RTL

5:14
Reggeli
2025. április 16. 11:39

Csodát tehet a Real Madrid? Nagy Viktor kommentátor Madridból jelentkezett

Csúfos zakót szenvedett el a Real Madrid a múlt héten, idegenbeli mérkőzésén az Arsenaltól. A londoni alakulat simán, 3-0-ra kiütötte a madridiakat. Bár a Real Madrid már számos hatalmas fordítást véghez vitt, a párharc még nem lefutott, de a Királyi Gárda helyzete rendkívül nehéz. Nagy Viktor, a Bajnokok Ligája kommentátora már hétfőn kiutazott Madridba, ahol természetesen most is részt vesz a sajtótájékoztatókon, edzéseken, sőt bejelentkezik a pálya széléről is.
6:12
Reggeli
2025. április 16. 11:38

A panel is luxus lett? Már nem ritka a 100 milliós ár

100 millió forint egy panellakásért? Ma már ez korántsem számít szokatlannak. Budapesten nemrég egy panellakás mindössze valamivel több mint egy hét alatt kelt el 99,8 millió forintért. Balogh László ingatlanszakértő szerint a budapesti társasházi lakások átlagos négyzetméterára jelenleg 1,3 millió forint. A téglaépítésű lakásokhoz képest a panelek még mindig olcsóbbnak számítanak. Budapesten már csak egyetlen kerület van, ahol a négyzetméterár egymillió forint alatt marad – ez pedig Csepel. A kínálatban pedig már egy 199 millió forintos panellakás is szerepel. Hogy pontosan hol található ez az ingatlan, az a videóból kiderül.
8:31
Reggeli
2025. április 16. 11:37

Lassan lejár a panelek tervezett élettartama – mi lesz velük ezután?

A magyar lakosság mintegy ötöde panelban él. Ezeknek a lakásoknak a nagy része a hatvanas-hetvenes években épült, és akkoriban 50–80 évre becsülték az élettartamukat. Ez elsősorban az épületek gépészetére vonatkozik, hiszen az ötven évvel ezelőtti technológia mára elavult. De hogyan lehet ezekből a régi épületekből korszerű, 21. századi otthont varázsolni? És egyáltalán: van-e még jövője a panelnek? Erről Smiló Dávid építésszel beszélgettünk.
5:51
Reggeli
2025. április 16. 11:35

Made in China: lelepleződtek a Kínában gyártott luxusmárkák

A kínai bérgyártók Donald Trump extra vámjaira válaszul elkezdték ellepni a TikTokot olyan videókkal, amelyekben nyíltan leleplezik a külföldi luxusmárkákat. Nem csupán azt mutatják meg, hogy számos prémium termék valójában náluk készül, hanem az árak kapcsán is szókimondóak — ezek sokszor egészen arcpirítók. Bár hajlamosak vagyunk a Kínában gyártott termékeket alacsonyabb minőségűként kezelni, a valóság árnyaltabb. Hogy miért is van ez így, arról Trunk Tomi, Z-generációs kutatóval beszélgettünk.
14:40
Reggeli
2025. április 16. 10:57

Cinthya Dictator elmesélte, milyen hatással volt az életére David Bowie, Irvin D. Yalom és Szirtes János

Kadarkai Endre új műsoraiból minden héten exkluzív részleteket láthatunk. A Nőszintén című műsor eheti epizódjában Cinthya Dictatorral beszélget, aki őszintén mesél betegségéről, a szépség fogalmáról és a szerelemhez vezető útról is. Ebben a videóban – amelyet a Reggeli nézői láthatnak – Kadarkai azokról a férfiakról kérdezte Cinthyát, akik meghatározó szerepet játszottak az életében.
7:02
Reggeli
2025. április 15. 13:05

Juhász Jázmin: Timivel azonnal megvolt a kémia

Juhász Jázmin, a Pokoli rokonok színésznője volt a Reggeli főzővendége. Elmesélte kalandos svédországi útját: fellépni utaztak Lundba, ám hazafelé lekésték a repülőt. Nemcsak az utazás tartogatott számára izgalmakat, hanem a Televíziós Újságírók Gálája is, ahol a Pokoli rokonok csapatát képviselte. A Reggeliben a sorozat forgatásáról is mesélt, bepillantást engedve a kulisszák mögé.
7:49
Reggeli
2025. április 15. 13:05

Gaslighting, izoláció, kontroll – a mérgező kapcsolat jelei

A toxikus kapcsolatok gyakran alattomosan épülnek fel – eleinte szeretetnek vagy szenvedélynek tűnnek, később viszont érzelmi bizonytalanságot, bűntudatot és önértékelési problémákat okoznak. Egy ilyen kapcsolatban az egyik fél rendszeresen dominál, manipulál vagy kontroll alatt tartja a másikat. Felismerni nem mindig könnyű, kilépni pedig még nehezebb – de nem lehetetlen. Rácz Anna Zsófia, tanácsadó szakpszichológussal beszélgettünk a toxikus kapcsolat jeleiről és arról, hogyan tudnak segíteni a hozzátartozók.
6:14
Reggeli
2025. április 15. 13:04

A KMÉ-védjegy segít a tudatos választásban

A Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegy garantálja, hogy a vásárlók valóban igazoltan kiváló minőségű termékeket kapnak a pénzükért. A Nébih szakmai támogatásával működő rendszer a hazai és uniós előírásoknál is szigorúbb szabályozás alapján működik, így valódi értéket képvisel. Mit jelent pontosan a KMÉ-védjegy? Hogyan segíti a fogyasztókat a tudatos vásárlásban?  Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Dr. Felkai Beáta Olgával, a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy Bírálóbizottságának elnökével.
14:54
Reggeli
2025. április 15. 13:03

Az „ideges éhségérzet” már jelezheti az inzulinrezisztenciát

Az inzulinrezisztencia (IR) azt jelenti, hogy a szervezet sejtjei kevésbé reagálnak az inzulinra, így a vércukorszint szabályozása nehezebbé válik. Bár önmagában nem betegség, kezeletlenül könnyen 2-es típusú cukorbetegséghez vezethet. Sokan úgy gondolják, hogy az inzulinrezisztencia kizárólag a túlsúllyal függ össze, pedig ez nem így van. Az anyagcserezavar egészséges testalkatú, sportos vagy akár karcsú embereknél is kialakulhat – gyakran úgy, hogy a külső alapján senki nem sejtené. A betegségre utaló jelekről és a kezelési lehetőségekről Dusa Fanny klinikai dietetikussal beszélgettünk a Reggeliben.
4:56
Reggeli
2025. április 15. 12:59

Gyorsételek, alkohol, koffein – ezeket érdemes kerülni IBS esetén

Aki irritábilis bél szindrómával (IBS) él, annak érdemes mellőznie a gyorsételeket, az alkoholt és a koffeint – erről beszélt a Reggeliben Demeter Dóra, az Affidea dietetikusa. Elmondta, hogy a stresszevés is ronthatja a tüneteket, ezért különösen fontos a tudatos étkezés. Ajánlása szerint naponta háromszor étkezzünk, lehetőleg nyugodt körülmények között – ne munka közben, hanem szánjunk rá időt. Hogy miért nem javasolja az ételintoleranciatesztek elvégzését, az is kiderül a videóból.
5:00
Reggeli
2025. április 15. 12:58

Irritábilis bél szindróma: gyakori, mégis nehezen felismerhető betegség (X)

Az irritábilis bél szindróma (IBS) az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri funkcionális zavar, amely világszerte emberek millióinak életét befolyásolja. A betegséget nem könnyű felismerni, mivel tünetei – mint a hasi fájdalom, puffadás, székrekedés vagy hasmenés – más, akár súlyosabb kórképeknél is jelentkezhetnek. Az elsődleges terápiás eszközök közé tartozik a diéta, a rendszeres testmozgás és az életmódváltás. A korai pszichés stressz szintén hozzájárulhat az IBS kialakulásához. A kezelés lehetőségeiről Dr. Golovics Petra Anna szakorvos beszélt a Reggeliben.
5:33
Reggeli
2025. április 15. 12:58

A jogosítványát is kockáztatja, aki ittasan használ elektromos rollert

Az elektromos rollerek és a jog: mi történik, ha baleset történik? Az elektromos rollerek mára a városi közlekedés megszokott részévé váltak, ám ezzel párhuzamosan a balesetek száma is emelkedett. Vajon van összefüggés a rollerhasználat és a balesetek növekedése között? És mi történik akkor, ha valaki ittasan ül elektromos rollerre, és balesetet okoz? Jogilag minek számít ma Magyarországon egy elektromos roller? És mitől függ, hogy kerékpárként vagy motorkerékpárként kezelik? A kérdésekre Dr. Kaplár-Fehér Benedek ügyvéd válaszolt.
8:29
Reggeli
2025. április 15. 12:57

Kapu Tibor két hetet tölthet az űrben – újra magyar űrhajós a világűrben

Két magyar űrhajósjelölt, Kapu Tibor és Cserényi Gyula sikeresen teljesítette a NASA texasi kiképzését. A program során többek között repülési, műszaki, tudományos és túlélési tréningeken vettek részt. Mindketten kiváló fizikai és pszichológiai állapotban zárták a képzést. A kiképzés több mint egy évig tartott, és az amerikai űrhivatal rendkívül magas szakmai színvonalat követelt meg. Kapu Tibor várhatóan körülbelül két hetet tölt majd az űrben, de az indulás időpontját az időjárási körülmények befolyásolhatják – mondta Tamási Dávid, a Spacejunkie alapító főszerkesztője. Hogy lehet-e valaki űrhajós lyukas foggal, az kiderül a videóból.
7:03
Reggeli
2025. április 15. 12:57

Szürkefarkasból óriásfarkas: így támasztották fel a kihalt ragadozót

Megszülettek az első óriásfarkasok – génszerkesztéssel alkották meg őket a tudósok. A Reggeli vendége, Dr. Sándor Sára molekuláris genetikus, biológus, az ELTE Etológia Tanszékének tudományos munkatársa elmondta: korábban még nem történt olyan, hogy a tudósok többszörösen szerkesztett genomot hozzanak létre. Őslénytani szempontból tehát nem az eredeti óriásfarkast élesztették újjá, hanem egy szürkefarkast módosítottak úgy, hogy az hasonlítson az egykori óriásfarkasra – tette hozzá a szakember. Hogy ez a technológia segíthet-e a kihalóban lévő fajok megmentésében, az kiderül a videóból.
14:40
Reggeli
2025. április 14. 12:37

Ezek alapján válasszunk fát a kertünkbe

Eltérő növekedésű fafajokat érdemes ültetni – mondja Megyeri Szabolcs kertészmérnök. A vöröslevelű nyárfa, a fűzfa és a nyírfa például úgynevezett pionír, gyorsan növő fajok. Nem véletlen, hogy régen a lakótelepeken is ezeket ültették – ennek köszönhető, hogy ma sok helyen zöldek a lakótelepek. A gyorsan növő fajok árnyékába, védelmébe kell ültetni a botanikailag értékesebb, ám lassabban fejlődő fákat. „Ha kilenc fát ültetsz, abból három legyen gyors növekedésű faj” – tanácsolja Megyeri Szabolcs.
6:49
Reggeli
2025. április 14. 12:36

Feelgood hangulat a Reggeliben – új dallal érkeztek Kollányi Zsuzsiék

A „Mosolyogj még” egy igazi feelgood dal, amelyet Kollányi Zsuzsi, DR BRS és Bartalos Jenő közösen alkottak meg. Zsuzsi és Jenő több mint 15 éve dolgoznak együtt, az új dal pedig egy különleges és izgalmas együttműködés DR BRS-sel, aki szerzőként és producerként is részt vett a projektben. És hogy kitől származik a sor: „páratlan zokni a kék lavórban? Kiderül a videóból.
8:11
Reggeli
2025. április 14. 12:34

Tényleg rosszabbul élnek, akik gyereket vállalnak?

Ha egy gyereked van, akkor nagyjából 80 százalékon, ha kettő, akkor már csak 60 százalékon élsz – derül ki egy friss szociológiai kutatásból, amelyről Petrus Márta író, coach és pedagógus mesélt a Reggeliben. Márta hat gyermeket nevel, így első kézből tudja, milyen az anyagi terhekkel és a gyerekvállalás mindent elsöprő kihívásaival szembenézni. A műsorban arról beszélt, hogyan alakul náluk a családfenntartás anyagi oldala.
7:40
Reggeli
2025. április 14. 11:09

Hiányzik az előrelátás és a biztonságos vezetés a magyar utakon – mondja a vezetéstechnikai tréner

Egy pillanatnyi oda nem figyelésnek is súlyos következményei lehetnek. Az elmúlt héten több autó is a feje tetejére állt az utakon. Az M0-s autóúton egy vezető pánikreakció miatt hirtelen fékezett, majd rossz irányba rántotta el a kormányt. A jármű így rászaladt a sávelválasztó betontömbre, ami felborította az autót. Ez is jól mutatja, mennyire fontos lenne a vészhelyzeti döntések tudatosítása. A Reggeli című műsorban Csörgő László vezetéstechnikai trénerrel beszélgettünk a baleseteket okozó szituációkról és a vezetési morálról.
6:56
Reggeli
2025. április 14. 11:07

2032-ben egy hatvanméteres aszteroida csapódhat a Holdba

A Mars a Föld után a legintenzívebben kutatott bolygó. John Brandenburg fizikus szerint egykor civilizációk is létezhettek rajta, amelyeket állítása szerint egy idegen faj nukleáris támadása pusztított el. Ezt a teóriát azonban a tudományos közösség erősen vitatja. Szabó Norton csillagász a Reggeliben beszélt arról, miért nem tartható a fizikus elmélete, és több érdekességet is megosztott a Marssal kapcsolatban. Sőt, meg is nyugtatta a nézőket: „csillagászati okból a következő 200 évben nem hal ki az emberiség.”
8:11
Reggeli
2025. április 14. 11:07

Dobai Aty nemcsak kampányol, hanem személyesen is részt vesz egy gyermekotthon felújításában

Dobai Aty egy gyermekotthon felújításában segít, és közösségi oldalán is buzdítja követőit, hogy támogassák a rászoruló gyerekeket. A Reggeli adásában elmondta: hamarosan elérik a kitűzött hárommillió forintos célt. Atyhoz már többen csatlakoztak, hogy segítsenek a felújításban. Szükség is lesz rájuk, hiszen festeni, bútorokat cipelni és szerelni is kell majd. Közszereplőként fontosnak tartja a példamutatást, de személyesen is közel érzi magához az ügyet, mivel Aty szülei már nem élnek. A Reggeliben arról is beszélt, miért mondott fel munkahelyén öt év után.
8:10
Reggeli
2025. április 13. 16:20

Schumacher Vanda New Yorkban: Inspiráció, AI és a személyes fejlődés.

Schumacher Vanda egy hónapot töltött New Yorkban, hogy szakmailag inspirálódjon és személyesen is feltöltődjön. A mesterséges intelligencia témájú eseményeken való részvétele és a város különleges hangulata új motivációkat adott neki, miközben a szingli életre is új perspektívából tekintett. Vanda most ismét pörög, és a jövőbeli tervei is izgalmasak.