RTL

3:01
Időjárás
2024. július 8. 18:03

Ismét afrikai eredetű légtömeg hoz kánikulát hazánkba

Nem okozott lényeges változást hazánk időjárásában a hozzánk közel kerülő hidegfront, bár előterében ma kialakultak záporok, zivatarok is az országban. Újra teret hódít az afrikai eredetű légtömeg, amelynek nem csak nálunk lesz utánpótlása, hanem jelentős melegedés kezdődik el tőlünk nyugatra, illetve északra is. Hétfő éjjelre a napközben tapasztalt záporok, zivatarok nagyrésze lecseng, a gomolyfelhők többsége összeroskad. Hajnalban már inkább csak északnyugaton lehet egy-két zápor, addigra 16 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet, tehát a kedd reggel sem lesz kifejezetten friss az ország nagy részén. Napközben is kánikulára, hőségre számíthatunk 30-37 fok közötti csúcsértékekkel.
11:43
Reggeli
2024. július 8. 13:48

Nem igazán voltam államilag támogatott film castingján négy éve – a színészek a bőrükön érzik, ha kiállnak valamiért

Magyarország Kedvenc Műsora reagált az utóbbi időszakban a színházi életben történetekre. Rainer-Micsinyei Nóra a Nemzeti Színházról, Vidnyánszky Attiláról, illetve a rendkívül toxikus magyar színházi életről is mesélt. A színésznő ezek mellett azt is elmondta, szerinte miért kell minél több embernek kiállnia, és hogyan lehetne a szakmán belüli feszültségeket kezelni. 
7:11
Reggeli
2024. július 8. 12:52

Csuja Imre: Végigvágtáztuk az életünket, ez ijesztő

Csuja Imre a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett – a Reggeliben elmondta, hogyan fogadta a hírt. A színész úgy gondolja, ez egy meglepetésdíj, nagyon örült is neki. Persze nemcsak erről, hanem a színházi évadzárásról is szó esett, sőt arról is, hogy telik a nyár. Azt mondta, nagyon elfáradt ebben az évadban, és az unokákkal töltődik. A színész, aki a napokban tölti be 64. évét, úgy fogalmazott: „végigvágtáztuk az életünket, ez ijesztő”.
6:35
Reggeli
2024. július 8. 11:42

Ezt már fél lábon is kibírnám: Bíró Bea hamarosan újra találkozik a „másik felével”

Bíró Bea influenszer a Reggeliben a legújabb projektjéről mesélt: hamarosan iskolásoknak fog arról előadásokat tartani, hogy mit érdemes elhinni abból, amit a közösségi médiában látnak. Bea maga is igyekszik a természetességet képviselni, a képein nincsenek filterek. Persze nem ez az egyetlen újdonság az életében, különleges szépségápolási sorozatot is készít. Mitől olyan különleges a pénteki Beuty percek? Kiderül a videóból. 
7:05
Reggeli
2024. július 8. 10:09

Rácz András: Akinek kettőnél több agysejtje van, pontosan tudja, hogy Orbán nem képviseli az EU-t

„Békemissziója” részeként Orbán Viktor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök után Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalt, hétfőn pedig Kínába érkezett a magyar miniszterelnök. A jelenlegi helyzetet és a reakciókat Rácz András Oroszország-szakértővel foglaltuk össze.  Szerinte az EU ugyanúgy fog működni a jövőben is, maximum egy kicsit magyarázkodni kell Orbán viselkedése miatt. 
6:00
Reggeli
2024. július 8. 10:01

Tovább drágul a lakhatás, ha ez egyáltalán még lehetséges – mikor fékez végre a piac?

A legfrissebb adatok egészen elképesztő számokat mutatnak: 41 millió forintba kerül egy átlagos panellakás Budapesten. Ennyiért egy 53 négyzetméteres lakást lehet venni -- magyarázta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője a Reggeliben. Egészen pontosan 765 ezer forintos négyzetméteráron lehet panelhez jutni a fővárosban. Persze nem csak a panelok drágulnak, azonban még így is a panellakások a legkedvezőbbek. Meddig drágulhat még a piac? A szakértő elmondja a videóban.   
6:14
Reggeli
2024. július 8. 9:37

Ásványolaj-szövetség főtitkára: A magyar szintre fog drágulni a benzin a környező országokban is

Ismét a kormány célkeresztjébe került az üzemanyagárak témája – a cél, hogy a magyar árakat a környező országok áraira csökkentsék. „A magyar benzinárak már most a szomszédos országok átlagára körül vannak” – mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára hétfőn a Reggeliben. Azonban ezt nem lehet minden órában pontosan tartani, sőt a statisztikákban is vannak pontatlanságok. A szakértő szerint azonban javulás jön – bár nem a magyar árak csökkennek majd –, ugyanis a környező országokban is emelkedni fognak az árak. Miért ilyen magas a magyar benzinár? Kiderül a videóból. 
7:27
Reggeli
2024. július 8. 8:39

Újabb részletek az Árpád hídi balesetről: ki fizeti ki a kártérítést?

Fontos a tanúk felkutatása, ez is segítheti a nyomozást – mondta Dr. Szatmári-Margitai Gergely ügyvéd a Reggeliben a múlt heti Áprád hídi halálos baleset ügyében. A szakértői vélemény még nem mondta ki, hogy az elkövető drogok befolyásolása alatt állt-e – azonban a sajtóhírek szerint ez nem kizárható. De hogyan zajlik egy olyan nyomozás, amelyben az elkövető is életét vesztette? Milyen adatokat kell begyűjtenie a rendőrségnek, és kinek kell fizetnie? A szakértő a videóban összefoglalja.
3:08
Időjárás
2024. július 7. 18:31

Forró hét áll előttünk: a hőségriadó mindegyik fokozatát elérjük majd

Forró hét áll előttünk, az elejétől a végéig mindenhol az országban 30 fok felé emelkedik majd a hőmérséklet, ráadásul pénteken és szombaton néhol már 40 fokot fogunk mérni árnyékban. 2005-ben vezette be a tiszti orvosi szolgálat a hőségriadó fogalmát, jövő héten mindegyik fokozatban lesz részünk, elérjük tehát a legmagasabb fokozatot is, úgyhogy vigyázzanak magukra. 
6:16
Reggeli
2024. július 5. 10:54

Zacher Gábor: Pszeudozombikká válnak a fogyasztók ettől a szertől, de belehalni nem lehet

Kábítószeres gumicukorka miatt kerültek tömegesen kórházba június végén Budapesten. A készítmény egy THCjd nevű anyagot tartalmazott, ami beszéd- és mozgásképtelenség fellépésével járt. Zacher Gábor toxikológus szerint a szert fogyasztók „pszeudozombikká” váltak, de belehalni nem lehet. Szerinte ez jól ismert jelenség azok számára, akik „ilyen körökben mozognak”. Ha azt mondják „15 gumicukorra, hogy 15 rugó, sejteni lehet, hogy valószínűleg nem a macis gumicukor lesz az” – tette hozzá. Zacher Gábor a Reggeliben elmondta, hogyan működik a kábító gumicukor, és mennyire veszélyes.
2:54
Videó
2024. július 4. 15:55

10 éves a Lex RTL, amit még Novák Előd is bírált

Napra pontosan 10 éve szavazta meg a parlament a média- vagy reklámadó módosítását, ami ellen a teljes médiaszakma igyekezett fellépni. A törvényt, amely a vállalatokat reklámbevételüktől függő mértékű adó megfizetésére kötelezte, lényegében az RTL-re fazonírozták. A szavazás előtt a beterjesztő, L. Simon László azt mondta; az adóelkerülés miatt vezetik be a törvényt, holott az RTL anélkül is csaknem 9 milliárd forint adót fizetett be a költségvetésbe 2013-ban. Érdekesség, hogy a törvényt olyan személyek is kritizálták, mint az akkor még LMP-s Schiffer András és a 2014-ben még a Jobbikban politizáló Novák Előd. Igaz, pártja aztán megszavazta a módosítót.
Cápák között
2024. július 4. 15:06

Lakatos István: Az üzletkötés során mindig a legrosszabbra számítok

Lakatos István rutinos Cápaként azokat a vállalkozókat részesíti előnyben, akiknek a cégében gyors növekedési potenciált lát. Fontos számára az ember az üzlet mögött, és szívesen inspirálódik a műsorban felbukkanó tehetséges fiatal vállalkozók által. A Focus néven is ismert üzletember arról beszélt, ő hogyan élte meg az üzleti showműsor idei, hetedik évadát.
11:03
Reggeli
2024. július 4. 11:40

Csúszik a felújítás: Járai Kíráék még bíznak abban, hogy nyáron megnyithatnak

Járai Máté és Kíra, amikor belevágtak a házprojectbe Horányban, akkor mindenki mondta nekik, hogy arra készüljenek, hogy csúszások lesznek: két hónap, félév, minden benne van ilyenkor a pakliban. Kíra szerint azonban nem kéne ennek lennie az alapfelállásnak – bíznak benne, hogy a kis vendégházuk még a nyáron megnyithat. Persze nemcsak a felújítás, hanem a Sztárbox és a Fort Boyard is előkerült. 
7:34
Reggeli
2024. július 4. 10:57

Pálmai Anna teljesen tűzbe jött: nem akárki mosolygott rá a Karlovy Vary-i filmfesztiválon

Pálmai Anna színésznő a Reggeliben elmesélte, hogy Borbély Alexandrával vett részt az 58. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon. A színésznők nagyon jó barátok, Nagy Ervinnek pedig éppen előadása volt, így Alexandra Annát vitte magával. Milyen volt a nemzetközi filmfesztivál, milyen hírességekkel találkoztak? Milyen volt a vörös szőnyeg? Kiderül a videóból. 
5:01
Reggeli
2024. július 4. 10:00

30 centi magasság-, 25 év korkülönbség – izgalmas meccsek jönnek idén a Sztárboxban

Miló Viktória ökölvívó-világbajnok tavaly edző volt a Sztárboxban, most a Reggeli vendégeként arról beszélt, mit szól a nemrég bejelentett férfi könnyűsúly versenyzőihez. Lehetnek izgalmas meccsek: Varga Viktor és Varga Ádám például ugyanabban a súlycsoportban lesznek majd, azonban 30 centi magasságkülönbség van köztük. Sőt, a legidősebb versenyző 47 éves, a legfiatalabb versenyző pedig csak 21 – ez is izgalmas felállás. Mit gondol a férfi könnyűsúly bokszolóiról? Kiderül a videóból.
6:27
Reggeli
2024. július 4. 9:58

„Három hét alatt nem lehet csodát tenni” – vajon Milák Kristóf okozhat meglepetéseket az olimpián?

Még javában tart a foci-Eb-láz, de nemsokára kezdődik az olimpia is, Kozma Dominik világ- és Európa-bajnoki bronzérmes úszó a Reggeliben elmondta, mire számíthatunk majd a magyar csapattól. Sőt, azt is elárulta, szerinte Milák Kristóf idén okoz-e majd meglepetéseket a világversenyen. Kitért arra is, mi okozhat feszültséget a sportág szereplői között.
6:13
Reggeli
2024. július 4. 9:13

Magyarok tragédiája: sokan azért nem tudnak lakást venni, mert ételre kell a pénz

Egy átlag magyarnak nehezebb megvásárolnia ugyanazon termékeket, mint egy nyugat-európainak. Így megtakarítani és vagyont felhalmozni sem igazán tudnak a magyarok – mondta a Reggeliben Molnár László a GKI vezérigazgatója. Magyarországon a szakértő szerint nem csak az árszint magas, hanem sokkal többet is költünk az alacsony jövedelmünkből élelmiszerekre. Nem az élelmiszerek átlag feletti ára a probléma, hanem hogy a magyar bérek az átlag alatt vannak. De mitől lehet ennyire magas az árszínvonal? Kiderül a videóból.
9:33
Reggeli
2024. július 4. 8:30

„A tudomány elveszítette a pozícióját” – egy facebookos bejegyzés sokaknál egyenlő egy tudományos munkával

„A tudomány elveszítette a pozícióját. A közösségi médiában hétköznapi emberek véleménye ugyanakkora erővel tud megjelenni, mint egy tudósé vagy egy kutatási eredmény” – mondta Dr. Svéd Tamás a Magyar Orvosi Kamara főtitkára azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon is egyre több szülő perli a gyermekorvosokat a kötelező oltások miatt. Az orvos kiemelte, a szamárköhögés is egy olyan betegség, mely védőoltással megelőzhető, azonban az utóbbi időben az ilyen megbetegedések száma is emelkedett hazánkban. Persze nemcsak az oltásokról volt szó, előkerült az orvoshiány, az utánpótlás hiánya, az egészségügyben dolgozók fizetése és a Pintér Sándorral való egyeztetések is. Részletek a videóban.