RTL

8:30
FókuszNagy Zsolt nem akar a brutális apjára hasonlítani
2020. január 28. 20:00

Nagy Zsolt nem akar a brutális apjára hasonlítani

Amikor az apja ivott verte az édesanyját és a fiát is. A Drakulics elvtárs főszerepét játszó Nagy Zsolt már nem kerülgeti a tabukat és a saját múltját. Arról beszél, hogy gyerekkori élményei miatt nem akart soha megházasodni és nem akart gyereket sem. Most négy fia van és el kellett fogadnia például azt is, hogy ugyanolyan lobbanékony, mint az apja. A színész azt mondja a más, józan életért terápiára is járt, de miért dolgozik egy bárban pohárszedőként?
1:00
FókuszÍme Pit és Paule, az 5 hónapos pandagyerekek
2020. január 28. 19:55

Íme Pit és Paule, az 5 hónapos pandagyerekek

Habár már 5 hónapja születtek, eddig még nem lehetett őket megmutatni a nagyvilágnak, néhány nap múlva azonban nem csak a gondozók, de a látogatók arcára is mosolyt csalnak majd. A két kis panda kölyök, Pit és Paule a berlini állatkertben látta meg a napvilágot és csak az anyjukkal, Meng Menggel lehettek egy kenelben. De a kötelező orvosi vizsgálatok után most már készen állnak arra, hogy új barátokat szerezzenek és kedvenc lila labdájukat egy játszótársra cseréljék.
6:51
FókuszA Bátrak földje kulisszatitkai elsőkézből – ott jártunk a forgatáson
2020. január 28. 19:50

A Bátrak földje kulisszatitkai elsőkézből – ott jártunk a forgatáson

Amíg a bárónő és a kovácslegény titkos viszonya egyre nagyobb feszültséget és egyre több konfliktust okoz az RTL romantikus sorozatában, addig a nézőket egyre inkább foglalkoztatja az. A színészek, főleg a férjét megcsaló Jozefint alakító Fodor Annamária kapja is a kérdéseket, véleményeket a rajongóktól. De nemcsak az ő kapcsolatuk bonyolódik, a szerelmi szálak egyre inkább gabalyodnak, miközben kiderült, hogy ki robbantotta fel a hidat és a hajtóvadászat elkezdődött. Mi pedig sok forgatási helyszínen lehettünk ott. 
7:21
FókuszKeddtől Szikora borzolja a kedélyeket az Éjjel-Nappal Budapestben
2020. január 28. 19:40

Keddtől Szikora borzolja a kedélyeket az Éjjel-Nappal Budapestben

Egy igazi retro sztár, egy ikon, egy stílusteremtő zenész felbukkanása okoz felfordulást az Éjjel-Nappal Budapestben. A sorozatban feltűnő híresség a Hungáriával hiper-szupersztár lett Magyarországon, világot látott és a tinik falain díszelgő posztereken sem szeretett napszemüveget viselni, hogy megismerjék az emberek. Dobosból lett frontember, aki saját bandát hozott létre saját nevével, és a Robi Go, vagyis az R-Go, a csikidám stílussal a nyolcvanas években mindent vitt.
4:38
FókuszTutanhamon titkait tártuk fel az egyiptomi Indiana Jones-szal
2020. január 28. 19:30

Tutanhamon titkait tártuk fel az egyiptomi Indiana Jones-szal

Harci szekérrel szenvedhetett balesetet és ez okozhatta a halálát húsz éves korában. Az egyiptomi fáraó Tutanhamon, bebalzsamozása után több ezer évvel, a régészeknek köszönhetően lett ennyire ismert. Jóval ismertebb, mint volt saját korában. Ezt mondja a világ egyik legnevesebb régésze. Záhi Havássz az arab tavasz óta a világot járja, és harcol az egyiptomi kincsek visszajuttatásáért. A Fókusznak Budapesten adott interjút.
0:33
FókuszRobogón ülve ejtették meg a reggeli zuhanyt
2020. január 28. 19:29

Robogón ülve ejtették meg a reggeli zuhanyt

Ennek a két vietnámi férfinak minden bizonnyal nem volt ideje lefürdeni az indulás előtt, ezért igen érdekes módszerrel, út közben a robogón ejtették meg a zuhanyzást. A szappanos vizet a hátul ülő férfi locsolta a társára és magára egy műanyag vödörből, amíg a sofőr egy rekesz sört tartott a kezében. A kalandos pancsolást a rendőrség már nem igazán díjazta, a két férfit a videón látható rendszám alapján elfogták és megbírságolták.
0:31
Fókusz5 éves, de úgy légdobol, hogy még a Slipknot is ajándékot adott neki
2020. január 28. 19:28

5 éves, de úgy légdobol, hogy még a Slipknot is ajándékot adott neki

Bejárta az internetet az a videó, amiben egy öt éves kisfiú a Slipknot koncerten profi dobosokat megirigylő módon légdobol a közönség soraiban. Caleb hatalmas metál rajongó, így nem is volt kérdés hogy elkíséri édesapját a koncertre. A videó a zenekarhoz is eljutott, akik a birminghami fellépésükre meghívták a kissrácot. A legkisebb rajongójuk a színpadra is felmehetett és egy egyedi készítésű pergődobot kapott ajándékba. 
1:10
FókuszFelállt a kis Zente
2020. január 28. 19:26

Felállt a kis Zente

Jól látszik a videón, hogy habár csak néhány másodperc erejéig és anyukájába kapaszkodva, de Zente megállt. Az SMA legsúlyosabb formájával küzdő kisfiú számára ez óriási dolog. Nemrég pedig felülnie is sikerült. A gerincvelői izomsorvadással született kisfiú három hónappal ezelőtt kapta meg a Zolgensma-injekciót, aminek az összegét az egész ország közös erővel gyűjtött össze. Zente javulása azóta napról napra látható.
6:50
FókuszSzabó Zsófi megelégelte telefonfüggőségét, döntött
2020. január 28. 19:10

Szabó Zsófi megelégelte telefonfüggőségét, döntött

Szabó Zsófi nem akar olyan anyuka lenni, akit a kisfia csak okostelefonnal a kezében lát. A műsorvezető szembesült azzal, hogy már képtelen a mobilja nélkül létezni. Zsófi azt mondja, megrettent attól, hogy függő lett és félelmetesnek tartja, hogy naponta átlagosan három órát nézi telefonja képernyőjét. Szörfözik a közösségi oldalakon, gyártja a csodaszép szelfiket magáról és mintha rettegne attól, hogy lemarad valamiről. Ma úgy határozott, hogy tisztítókúrába kezd, megpróbál visszatérni a digitális térből a való életbe. Lelassul, mobil nélkül. 
5:39
FókuszA koronavírus nyerésre áll, már Németországban is ott van
2020. január 28. 19:05

A koronavírus nyerésre áll, már Németországban is ott van

Hét magyar a kimenekítését kérte Kínából, öten közülük a lezárt Vuhan tartományban vannak. Több magyar cég karantént rendelt el a Kínából érkező dolgozók számára, és a Semmelweis Egyetemen is megfigyelik az onnan érkező hallgatókat. Kínában már száz fölé emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma, és a vírus már Európában is megjelent: Franciaországban három fertőzöttet szállítottak kórházba, Németországban pedig egy olyan férfi kapta el a kórt, aki nem is járt Kínában. Ausztriából és Romániából is jelentettek gyanús eseteket.
7:24
ReggeliIzgalmasabb az informatika világa, mint sokan gondolják
2020. január 28. 8:24

Izgalmasabb az informatika világa, mint sokan gondolják

A Munka Világa rovatunkban egészen új oldaláról ismerhetünk meg bizonyos munkákat. Ilyen például az informatika területe, amelyről mindenki azt gondolja, hogy egész nap a számítógép előtt ülnek a szakemberek. Pedig ez lehet teljesen más is, olyannyira, hogy akár a világot is körbe utazhatják az informatikusok. Hogy ez hogyan lehetséges, arról Jakab Rolandot, az Ericsson Magyarország igazgatóját és Bárd Miklóssal, az Ericsson munkatársát kérdeztük.
Barátok köztKövetkező rész: (2020. január 28.)
2020. január 27. 22:50

Következő rész: (2020. január 28.)

Gergő és Balázs elhatározzák, kutakodnak egy kicsit Claudiáék új építészének múltjában. Zsolt megpróbál segíteni a marihuána miatt bajba keveredett Vilmosnak. Timi azzal szembesül, hogy Oszkárnak kezd szimpatikusabbá válni Lara, mint ő. A következő részek tartalmából:   .embed-container {max-width: 100%;}.article .article__body .embed-container.video {padding: 0 1.6rem;}.article.article--xl .article__body .embed-container.video {padding: 0 15rem;}.embed-container.rich {max-width: 640px;text-align: justify;}.article .article__body .embed-container.rich {padding: 0rem 1.6rem;max-width: inherit;}.article.article--xl .article__body .embed-container.rich {padding: 0rem 15rem;max-width: inherit;}.embed-content {width: 100%;}.embed-content.rich {background-color: #efefef;padding: 5px;}.article__body .embed-content.rich p,.article__body .embed-content.rich h3{padding: 0 1.6rem;}.embed-content img {max-width: 100%;max-height: 100%;}.embed-container > a {text-decoration: none;color: #1C1D21;}.article .article__body .embed-container > a {text-decoration: none;color: #1C1D21;}.embed-content.video {position: relative;overflow: hidden;padding-top: 56.25%;}.embed-content.video iframe {position: absolute;top: 0;left: 0;width: 100%;height: 100%;border: 0;} A teljes adást pedig ITT tudod visszanézni!
7:54
FókuszRakonczay Gábor elindult minden eddiginél hajmeresztőbb expedíciójára
2020. január 27. 19:40

Rakonczay Gábor elindult minden eddiginél hajmeresztőbb expedíciójára

Nem szereti az orosz rulettet, mostani vállalkozása csak a külső szem számára életveszélyes. Rakonczay Gábor elindult újabb expedíciójára. Az extrém sportoló korábban már átevezte és át is vitorlázta egyedül az Atlanti-óceánt. Aztán ultratávfutóként már arra edzett, hogy átgyalogolja Grönlandot. Aztán az Antarktisz széléről elindult a Déli-sark felé. Első magyarként érte el így a Dél-sarkpontot. A Mont Blanc-t sem úgy mászta meg, mint mindenki más. Ott voltunk vele akkor is, ahogy mostani rajtjánál is, a Kanári szigeteken.
5:41
FókuszDalok, amelyek a legnagyobb fájdalomból születtek
2020. január 27. 19:25

Dalok, amelyek a legnagyobb fájdalomból születtek

Világslágert írt Eric Clapton és Sting is miközben elviselhetetlen fájdalommal küzdött. Clapton a kisfia halála miatt érzett gyötrelmet, Sting a házassága összeomlása utáni káoszt írta ki magából. Ahogy Pásztor Anna is a saját lelkét gyógyította, amikor zaklatójáról, az őt ért traumatikus élményről énekelt. Szakemberek szerint a traumák feldolgozásában rengeteget segít, ha képesekké válunk arra, hogy kibeszéljük, kiírjuk magunkból a történteket.