gondolta úgy négy kecskeméti fiatal, hogy az alaposan bekamerázott belvárosban szétrugdossák az útjukba kerülő kukákat. A kamerák mindent rögzítettek, így a most ezek alapján keresik őket. A városrendészet vezetője szerint évente több millió forint kárt okoznak a garázdák.
0:43
HíradóSokkoló jelenet: az utolsó pillanatban gurult le a sínről
2020. november 3. 17:13

Sokkoló jelenet: az utolsó pillanatban gurult le a sínről

Sokkoló jeleneteket rögzítettek a prágai metró térfigyelő kamerái. A felvételeken az látszik, hogy két férfi a földön verekszik egymással. Később mindketten felálltak, majd a sárga kabátos férfi úgy megütötte a terepmintás dzsekit viselő másikat, hogy az elvesztette az egyensúlyát, és a sínekre esett. Éppen akkor, amikor jött a metró. Szerencsére az utolsó pillanatban még le tudott gurulni a sínről, így karcolásokkal megúszta az esetet. A sárga kabátos férfi elmenekült a helyszínről.
1:52
HíradóNem emlékszik a gyilkosságra a pásztói nő
2020. október 23. 18:05

Nem emlékszik a gyilkosságra a pásztói nő

Nem emlékszik semmire, csak arra, hogy a pataknál sétál - ezt mondta a bíróságon az a pásztói nő, aki a vád szerint két éve egy patakparton megszülte, majd megölte a gyermekét. A tárgyaláson most már nem ismerte fel magát egy térfigyelő kamera felvételén, amelyen a bíróság szerint éppen a gyilkosság után tarthat hazafelé. Ha bűnösnek találják, életfogytiglani börtönbüntetést kaphat.
0:40
HíradóFelvételen a halálos buszbaleset
2020. szeptember 2. 14:56

Felvételen a halálos buszbaleset

Ketten meghaltak, harmincan pedig megsérültek, amikor lesodródott az útról, majd felborult egy busz Mexikóban. A tragédiát egy térfigyelő kamera is rögzítette. Ezen az látszik, hogy a jármű nagy sebességgel érkezik egy kanyarba, amit a sofőr már nem tudott bevenni, ekkor történt a baleset. A környékbeliek és a mentők azonnal a helyszínre siettek, de hiába a gyors segítség, így sem tudtak mindenkit megmenteni.
1:57
HíradóDrága kocsiból szemeteltek, kamera buktatta le őket
2019. március 27. 18:35

Drága kocsiból szemeteltek, kamera buktatta le őket

Drága autókból dobtak ki több zsák hulladékot az út mellé Soroksáron. Az illegális szemetelők azonban nem vették észre, hogy térfigyelő kamera van a helyszínen. Így minden mozdulatukról felvétel készült. Az Önkormányzat szerint sikerült azonosítani az autósokat, és feljelentést tettek. Az Innovációs és Technológiai miniszter épp a napokban jelentette be, hogy szigorítanák az illegális szemetelésért járó büntetést. 
1:09
HíradóTÁMADÁS: Eszméletlenre verték áldozatukat, a kamera mindent felvett
2018. október 24. 14:01

TÁMADÁS: Eszméletlenre verték áldozatukat, a kamera mindent felvett

Térfigyelő kamerák rögzítették, ahogy egy 4 fős társaság előbb szóváltásba keveredik valakivel, majd az utcán ütni, rúgni kezdik. A 37 éves sárándi férfit egy hónappal ezelőtt, hajnalban Debrecenben támadták meg. Eszméletre verték, majd az út közepén hagyták. Álodzatuk végül könnyű sérülésekkel megúszta a verést, támadóit azóta körözi a rendőrség. 
2:27
HíradóPintér: Nem büntethetnek a kamerák felvételei alapján
2017. május 11. 18:25

Pintér: Nem büntethetnek a kamerák felvételei alapján

Nem büntethetik kizárólag térfigyelő kamerák felvételei alapján az autósokat a közterület-felügyelők - ezt közölte a belügyminiszter a kerületesekkel, tudta meg az RTL Híradó. A felügyelők csak akkor büntethetnek, ha helyszínen intézkednek. Ha a kamera veszi fel a szabálytalankodót, akkor a képet a rendőrségre kell továbbítani. A rendőrök viszont nem büntetnek automatikusan.
1:44
HíradóKirakatba csapódott a villamos
2016. december 11. 18:02

Kirakatba csapódott a villamos

Kisiklott és egy kirakatba csapódott egy villamos éjszaka Miskolcon. A sínekről egy autó lökte le, amely fékezés nélkül hajtott a villamosnak. Az ütközést felvette egy térfigyelő kamera, a képeket megmutatjuk! A kocsiban öten ültek, mindannyian megsérültek, egyikük súlyosan. A villamoson 3-an utaztak, ők karcolások nélkül megúszták a balesetet. Csak a szerencsének köszönhető, hogy a járdán senkinek sem lett baja. 
1:02
HíradóMegoldódott a repülő autók rejtélye
2015. november 30. 18:25

Megoldódott a repülő autók rejtélye

Megoldódott a kínai repülőautók rejtélye. Több mint másfél millióan látták csak a youtube-on, és ezrek osztották meg a többi közösségi oldalon azt a térfigyelő kamerás felvételt, amelyen úgy tűnik, mintha egy láthatatlan kéz visszarántana két kisbuszt és egy autót egy kereszteződésben. Többen már paranormális jelenéségről beszéltek, de mostanra kiderült, hogy a magyarázat valójában igen egyszerű.