RTL

9:31
Reggeli
2025. szeptember 5. 14:04

Falusi Mariann: Szeptemberen nyílik meg Lang Györgyi otthonában a lakásszínház

Falusi Mariann imádja a vizet: a Dunán kajakozik, a Balatonon sup-ozik, és minden pillanatban élvezi a természet nyugalmát. Kell is neki a pihenés, hiszen szeptemberben színházi bemutatók várják: a Veres1 Színházban az Amerikai komédiát adják elő, a Játékszínben pedig új előadással lép fel. Hétfőn a Dohány utcai zsinagógában hallhatjuk énekelni Kulka Jánossal, majd szeptember 18-tól Lang Györgyi lakásában beszélgetős estek indulnak Gyárfás Dorka vezetésével. Mariann elmondta, hogy Lang Györgyi lakásában egyelőre havonta egyszer várják az érdeklődőket irodalommal és kultúrával kapcsolatos témákkal.
9:52
Reggeli
2025. szeptember 5. 14:04

„Elég fontos vagyok neked?” – Hevesi Kriszta a párkapcsolati viták valódi okairól

Mosatlan pohár, elfelejtett szennyes vagy a gyerek lefektetése – sok párkapcsolati vita látszólag apróságokon indul, pedig a veszekedések mögött gyakran az húzódik meg, mennyire érezzük magunkat fontosnak a másik számára. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus szerint a konfliktusok sokszor a megszokott családi szokásokból fakadnak, és jóval egyszerűbb apró dolgokon összeveszni, mint őszintén beszélni az érzéseinkről. A lényeg: a vita minősége számít, a kritikát a viselkedésre, ne a másik személyére irányítsuk.
1:42
Reggeli
2025. szeptember 5. 14:03

Szeptember első hétvégéje Budapesten: Chery Fesztivál, AI Summit és Budafoki Borfesztivál

Szeptember első hétvégéjén három izgalmas esemény várja a kikapcsolódni vágyókat Budapesten. A Chery Családi Fesztiválon kicsik és nagyok egyaránt találhatnak kedvükre valót: lufihajtogatás, ugrálóvár, arcfestés, bohócok, veterán autók, zenei programok és egy esély, hogy valaki hazavigyen egy vadonatúj Chery Tiggo 4-et. Egy karnyújtásnyira a régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája, az AI Summit 2025, ahol 3 helyszínen több mint 300 előadó várja az érdeklődőket. És persze a 35. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál sem maradhat ki, ahol a bor, a pezsgő és a kultúra találkozik – igazi ínyenc élmények minden korosztálynak.
5:41
Reggeli
2025. szeptember 5. 14:03

Norbert egy nappal a kisiklás előtt még utazottt a lisszaboni siklóvasúton

Szerda este kisiklott Lisszabon egyik híres siklóvasútja, a tragédia következtében 16-an életüket vesztették, öt sérült állapota súlyos. Bakos Norbert, aki éppen a portugál fővárosban nyaralt, elmondta: „felfoghatatlan, ami történt”, hiszen egy nappal korábban ő is utazott ugyanazon a járművön. A balesetet hallva először lövést sejtettek, és felfoghatatlannak tartják a történteket. A siklóvasutat évente körülbelül hárommillióan használják.
11:53
Reggeli
2025. szeptember 5. 14:02

Őszi nátha és köhögés: Mosolygó Éva háziorvos ad tippeket a szülőknek

Beköszöntött az ősz, és ezzel együtt a köhögés és nátha is megszaporodott az óvodákban és iskolákban. Mosolygó Éva háziorvos szerint a gyerekeknek meg kell tanulniuk az arc- és kézmosás kultúráját, hiszen ez az egyik leghatékonyabb módja a fertőzések megelőzésének. Emellett a C- és D-vitamin, a megfelelő alvás, az egészséges étkezés és a mozgás is kulcsfontosságú a testi ellenálló képesség erősítéséhez.
7:43
Reggeli
2025. szeptember 5. 14:01

„Szívünket-lelkünket beletettük” – Csocsesz és Angi a Nyerő Párosról meséltek

Kiss Attila Csocsesz és felesége, Angéla lettek a Nyerő Páros 9. évadának első kiesői, de egyáltalán nem csalódottak: életre szóló élményként tekintenek a játékra. Csocsesz szerint Angi gyönyörűen teljesített, és a műsor csak még jobban megerősítette a kapcsolatukat. Bár szívesen maradtak volna, úgy érzik, a kiesésükben inkább a taktikázás és a kapcsolatok játszottak szerepet.
7:42
Reggeli
2025. szeptember 5. 14:01

Ő Magyarország egyetlen űrorvosa – Dr. Nagy Klaudia Vivien különleges feladatai

Dr. Nagy Klaudia Vivien Magyarország egyetlen űrorvosa, aki kardiológusként és a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika docenseként lett a hazai űrorvostan úttörője. Feladata, hogy felkészítse és kísérje az űrhajósokat – köztük Kapu Tibort – a hosszú kiképzési folyamaton, amely részben Houstonban zajlik. Elmondta, hogyan hat az űr az emberi szervezetre, milyen diagnosztikai és gyógyszeres lehetőségek állnak az űrállomáson rendelkezésre, és miért nem kizáró ok egy tömött fog.
12:18
Reggeli
2025. szeptember 5. 14:00

„Nem az vagyok, akinek gondoltak” - Molnár Gusztáv a Sztárboxban akar bizonyítani

Molnár Guszti szerint az elmúlt hónapok nemcsak a bokszról, hanem egy teljes belső átalakulásról szóltak: végleg leszámolt a függőségével, és most minden erejével a vasárnapi Sztárboxra koncentrál, ahol PSG Oglival csap össze. A civilben HR-esként dolgozó Guszti esküvőre készül, egyetemre is járni fog, és színházi felkérései is vannak, de most a ringben akar bizonyítani: lehet rá számítani, lehet benne bízni.
5:06
Reggeli
2025. szeptember 5. 13:59

Így élnek az olaszok: Dauner-Pálfi Franciska mesél a dolce vitáról és a boldogságról

Dauner-Pálfi Franciska, olasztanár és tartalomgyártó elrepít minket Olaszország napsütötte utcáira, ahol a pizza illata és a dolce vita mindennapos élmény. Palermo és Pisa tapasztalatai alapján elmeséli, miért tűnnek az olaszok boldogabbnak, és hogyan kell elfogadni, hogy egy ügy nem biztos, hogy azonnal megoldódik – „ha nem sikerült ma, majd legközelebb”. Franciska szerint ez a laza, rugalmas mentalitás az, ami igazán felszabadítja az embert.
10:50
Reggeli
2025. szeptember 4. 13:18

Hétvégén új évadokkal érkezik az X-Faktor és a Sztárbox

Szombaton indul az X-Faktor, vasárnap pedig a Sztárbox, és az idei évadokról Kovács Kokó István, olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, valamint Verebély Marcell, az RTL senior kreatív producere beszélt. Az X-Faktor mentorcsapata Majka, Tóth Andi, Valkusz Milán és Gáspár Laci – Marcell szerint érezni, hogy a csapat összeállt. A Sztárbox versenyzőit idén is orvosi vizsgálatokkal és tesztedzésekkel mérték fel, amit szigorú felkészülés követett.
16:21
Reggeli
2025. szeptember 4. 13:17

Nagy Ervin: Azt akarom megszünteti, hogy a politika veszélyt jelentsen bárkire

Nagy Ervin viszi ikerlányait a bölcsibe, miközben felesége, Borbély Alexandra A renitens harmadik évadát forgatja – mesélte a Reggeliben. A színész szőkére festette haját egy készülő RTL-sorozat miatt, ám a részletekről nem beszélhetett. A színház mellett aktívan politizál, célja, hogy senkinek se kelljen félnie politikai szimpátia vállalásától Magyarországon. Pintér Béla társulatában és a Katona József Színházban is több darabban játszik, beszélt a Katona igazgatóváltása körüli érzéseiről is.
13:02
Reggeli
2025. szeptember 4. 13:17

Pokorny Lia elárulja a majdnem tökéletes boldogság titkát

Hamarosan megjelenik Pokorny Lia legújabb könyve, A Majdnem tökéletes boldogság receptje, amely személyes történetein keresztül vezeti be az olvasót az önismeret és a kapcsolatok világába. A könyv mélyen emberi kérdéseket boncolgat: társfüggőség, határhúzás, családi minták hatása. Lia fontosnak tartja, hogy beszéljen az átélt élményeiről, miközben saját módszereit is megosztja a határok meghúzására. Kikapcsolódni túrázással és egyedül utazva tud, a csendet pedig különösen szereti.
0:38
Reggeli
2025. szeptember 4. 13:16

Gyerekprogramok, veterán autók és koncert – Chery Fesztivál Budapesten

Szeptember első hétvégéjén Budapesten, a Műegyetem rakparton vár mindenkit a Chery Családi Fesztivál! A gyerekeket lufihajtogatás, arcfestés, csillámtetoválás, ugrálóvár, bohócok és mesemondás szórakoztatja, míg a felnőttek szakmai nappal, veterán autókiállítással és koncertekkel találkozhatnak. A háromnapos eseményen ráadásul még egy vadonatúj Chery Tiggo 4-et is megnyerhetnek a látogatók.
11:35
Reggeli
2025. szeptember 4. 13:16

Velencei Filmfesztivál: divatpillanatok és stílus tippek 50 felett

Az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztivál nem csak filmes, hanem divathírekkel is szolgált. Somogyvári Edit stylist szerint 15 divatházban lecserélődött a kreatív igazgató, ami új irányvonalakat hozott a vörös szőnyegre, ahol Julia Roberts és Amanda Seyfried azonos Versace-öltözékben jelent meg. Somogyvári arról is beszélt, hogyan lehet az 50 év feletti nőknek merészebben és színesebben öltözködni, példaként Monica Belluccit és Helen Mirrent említve.
10:05
Reggeli
2025. szeptember 4. 13:15

Bereczki Zoltán mozgalmas hetekre készül: fesztiválfellépés és A piros esernyő bemutatója

Bereczki Zoltán mozgalmas hetek elé néz: a hétvégén a Chery családi fesztiválon lép fel, majd október 13-án mutatja be Presser Gáborral közös zenei mesejátékát, A piros esernyőt. A legnagyobb kihívást a bábok elkészítése jelenti, hiszen ma már kevesen foglalkoznak ezzel a művészeti ággal - mondja. Emellett Zoli jubileumi koncertre is készül: 50. születésnapja alkalmából 2026. május 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ünnepel.
8:29
Reggeli
2025. szeptember 4. 13:15

Finn iskola vs. magyar valóság: miért boldogabbak a finn diákok?

A finn oktatás világszerte példaértékűnek számít, miközben nálunk sokszor szorongás és túlterheltség jellemzi az iskolákat. Kökéndy Ákos, a Waldorf Pedagógiai Intézet vezetője szerint Magyarországon a túlfújt tanterv és a korábbi generációk traumái nyomják rá a bélyegüket az oktatásra. Fenyvesi Kristóf, a Finn Oktatáskutató Intézet munkatársa viszont Helsinkiből arról mesél, hogy Finnországban minden az iskolások jóllétére épül – a tanulók kipihenten, stresszmentesen ülnek be az órákra. De mit tudnak ők, amit mi nem?
6:19
Reggeli
2025. szeptember 4. 13:14

Ha beismeri a tettét, akár 5 évet is kaphat az Árpád hídi gázoló

Két éve egy 26 éves kerékpáros vesztette életét az Árpád hídon, miután három sofőr spontán versenyzésbe kezdett és egyikük elgázolta a biciklist. A tragikus baleset két vádlottja most a bíróság előtt védekezik: egyikük tagadja, hogy alkalmatlan lenne a vezetésre, a másik pedig állítja, nem vett részt versenyben. Borbély Zoltán ügyvéd szerint a történtek jogilag nem emberölésnek számítanak, hanem halálos közúti baleset gondatlan okozásának. Az ügy ráadásul ahhoz is hozzájárult, hogy szigorodjanak a büntetési tételek.
6:05
Reggeli
2025. szeptember 4. 13:14

Mi történik, ha leáll a GPS a repülőn? Szüle Zsolt pilóta elmagyarázta

Ursula von der Leyen bulgáriai útján váratlan helyzet adódott: a repülőgépe landolás előtt elveszítette a GPS-jelet. De vajon mennyire veszélyes egy ilyen meghibásodás a gyakorlatban? Erről Szüle Zsolt, B747-es pilóta beszélt, aki szerint a GPS fontos, de nem nélkülözhetetlen eszköz. Elárulta, hogyan tudnak a pilóták biztonságosan leszállni akkor is, ha a modern technika cserbenhagyja őket.
5:30
Reggeli
2025. szeptember 4. 13:13

Taurin vagy kávé? Szujó Zoltán és Jakupcsek Gabriella reggeli titkai

Szujó Zoltán és Jakupcsek Gabriella ébresztette ma reggel az RTL nézőit és reggeli szokásairól meséltek. Míg Szujó maximum két kávéval tartja magát frissen, Jakupcsek akár ötöt is megiszik egy nap, sőt taurinnal indította a napját. A beszélgetésben szóba kerültek világsztárok is, Mark Wahlbergtől egészen Michelle Obamáig, akik egészen különleges rutinokkal kezdik a napjukat. De ki az, aki már fél háromkor felkel?
Házasodna a gazda
2025. szeptember 4. 6:00

„Nagyon ismerős az illatod” – párjára akadt a Házasodna a gazda csődöre?

Szeptember 1-jén elstartolt a Házasodna a gazda 2025-ös évada, amiben 5 gazda keresi a szerelmet, de úgy tűnik, a 3. részben csatlakozik hozzájuk egy mindenki által jól ismert arc. Vajon mit keres Zámbó Krisztián a társkereső realityben, talán szerelmet? Viktor gazda pedig talán már meg is találta az igazit? Mutatjuk miről maradtál le, ha még nem láttad a szerdai adást!
6:44
Reggeli
2025. szeptember 3. 13:08

Jóccakát, anya: Györgyi Anna lánya oldalán játszik a színpadon

Györgyi Anna izgalmas színházi évadra készül: szeptember 13-án mutatja be A Testőr című darabot a Centrál Színházban, emellett az Olympiát és a Bástyában látható darabot is játszik. Különleges élmény számára a Jóccakát, anya, amelyben lánya oldalán formálnak anya-lánya párost a színpadon. Az előadás nemcsak az anya-lánya kötődést, hanem az öngyilkosság témáját is feldolgozza, és Anna szerint valódi terápiás hatással volt rájuk.
7:13
Reggeli
2025. szeptember 3. 13:07

Világhírű kanadai rendező mesterkurzust tart Budapesten

Húsz év után Atom Egoyan, a világhírű kanadai rendező ismét Magyarországra látogat, hogy exkluzív színészvezető mesterkurzust tartson a MOME Open szervezésében. Gosztonyi Csaba, a MOME Open igazgatója szerint a kurzus különleges lehetőség a fiatal alkotóknak, míg Trokán Nóra, az egyik résztvevő színész kiemelte, hogy az angol nyelvtudás kulcsfontosságú a nemzetközi kapuk megnyitásához. A kurzus angol nyelvű lesz, és a résztvevők betekintést nyerhetnek Egoyan egyedülálló filmes világába.
13:04
Reggeli
2025. szeptember 3. 13:06

Ábel Anita újra képernyőn: szeptembertől a Reggeli műsorvezetője

Szeptemberben új időszámítás kezdődik a Reggeliben: Ábel Anita csatlakozik a műsorhoz, és Tihanyi Petivel alkot majd új párost a képernyőn. A 50 éves műsorvezető elmondta, hogy izgatott a kezdés miatt, és régóta hiányolta a klasszikus televíziós csapatszellemet. Anita szerint itthon ritka, hogy 50 feletti nők ilyen szerepet kapjanak, miközben külföldön ez teljesen megszokott, ő pedig remek formában érzi magát a visszatéréshez.
7:54
Reggeli
2025. szeptember 3. 13:06

Testképzavar és diéta – Mardoll őszintén a versenyre készülésről

Mardoll nemrég tért haza Franciaországból, ahol a borok és a sajtok világának hódolt két hétig, de már a harmadik fitneszversenyére készül. A versenyre két hónap alatt 8–10 kilót kell leadnia, miközben korábbi étkezési problémái és testképzavara is megnehezítik a szigorú diéta betartását. Bár elgondolkodott a versenyzés abbahagyásán, elszántan készül, hogy októberben a színpadon állhasson.