RTL

3:12
The Voice
2023. október 22. 19:51

„Hamisnak sosem hallottalak” – Trokán Nóri döbbenten szembesült Stepa Erika hibáival

Miklósa Erika, Curtis és Manuel egyáltalán nem értették, hogy mi történt a versenyzőkkel, ugyanis nem úgy teljesítettek, mint eddig, és ez Stepa Erikára is igaz volt. Manuel azt érezte, hogy visszarepültek az időben, egészen a Válogatóig. Trokán Nóri is egyetértett coachtársaival, azonban így is nehezen hozta meg a döntését. Görgess lejjebb a produkcióért!
2:03
The Voice
2023. október 22. 19:43

„Nem a helyek fogynak, hanem az emberek” – Trokán Nóri kétségbeesett Salva Megan Priscilla produkciója után

Mindegyik coach ledöbbent, amikor meghallották, hogy Salva Megan Priscilla végig hamiskásan énekelt. Éppen emiatt Curtis, Manuel és Miklósa Erika se vitte volna tovább a versenyzőt. Trokán Nóri őket és a lányt hallgatva teljesen befeszült: hiába voltak még üres székei, egyik énekese sem teljesített úgy, hogy leültesse őket.
1:25
The Voice
2023. október 22. 19:19

„Azért imádkoztam, hogy legyen már vége” – Curtis nem bírta hallgatni, ahogy Eszes Nina szenved a színpadon

Curtis nehezen tudta végighallgatni Eszes Nina produkcióját, mert látta, hogy a lány nagyon szenved. Miklósa Erika és Manuel is egyetértettek vele, akik kifejezetten üresnek érezték az előadást. Sőt, Manuel már csak azért sem adott volna Ninának széket, mert biztos volt benne, hogy később úgyis kiesett volna… Trokán Nóri végül vérző szívvel hozta meg döntését.
2:17
The Voice
2023. október 22. 19:14

„Ez nem a maximum volt, amit te tudsz” – Budai Krisztofert saját izgalma hátráltatta a színpadon?

„Én leszek a szőrösszívű” – mondta azonnal Curtis, amikor értékelni kezdte Budai Krisztofer produkcióját, szerinte ugyanis a fiú túlbravúroskodta az egészet. A rapper azonban nem maradt egyedül szigorú véleményével, Miklósa Erika, Manuel és Trókán Nóri is úgy érezték, hogy Krisztofer nem hozta ki magából a legtöbbet. Nóri viszont így is dilemmázott, hogy széket érdemel-e a versenyzője. 
1:58
The Voice
2023. október 22. 19:08

„Én még felkértem volna Manuelt táncolni” – Miklósa Erika jobban elszabadult volna a színpadon Jolis Carmen helyében

Jolis Carmen nem győzte meg teljesen a coachokat: miközben Curtis kevésnek érezte a produkcióját, Manuel az érzéseket hiányolta belőle. Ezzel Miklósa Erika is egyetértett, aki sokkal jobban felperzselte volna a színpadot, ha ő adta volna elő ezt a dalt. Egy kérdés maradt csupán: vajon Trokán Nóri ad neki egy utolsó esélyt?
2:59
Időjárás
2023. október 22. 17:39

Magyarországon 30-40 milliméter volt a mai rekord, a világ túlsó felén 150-300 milliméter csapadék is hullhat

Az elmúlt 24 órában Baranya vármegyében hullott a legtöbb csapadék: 30-40 milliméter. Ez a nedves légtömeg észak felé, Tolna, majd Fejér megyén áthaladva Pest, illetve Nógrád megyében hozott 10-20 milliméternyi csapadékot. A világ túlsó felén, Mexikóban viszont sokkal több csapadéktól tartanak. Szombat este ért partot a Norma nevű hurrikán. Még az óceán felett 4-es erősségű volt és 130 km/órás széllökései voltak, de amikor partot ért, szerencsére trópusi viharrá szelídült. 110 kilométer/órás sebességű széllökésekkel futott be, a helyi meteorológiai szolgálat attól tart, hogy ezután jelentős mennyiségű – 150-300 mm – csapadék várható. Európában is van olyan ország, ahol most jelentősebb eső valószínű – az óceán felől érkezik a nedves légtömeg most is, az Egyesült Királyság, illetve az Ibériai-félsziget felé.