RTL

1:36
Híradó
2023. május 6. 19:12

A lakók már elhagyták otthonukat, de a kutya még mindig őrzi a portát – eddig 10 ezer kutyát és macskát mentettek önkéntesek a háború sújtotta Ukrajnából

Oroszország háborúja Ukrajna ellen nem csak az ott élő embereket, hanem a háziállatokat is sújtja. Tavaly február óta már több mint tízezer árván maradt kutyát és macskát mentettek ki lebombázott, vagy elhagyott házakból. Az önkéntesek próbálják visszajuttatni őket eredeti gazdájukhoz – ha pedig ez már nem lehetséges, örökbe adni őket.
2:00
Híradó
2023. május 6. 19:03

„Ez a vírus itt marad. Még mindig öl, és még mindig változik” – a fenyegetés nem múlt el, de a Covid-vészhelyzetnek vége

Véget ért a koronavírus miatti globális egészségügyi veszélyhelyzet – jelentette be az Egészségügyi Világszervezet vezetője. Azt is mondta, ez nem jelenti azt, hogy teljesen vége a Covid-fenyegetésnek. Magyarországon a koronavírus jelenlétét továbbra is figyeli a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A múlt héten 500 új fertőzöttet találtak és hárman haltak meg a vírus miatt.
2:21
Híradó
2023. május 6. 18:55

Pert nyert egy pedagógus a tankerülete ellen, ki kell fizetniük a túlórapénzét

Pert nyert egy pedagógus a tankerülete ellen, ezért ki kell fizetniük a túlórapénzét – erről a nyugat.hu írt. Ezt eddig azért nem tették meg, mert rosszul értelmeztek egy miniszteri rendeletet. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a probléma több ezer pedagógust érinthet. Szerintük a Belügyminisztériumnak utasításba kellene adnia a túlórák kifizetését. A tárca érdemben nem válaszolt kérdéseinkre.
2:26
Híradó
2023. május 6. 18:53

A tengerparti üdülés is olcsóbb lehet a balatoni nyaralásnál – egyre jobban zuhan a belföldi turizmus

Egyetlen év alatt 17 százalékkal zuhant a belföldiek turistaforgalma Magyarországon – a KSH friss, márciusról szóló adatai szerint. A Szállodaszövetség a fizetések vásárlóértékének csökkenésével magyarázza a visszaesést. A Pénzcentrum szerint idén egy tengerparti nyaralás is olcsóbb lehet a balatoni üdülésnél. Már most éjszakánként 50 ezer forintot kérhetnek egy hotelszobáért Magyarországon.   
2:13
Híradó
2023. május 6. 18:47

Fél évre bezárhatják azt a boltot, amelyik nem tartja be a kötelező akciókat

Akár fél évre is bezárhatják azt a boltot, amelyik nem tartja be a kötelező akciók előírásait. Ez a péntek este kihirdetett kormányrendeletből derül ki. A húsz termékcsoportot érintő, legalább tíz százalékos akció kötelező az egymilliárd forintnál nagyobb árbevételű boltoknak. A kereskedők azt mondják: ez növeli a versenyt, de elemzők szerint nem biztos, hogy csökkenti az inflációt.
3:53
Híradó
2023. május 6. 18:31

64 évet várt a trónra – archív felvételeken III. Károly életének legfontosabb eseményei

Soha annyi ideig nem várt még koronaherceg a trónra, mint III. Károly. Kilenc éves volt, amikor anyja utódjának nevezte meg, de csak 64 évvel később lett király. Az angol uralkodói családban sok szempontból úttörőnek számított. Az első volt, aki járt általános iskolába, aki csak az egyetem után szolgált a hadseregben, és aki elvált, majd újraházasodva került a trónra.
2:13
Híradó
2023. május 6. 18:27

Harry herceg ott volt apja koronázásán, de az erkélyen már nélküle integetett a család

A szertartásra végül eljött Károly kisebbik fia, Harry herceg is, de az erkélyen már nélküle integetett a család. Sajtóértesülések szerint a koronázás után visszaindult Amerikába. Míg a király legidősebb unokája, a 9 éves György herceg nagyapja palásthordozója volt, addig öccse, a 4 éves Lajos herceg azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy látványosan unta a ceremóniát. 
6:14
Fókusz
2023. május 6. 17:15

A belügyminiszter felügyelte, nehogy elcseréljék – III. Károly, a világ legidősebben trónra lépett uralkodója, aki modernizálni akar

III. Károly születését személyesen a belügyminiszter felügyelte, nehogy véletlenül elcseréljék a trónörököst. Károly később sorra rúgta fel a hagyományokat. Érettségi után nem állt katonának, hanem egyetemet végzett. Walesi hercegként már huszonévesen figyelt a környezetvédelemre, és szívügye volt a hátrányos helyzetű fiatalok megsegítése. Dianával népszerűsége az egekbe ugrott, Kamillával a mélybe zuhant. Ő az első brit uralkodó, aki elvált asszonnyal az oldalán lehet király.
2:18
Az álommeló
2023. május 5. 22:30

„Ha a tükörbe nézek, egy vesztest látok” – Lencsés Bálint teljesen a padlóra került, miután kiesett Az álommelóból

Bálint biztos benne, hogy rengeteg pofont fog még kapni az élettől, de mivel a legnagyobb törések már megtörténtek vele, úgy érzi, nehezen tudna már igazán padlót fogni. „A jó dolgok önmagukban semmit sem érnek, ha nincs negatív tapasztalás, hiszen nem tudjuk értékelni a jót” – vallja a kiesett elnöki asszisztens jelölt, akinek édesanyja döntése már gyerekként életreszóló traumát okozott.
Külföld
2023. május 5. 13:21

Galéria: elszánt rajongók, túltolt jelmezek és Károly mindenhol – így készül London a koronázásra

London koronázási lázban ég. Nem sokan vannak, akik élőben láthattak ilyet, hiszen utoljára 70 éve fordult elő, amikor II. Erzsébetet koronázták meg. Mivel a menet útvonala viszonylag rövid, a Buckingham-palotától a 2,29 kilométerrel arrébb található Westminster katedrálisig vonulnak csak, sokan már napokkal korábban letáboroztak az út szálán, hogy biztosan ne maradjanak le az új uralkodóról.
7:29
Reggeli
2023. május 5. 12:00

„Nem tudom, mit kell csinálni, én féltem” – Sipos Tomi kutyáját vaddisznók támadták meg

Május 1-jén berobbant a szezon a zenekarok életében. Az Irigy Hónaljmirigy is belehúzott a hosszú hétvégén, 5-6 koncertet adtak és 2000 kilométert utaztak. Bár még két év hátravan van, a zenekar már a 35 éves jubileumára készül. Az énekes arról is mesélt, hogy több összetűzése volt már vaddisznókkal, nem sokon múlt, hogy az egyik kutyája túlélte.
6:06
Reggeli
2023. május 5. 11:09

Hetek óta a királyi családdal kelnek és fekszenek – így készül a Fókusz a többórás élő különkiadásra III. Károly koronázásáról

A Fókusz többórás élő adással készül III. Károly koronázásra. Gál Petra műsorvezető és a szerkesztőség hónapok óta a brit királyi családdal ébred és alszik el. A szombaton 10:20-kor kezdődő és 15:40-ig tartó monstre adásban szakértőkkel követik az eseményeket, Szellő István és Garay Annamária pedig Londonból jelentkezik majd be. A közvetítést a tévében és online, az rtl.hu oldalon is követni lehet.
12:02
Reggeli
2023. május 5. 10:30

Ha segítettél valakinek, az neked jó, ne legyenek elvárásaid – Frohner Fecó hisz a karmában

Frohner Fecó két évvel ezelőtt fordult a spiritualitás felé, úgy érzi, új szemlélete teljesen megváltoztatta az életét. Fecó szerint minden, ami történik velünk, egy tanítás. Nem azért teszünk jót másokkal, mert valamit várunk cserébe, hanem mert jónak lenni jó. Ugyanezen a véleményen van Big Daddy Laca rapper is, bár szerinte ő hiába törekedett mindig jónak és korrektnek lenni, az élet nem mindig a legjobb lapokat osztotta neki. 
4:46
Reggeli
2023. május 5. 9:40

Éveknek kellett eltelnie, mire Balla Eszter a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy lánya Down-szindrómás

Balla Eszteréknél három gyerekkel folyamatosan zajlik az élet. A színésznő próbál minél több időt a családjával tölteni, bár azt elismeri, hogy az anyaság nehéz meló, a monotonitás és az állandó feladatok sokszor idegőrlőek tudnak lenni. Eszter legidősebb lánya, Emma Down-szindrómás, a színésznő korábban erről is őszintén beszélt. 
5:41
Reggeli
2023. május 5. 9:39

Kollányi Zsuzsi: Az anyaság erősebbé tesz az élet minden területén, mert nem magadért akarsz jobbá válni

Kollányi Zsuzsi három fiú, köztük egy ikerpár édesanyja. Az énekesnő számára anyának lenni mindent jelent. A legtökéletesebb eszköz az önfejlesztésre, egy mindennapos tanulás, ami erőt ad sok legyőzendő feladathoz, egy állandó akkumulátor. Bár elváltak a férjével, a gyerekek ellátása nem jelent neki sokkal több terhet, Zsuzsi ugyanis imádja a gyerekeivel tölteni az időt.
4:49
Reggeli
2023. május 5. 8:59

Gryllus Dorka csodaként éli meg, hogy 48 évesen újra gyermeke született

Gryllus Dorka 48 évesen lett másodjára édesanya, két gyermeke közt 9 év korkülönbség van. Nagyobbik fiuk ugyan nagyon szeretett volna egy kistestvért, Dorkáék viszont azt gondolták, hogy ez a hajó már elment. Áron fiuk váratlan érkezését igazi csodaként élik meg. Dorka karrierje egy pillanatra sem torpant meg az anyaság miatt: játszik és rendez is, első önálló rendezését múlt héten mutatták be.
5:37
Reggeli
2023. május 5. 8:36

„Amikor ott jártam, végig sírtam” – Széles Iza ugyanabból a perui árvaházból fogadna örökbe, ahonnan őt is magukhoz vették

Széles Iza énekesnőt négyévesen fogadta örökbe a volt limai nagykövet házaspár. Iza történetét egy ország ismerhette meg, amikor 2016-ban a Keresem a családom című műsorban Liluék felkutatták a perui gyökereit. A műsorban a biológiai anyjával és egyik nővérével is találkozni tudott. Azóta is tartják a kapcsolatot. Bár családjának nincs telefonja, néhány havonta tudnak beszélni. Iza járt abban az árvaházban, ahonnan őt is örökbe fogadták. Azt mondja, végig sírt, amíg ott volt, és ha teheti, ő is szívesen magához venne egy gyermeket. 
4:39
Az álommeló
2023. május 4. 22:30

Balázs könnyek között mesélt veszteségéről, amihez hasonlót Balogh Leventének is át kellett élnie

Balogh Levente szerette volna jobban megismerni Balázst, ezért a Kecskemétre vezető úton elkísérhette az elnököt. A jelölt elmesélte, milyen családból származik, és hogy mit hozott otthonról, amit a karrierjében is szeretne kamatoztatni – ezzel elnyerte Levente elismerését. Sajnos a történtek, nemcsak az életre készítették fel Balázst, az elnök úrhoz hasonlóan, neki is meg kellett küzdenie a gyász feldolgozásával.
4:49
Fókusz
2023. május 4. 19:59

„Az ember 60-on túl minden ébredésnél és elalvásnál gondol a halálra” – drámai részhez ért a Mellékhatás

Legszomorúbb részéhet érkezett a Mellékhatás. Az 5. epizód végén áttétes tüdőrákban életét vesztette Dr. Illés Lóránt, az Agapé Nőgyógyászati Klinika igazgatója. Bár a színészek képesek bármilyen érzelmet eljátszani, saját – sorozatbéli – haláluk gondolatával megbirkózni nekik sem egyszerű. A Lórántot alakító, Jászai Mari-díjas Kovács Frigyes a Fókuszban elmondta, miért volt nagy kihívás számára színészileg is az elmúlás.
4:33
Fókusz
2023. május 4. 19:33

III. Károly élete legunalmasabb eseményeként emlékezett vissza édesanyja koronázási ceremóniájára

III. Károly mindössze négyéves volt, amikor édesanyját megkoronázták. A ceremónián nagyanyja vigyázott rá, aki, hogy csöndben maradjon az unokája, karamellás cukrot dugdosott a szájába. Károly később egy interjúban élete egyik legunalmasabb eseményeként emlékezett rá vissza. A család mellett a nevelők szerepe a legfontosabb a királyi gyerekek életében. De hogyan tanulják meg, hogy kell viselkedniük, ha csak az iskolában, a többiektől tudják meg, hogy a nagymama egyben a királynő is.