SZÍNÉSZ

6:33
Fókusz
2020. március 24. 19:50

Hollywoodtól kezdve a magyar filmgyártáson át az RTL sorozatait is érinti a járvány

A Drága örökösök alkotói és a színészek is önkéntes karanténba vonultak, hiszen a járvány miatt az ő forgatásaik is egy időre szünetelnek. A jelenlegi évadot ez már nem érinti, bár szinte semelyik sorozat és film sem úszta meg a leállást. Hollywoodtól kezdve a magyar filmgyártáson át mindenki kényszerpihenőn van, ami a művészeknek is egy komoly próbatétel, amiért nem dolgozhatnak.
5:06
Fókusz
2020. március 18. 19:20

A színészek, művészek már nem dolgozhatnak

Détár Enikő elkezdte felélni tartalékait, miután minden bevételétől elesett. Sánta Laci és táncművész felesége, Juliska kilátásai sem túl fényesek mostanában, de ettől függetlenül igyekeznek alkalmazkodni és pozitívan hozzáállni a helyzethez. Munka nélkül maradtak a színészek. Hogy kinek meddig elég az anyagi tartaléka, egyelőre ők sem tudják. Ahogy azt sem, hogy mikor állhatnak újra színpadra.
Híradó
2020. március 2. 18:15

Meghalt Zana József

Elhunyt Zana József színművész. Lánya szerint a hosszú ideje betegeskedő édesapja az utóbbi időben többször kórházba került. Múlt héten rosszabbodott az állapota, utolsó hetét a Honvédkórházban töltötte. Zana József 1959-ben a Vígszínházban kezdte pályafutását. Több vidéki színházban is játszott, de tizenöt éve már nem volt állandó társulata, előadóesteken lépett fel. Legutóbb fiával - Ganxsta Zolee rapperrel egy reklámfilmben szerepelt. Zana József 81 éves volt.
13:16
Fókusz
2020. február 22. 20:00

Hogy kerülnek az Esterházy család műkincsei a New York-i Metropolitan múzeumba?

Rendhagyó kincskeresésre indulunk a Nagy Almába, ahol sokkal több a magyar érték, mint gondolnák. New York az egyik legtrendibb város, ahol tulajdonképpen az egész világot megtaláljuk kicsiben. A divat, a pénzügy, a technológia és a kultúra fellegvára, ami a jövőt diktálja, mégis tökéletesen illeszkednek bele több száz éves magyar kincsek is. Olyan magyarokkal találkozhatnak, akik itt építik karrierjüket és keresik a világhírt. Itt lesz az, aki Julia Roberts-szel is szerepelt már együtt. És egy nagy bejelentés is várható, ami itt a Fókusz Pluszban hangzik el először!
1:01
Fókusz
2020. február 21. 19:08

Joaquin Phoenix karjaiban vitt ki egy bocit a vágóhídról

Teheneket mentett Joaquin Phoenix. Az Oscar-díjas színész eddig is elkötelezett volt a klímaváltozás elleni küzdelem és az az állatok jogai mellett, de ő azon kevesek közé tartozik, akik nem csak felszólalnak, hanem tesznek is valamit. A minap például egy los angelesi vágóhídra látogatott, ahol azon vitatkozott össze a tulajdonossal, hogy az állatait embertelen körülmények között tartja.
0:31
Fókusz
2020. február 21. 13:00

Előzetes: A Nagy Almába kalauzolja el Önöket a Fókusz Plusz!

Hogy kerülnek az egyik leghíresebb magyar nemesi család műkincsei a világ leghíresebb múzeumába? Hogy néz ki egy New York-i bál, ahol a felső tízezer szórakozik? Kik azok a magyar színészek, akik itt építik karrierjüket és keresik a világhírt? Ki az közülük, aki Julia Roberts-szel is szerepelt már együtt? És egy nagy bejelentés, ami csak itt a Fókusz Pluszban hangzik el először, szombat este
8:30
Fókusz
2020. január 28. 20:00

Nagy Zsolt nem akar a brutális apjára hasonlítani

Amikor az apja ivott verte az édesanyját és a fiát is. A Drakulics elvtárs főszerepét játszó Nagy Zsolt már nem kerülgeti a tabukat és a saját múltját. Arról beszél, hogy gyerekkori élményei miatt nem akart soha megházasodni és nem akart gyereket sem. Most négy fia van és el kellett fogadnia például azt is, hogy ugyanolyan lobbanékony, mint az apja. A színész azt mondja a más, józan életért terápiára is járt, de miért dolgozik egy bárban pohárszedőként?
1:30
Portré
2020. január 10. 9:00

Csőre Gábor: „Egy gyenge ellen veszíteni megviselt volna, de Rátóti Zoli nagyon erős”

Először rádiójátékokban hallhattuk a hangját az akkor 11 éves Csőre Gábornak. Adam Sandler, Jake Gyllenhaal, Zsákos Frodó és Joachim Phoenix is az ő hangján szólal meg. A legújabb Joker-filmben azonban nem ő szinkronizálta a főszereplőt. Azt mondja, ez akkor viselte volna meg, ha gyenge ellen veszít, de Rátóti Zoltánt egyáltalán nem tartja gyenge ellenfélnek. A Vígszínház művésze, A mi kis falunk pajkaréti edzője, most a Bátrak földje című romantikus napi sorozatában a Torzsa család feje. Csőre Gábor a gyerekkoráról és a családjáról is mesél vasárnap este a Portréban.
6:13
Fókusz
2020. január 6. 19:00

Pótolhatatlan űrt hagyott maga után Gesztesi Károly

Tele volt tervekkel és lehetőségekkel Gesztesi Károly, aki a mélypontból is képes volt felállni. Sikerek a színpadon, a képernyőn, szerető család, de akadtak hullámvölgyek és komoly bajban is volt már. Ezekhez pedig nem volt elég, hogy külsőleg erősnek tűnik, belül is annak kellett lennie. Az volt. A halála előtti napon, az utolsó interjújában a hivatásáról is azt mondta, hogy kifulladásig kell csinálni. Csak 56 éves volt. Tőle búcsúzunk most.
Híradó
2020. január 5. 17:13

BÚCSÚ: így emlékeznek pályatársai Gesztesi Károlyra

Gesztesi Károly az egyik legismertebb magyar szinkronszínész volt, több sikerfilmben is szerepelt. Ő volt a Shrek című animációs filmekben a címszereplő magyar hangja, de gyakran szinkronizálta Sylvester Stallonét is. Öt gyermeke született. Az 56 éves színész infarktust kapott vezetés közben, majdnem egy órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. Barátai, színésztársai így búcsúznak tőle: