RTL

2:24
Híradó
2023. június 22. 19:18

Nincs sok esély rá, hogy az elsüllyedt tengeralattjáró utasai még életben vannak

Mostanra már szinte biztos, hogy elfogyott az oxigén a Titanic roncsai környékén eltűnt tengeralattjárón, így nem sok esély maradt arra, hogy utasai még életben legyenek. A keresést folytatják, hajókkal, repülőkkel és egy távirányítású, mélytengeri búvár-robottal próbálják megtalálni őket. Azt továbbra sem lehet tudni, mi történhetett a tengeralattjáróval, amelynek vasárnap veszett nyoma öt emberrel a fedélzetén.
3:00
Híradó
2023. június 22. 19:13

A terem beázik, a víz a vezetékek mellett folyik a plafonon – hiába írták már tucatnyi levelet, mégsem újították fel a gyömrői iskolát

Féltik a szülők a gyerekeket, olyan rossz állapotban van a Gyömrői Fekete István Általános Iskola épülete. Gulyás Gergely miniszter szerint, ha baj van és ezt jelzik a Klebelsberg Központnak, egy segélyalapból el tudják végezni a legfontosabb felújítási munkákat. Így a gyerekek nem kerülnek veszélybe. Az iskola szülői munkaközösségének elnöke szerint évek óta jelzik a problémákat, mégsem történik semmi.
1:29
Híradó
2023. június 22. 19:11

100 éves tűzoltókocsi, kézi hajtású fecskendő – interaktív programokkal készül a Múzeumok Éjszakájára a Katasztrófavédelem múzeuma

Múlt század eleji, kézi hajtású fecskendővel, korabeli ruhákban oltották a lángokat a tűzoltók. Ezt a bemutatót, és még nem látott kiállítási tárgyakat is megnézhetnek azok, akik szombaton a Katasztrófavédelem Központi Múzeumába látogatnak a Múzeumok Éjszakáján. A hétvégén országszerte mintegy 450 helyszínen csaknem 2500 programmal várják az érdeklődőket.
3:07
Híradó
2023. június 22. 19:02

Átalakítják a családtámogatási rendszert: így változik a CSOK és a babaváró

Megszűnik a CSOK az 5 ezer főnél népesebb településeken, a babaváró kölcsönt pedig másfél év múlva csak azok a családok vehetik fel, ahol a nő 30 évesnél fiatalabb. A családtámogatások jelentős átalakítását jelentette be Gulyás Gergely miniszter a mai kormányinfón. Elmondta, a nagyobb falvakban és a városokban jövőre új támogatást vezetnek be, és megemelik a megmaradó CSOK összegét.
2:58
Híradó
2023. június 22. 19:00

Augusztus elsejétől megszűnik az árstop, de a boltoknak a beszerzési ár alatt kell árulniuk a termékeket

Augusztus elsejétől megszűnnek az árstopok. A kormány szerint azért, mert akkorra már jelentősen csökkenni fog az infláció. A boltokat viszont arra kötelezik, hogy növeljék a kötelező akciók mértékét. Az addig árstopos termékeket pedig a beszerzési ár alatt kell árulniuk. Az egyik kereskedelmi szövetség szerint még így is áremelések várhatók az árstopok kivezetése miatt.
1:51
Híradó
2023. június 22. 18:44

„Egy embert megölnek, eltűnik, azért elég másfél év? Én ezt nem értem” – kevésnek tartja a büntetést a megölt maglódi vállalkozó testvére

1 év 9 hónap fogházbüntetésre ítélte a bíróság első fokon a 4 éve rejtélyes körülmények között eltűnt maglódi vállalkozó ismerősét. A bíróság szerint, miután egy ismeretlen megölte a férfit, a vádlott Szlovákiába vitte az áldozat kocsiját, telefonját és a kutyáját. Bűnpártolás és állatkínzás miatt ítélték el. A vállalkozó testvére ezután sírva beszélt Híradónknak. Azt mondta: kevésnek tartja a büntetést.
1:43
Híradó
2023. június 22. 18:42

A halálos késeléssel gyanúsított férfi állítja, nem ő ölte meg barátját, csak azért temette el, mert megijedt

Megijedt, ezért temette el halott barátját, de nem ő ölte meg. Ezzel védekezett a bíróságon az az 57 éves orosztonyi férfi, aki az ügyészség szerint 2021 decemberében halálra késelte hajléktalan ismerősét. Együtt ittak a vádlott otthonában, majd a házigazda szexuálisan közeledett vendégéhez. Miután ő visszautasította, a férfi ütni-rúgni kezdte, majd megszurkálta. A holttestét másnap, a kertje végében ásta el.
1:19
Híradó
2023. június 22. 18:37

Videón a brutális állatkínzás: kegyetlenül végzett a sünnel egy férfi a XVI. kerületben

Rosszul aludt és zaklatott a lelkiállapota – ezzel védekezett a férfi, aki a gyanú szerint halálra taposott és rugdosott egy sündisznót Budapesten. A XVI. kerület egyik csendes, kertvárosi részén végezte ki kegyetlenül az állatot. A történteket biztonsági kamerák rögzítették, ezek alapján rövid időn belül elfogták. Akár 5 év börtönt is kaphat. Figyelem felkavaró felvételek következnek. Címlapkép: Pexels.com
1:34
Híradó
2023. június 22. 18:32

Kisbusszal ütközött és meghalt egy 54 éves motoros a 24-es főúton

Két motoros is meghalt szerda délután az utakon. Gyöngyös közelében teherautóval ütközött egy 54 éves férfi. Információnk szerint egy autós akart lekanyarodni a főútról, amikor észrevette a szemből jövő motorost. Elsőbbséget adott neki, ahogy a mögötte haladó kocsi is. Azonban egy utánuk érkező mikrobusz már nem tudott megállni. Az M1-es autópályán egy 62 éves férfi vesztette életét, miután  motorjával egy fékező kocsi hátuljába csapódott.
1:56
Híradó
2023. június 22. 18:31

150-szer riasztották a tűzoltókat Budapesten a vihar miatt, a 14. és 15. kerületben keletkezett a legtöbb kár

Parkoló autókra dőlt fák, leszakadt vezetékek, összetört kerítések maradtak a szerda késő esti vihar után Budapesten. Csaknem 150-szer riasztották a fővárosi tűzoltókat, a legtöbb kár a XIV. és XV. kerületben keletkezett. Egerben egy felújítás előtt álló szálloda fittnesz termének tetejét bontotta meg a szél, a Heves megyei Nagyrédén egy családi ház vált lakhatatlanná a vihar miatt. 
2:34
Híradó
2023. június 22. 18:29

Megtalálták a harmadik magyar katona holttestét a lezuhant helikopter roncsai alatt

A Honvédelmi Minisztérium is megerősítette, hogy megtalálták a harmadik áldozatot a szerdán lezuhant katonai helikopter roncsai alatt. A magyar honvédség gépe szerdán zuhant le Horvátországban, miközben a bázisára tartott egy kiképzésről. Két magyar katona holttestét már aznap megtalálták. Több forrás szerint a gép egy kanyonban kifeszített drótkötélpályába akadhatott bele, ezért zuhant le. A magyar honvédség vezérkari főnöke a helyszínen bejelentette: a kiképzésen résztvevő összes magyar katonát hazahozzák.
2:46
Fókusz
2023. június 20. 20:06

Itt a nagy bejelentés: az Activity minden egyes adásának elején lesz egy kis izgalom a műsorvezetővel kapcsolatban

Alig egy hét van már csak hátra, és az RTL képernyőjén lesz látható az Activity. Azt már tudni, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb és az itthoni kereskedelmi televíziózás egyik leghosszabban futó társasjátékában hírességek, humoristák, képernyősök és influenszerek is szerepelnek majd. Az viszont eddig nem derült ki, hogy ki lesz a legendás vetélkedő műsorvezetője. Most erről is lerántjuk a leplet.
6:36
Fókusz
2023. június 19. 20:43

Hálásak azért, hogy azt csinálhatják, amit a világon a legjobban szeretnek – ezért imádják annyian a Carson Comát

A Carson Coma néhány év alatt egy gyerekkori álomból Magyarország egyik legmenőbb rockegyüttese lett. A fiúk egyáltalán nem csak különleges öltözködési stílusukkal tűnnek ki, hanem azzal, hogy a dalaikkal a fiatal generációhoz szólnak, és foglalkoznak az aktuális társadalmi problémákkal. Nagyon fontos számukra az elfogadás és kiállnak a kisebbségek mellett, ráadásul a tanártüntetésen is felléptek tavaly. Néhány hete Brüsszelben koncerteztek volna, de a Liszt Ferenc Intézet végül lemondta. A Carson Coma most arról is beszélt, ez hogyan érintette őket.
6:19
Fókusz
2023. június 19. 19:51

A debreceni állatkerttől Zanzibárig – ismerje meg a „magyar Mauglit”, aki kézből eteti az oroszlánokat és pár hetes puma kölyköket nevel

A magyar Maugliként ismert Flaskay Dániel már gyerekkorában is annyira rajongott az állatokért, hogy tudta, később is velük akar foglalkozni. 17 évesen már a New York-i állatkertben önkénteskedett. Most Zanzibáron él és állatokat ment. Két tündéri kis puma él most vele a lakásában, de két fehér oroszlánt is felnevelt már, akik a mai napig a kezéből esznek, pedig már 60-70 kilósak. De nem csak oroszlánok, zebrák, majmok és gepárdok is Daninak köszönhetik, hogy élnek.
2:29
Híradó
2023. június 18. 19:21

Szenzáció Szegeden: most először látható Európában a kínai uralkodó kétezer éves jádepáncélja

Európában egyedülálló kiállítás nyílik Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban. Kínai uralkodói halotti jádepáncélt is bemutatnak, ami időszámításunk kezdetekor készülhetett. A gyémánt keménységű és értékű jáde lapokból készült páncélt arany szálakkal erősítették össze. Ebből mindössze 13 van és ezek közül mindig csak egy hagyhatja el Kínát. Ez az egy van most Szegeden.
2:18
Híradó
2023. június 18. 19:04

Így nyugtatja Pintér Sándor a szabadon engedett embercsempészek miatt aggódó osztrák kollégáját

Magyarország nem engedett szabadon olyan embercsempészeket, akiket Ausztriával közös rendőri akcióban tartóztattak le – ezzel nyugtatta bécsi kollégáját Pintér Sándor osztrák sajtóhírek szerint. Gerhard Karner azt nyilatkozta, hogy a magyar belügyminiszter szerint az elengedett bűnözők Szerbia felé vették az irányt. Gulyás Gergely miniszter azonban korábban azt mondta: a kormány nem tudja, ki és milyen irányban hagyja el Magyarországot.
2:06
Híradó
2023. június 18. 18:55

Továbbra sem tudnak az ukránok a Magyarországra szállított hadifoglyokról, a kormány sem válaszol

Hiába próbálkozott, az ukrán parlament emberi jogi biztosa sem kapott információkat a Magyarországra szállított ukrán hadifoglyokról – írta a Telex az ukrán sajtóra hivatkozva. Az RTL Híradónak nyilatkozó nemzetközi jogász szerint, ha a kárpátaljai katonák magyar állampolgárok is, akkor a kormányt semmi sem kötelezi arra, hogy információkat adjon ki az ukránoknak. A kormány továbbra sem válaszol az ügyben feltett kérdéseinkre.
2:38
Híradó
2023. június 18. 18:38

Akár 52 ezer forintba is kerülhet az egynapos balatoni strandolás

Drága lesz idén a Balatonon nyaralni. A Pénzcentrum kiszámolta, hogy ha egy négyfős soproni család ottalvás nélkül egyetlen napot tölt Keszthelyen, az 52 ezer forintba is kerülhet. Stábunk azt tapasztalta, hogy jelentősen felment az ételek és az italok ára, ahogy a parkolódíjé és a strandbelépőé is. Egy fagyis most 550 forintért ad egy gombócot, de azt mondja, lehet, hogy még emelnie kell a szezonban.
2:16
Híradó
2023. június 18. 18:36

Erdőirtás, vadászat, éhség – emiatt jelenik meg egyre több barnamedve Magyarországon

Ismét medvét észleltek az Aggteleki Nemzeti Park területén. Az állatot vadkamera rögzítette pénteken. Ugyanezt a példányt egy hónapja is látták. Akkor Kánó környékén bóklászott. Az országban egyre gyakrabban bukkannak fel a vadállatok. A 24.hu-nak nyilatkozó szakember szerint az Északi-középhegységben csak idén legalább 6-8 állatot észleltek.
2:21
Híradó
2023. június 18. 18:34

15 évet is kaphatnak a rablók, akik símaszkban támadtak egy budapesti vállalkozóra és 33 milliót zsákmányoltak

15 éves büntetést is kaphatnak a símaszkos támadók, akik 33 millió forintot raboltak egy cégvezetőtől még 2020-ban, Budapesten. Épp a fizetést vitte volna az alkalmazottainak, amikor támadói paprikasprayvel lefújták, megverték, majd a zsákmánnyal elmenekültek. Később elkapták őket, és most zárult le a nyomozás. Egyikük ellen pedig már vádat is emeltek. 
2:03
Híradó
2023. június 18. 18:33

Sokkolóval törtek rá a dílerre, akinek még a keze is fehér poros volt a kábítószertől

100 milliós drogfogás Szigetszentmiklóson. A rendőrségi rajtaütéskor éppen a kábítószert rendezte a díler, még a keze is fehér poros volt. Kokaint, amfetamint és marihuánát találtak nála. A 36 éves férfi már többször volt büntetve kábítószer kereskedelem miatt, mégis újabb drogkereskedő hálózatot épített ki. Főleg Budapesten és Pest megyében terjesztette a drogot. A bíróság letartóztatta. 
1:57
Híradó
2023. június 18. 18:32

Baleset Szentkirálynál: nem adta meg az elsőbbséget a sofőr, heten sérültek meg

Heten sérültek meg, köztük két gyerek, amikor összeütközött két autó vasárnap délután a Bács-Kiskun megyei Szentkirálynál. Kereszteződésben történt a baleset, mert az egyik kocsi nem adta meg az elsőbbséget. Kecskeméten pedig motoros és kukásautó karambolozott, mert utóbbi szabálytalanul hajtott a főútra. A 33 éves motorost súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
2:57
Híradó
2023. június 17. 18:44

„A NER működését teljes egészében leleplezte ez a levél” – az ellenzék és a szakszervezet is felháborodott Maruzsa Zoltán véletlenül elküldött válaszán

Bajban lenne a Klebelsberg Központ, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene mondani, ezt írta a köznevelésért felelős államtitkár egy belső levelezésben. Ezt véletlenül elküldték a Telexnek, válaszul a honvédelmi tantárgy oktatásával kapcsolatos kérdéseikre. Ugyanebben a belső levelezésben a központ szakmai elnökhelyettese azon aggódott, hogy ha valaki közérdekű adatigényléssel kikéri a részleteket, rájuk ragad a hazugság. A Pedagógusok Szakszervezete szerint ezzel leleplezte magát a kormány. A levél téma volt a parlamentben is, ahol 18 órán keresztül vitáztak az úgynevezett státusztörvényről. 
1:43
Híradó
2023. június 17. 18:43

Előbb jött a dió nagyságú jég, aztán a többemeletes tornádó – legalább öten meghaltak az USA déli részén tomboló viharokban

Már legalább öt halálos áldozata van az Egyesült Államok déli részén tomboló viharoknak. Texasban hárman meghaltak, köztük egy 11 éves gyerek, amikor egy tornádó földig rombolt egy várost. A súlyos áradásokat okozó ítéletidő Ohióban és Floridában is óriási pusztítást végzett, százezrek maradtak áram nélkül.
1:40
Híradó
2023. június 17. 18:26

Előzés közben ütközött az autós, 10 éves gyerek is megsérül a balesetben

10 éves gyerek és az édesanyja sérült meg abban a balesetben, amely a Bács-Kiskun megyei Ágasegyházánál történt. Az egyik autó előzés közben összeütközött a szemből érkező kocsival, majd felborult. Az M5-ös autópályán pedig hajnalban elaludhatott egy sofőr, aki az autójával lehajtott az útról és többször megpördült. Zúzódásokkal megúszta a balesetet.
3:08
Híradó
2023. június 17. 18:10

Szeméttel, vegyi anyagokkal és ürülékkel teli, elhagyatott gyárépület áll a kertváros szívében

A helyiek szerint ketyegő bomba Zugló szívében az az elhagyott gyárépület, amit évtizedekkel ezelőtt bezártak. Tele van vegyianyaggal, áll a szemét mindenhol. Hajléktalanok költöztek be, akik elégetnek mindent, amit látnak, nem számít, hogy veszélyes-e vagy sem. Ők maguk azt mondják: néha a rendőrök is kimennek, de nem küldik el őket. A szomszédok szerint a polgármesternek kellene tennie gyorsan valamit, de az önkormányzat azt állítja: nincs mozgásterük. Minden jogkörüket elvette a kormány. A Pest megyei kormányhivatal a Híradó megkeresésére vizsgálatot indít.
2:09
Híradó
2023. június 17. 17:25

„Mindig spóroltunk. Spóroltunk, hogy a gyerekeknek jobb legyen” – 11 gyerekes család otthona égett le, mindenük odalett

Leégett és lakhatatlanná vált egy 11 gyerekes család háza Hajdúszoboszlón. A tüzet az édesanya vette észre. Miután kimenekült a gyerekekkel, azonnal hívta a tűzoltókat. Öt zsák ruhán és néhány bútoron kívül alig tudtak valamit kimenteni. A család most átmeneti szálláson lakik, a helyiek is összefogtak értük. Ha segítene a családnak erre a számlaszámra utalhat. Molnár Fanni: 11773384-03293100.